Jenkei Dániel, 2023.07.14. | Klub

Szabó-Feltóthy Eszter számára a döntőbe jutás sem elképzelhetetlen a fukuokai vizes világbajnokságon 200 háton, rajta kívül klubunkból Szimcsák Mira tartalékként utazott ki a nyílt vízi úszókkal, és vízilabdában is lesz érintettségünk.

Hivatalosan a mai napon, július 14-én, a műugró számokkal veszi kezdetét Japánban a 2023-as vizes világbajnokság, amely egészen július 30-ig tart majd. A helyszín Fukuoka, ahol 2001-ben rendeztek utoljára hasonló eseményt.

Ami a vasasos vonatkozásokat illeti, elsőként minden bizonnyal a férfi vízilabdatornán lesznek érdekeltek sportolóink. A magyar csapat szűkített vb-keretébe végül csak egy új igazolásunk, a kapus Lévai Márton került be. Így aztán az az érdekes helyzet állt elő, hogy a szerb csapatban több piros-kék sportoló szerepel majd, mint a magyarban, hiszen Szava Randjelovics mellett a szintén új szerzemény, Sztrahinja Rasovics is ott van Fukuokában. Vasasos bemutatkozó interjújában tett is említést a vb-ről. Nem beszélve a minket az elmúlt szezonig erősítő Braniszlav Mitrovicsról, aki szintén tagja a szerb együttesnek.

Ami a magyar válogatottat illeti, a mieink július 17-én, hétfőn, magyar idő szerint délben kezdenek a Japánokkal, szerdán hajnali ötkor a horvátokkal vívnak csoportrangadót, pénteken hajnali kettőkor pedig az argentinokkal csapunk össze. Utána pedig majd meglátjuk…

 


Lévai Márton a válogatott felkészülés során (fotó: VLV)

 

Az úszóknál már július 15-én, tehát szombaton elstartolnak a nyílt vízi számok, itt azonban csak akkor lesz vasasos érdekelt, ha a magyar csapatból valakinek problémája akad, hiszen utánpótlás világbajnokunk, Szimcsák Mira tartalékként utazott el Fukuokába.

Olasz Anna és Fábián Bettina lettek nevezve öt és tíz kilométerre is, és mindketten kérték a váltóban való indulást is. Ettől függetlenül Mira becsületesen végigedzette a felkészülést, és ugrásra készen van kint Japánban, hiszen bármi megtörténhet, pláne a nyílt vízi úszásban. Ami egyébként Mira jövőjét illeti, augusztustól Washingtonban lesz ösztöndíjas, de szeptember végén Korfun el fog indulni a nyíltvízi ifjúsági Eb-n - adott helyzetjelentést Dr. Egressy János, vasasos vezetőedzőnk a tanítványa kapcsán.

 

A medencés úszószámokban Szabó-Feltóthy Eszter viszont teljes jogú részt vevő, és nagyon bízunk benne, hogy a 2024-es olimpia egyik főpróbája lesz számára 200 háton ez a mostani világbajnokság. Eszter a tavaszi országos bajnokságon úszott idejével (2:08.85) harcolta ki a fukuokai résztvételt, és egyben ötkarikás szintet is úszott.

Edzőjétől, Dr. Egressy Jánostól elsőként arról érdeklődtünk, mi történt azóta:

- Azóta két edzőtáborban vettünk részt. Előbb Balatonfűzfőn voltunk, utána Eszter úszott Rómában a Sette Colli versenyen, ahol nem sikerült annyira jó időt elérnie, igaz nagy terhelésből érkezett. Ezután jött a hódmezővásárhelyi edzőtábor, amelybe beépítettünk extra szárazföldi kardioterhelést is, szoabkerékpár és futópad formájában. Volt ott egy laktát előállító felmérés is az egyik edzés keretében, ami kifejezetten biztató eredményeket hozott. Összességében tehát ez egy jó felkészülés volt, amelynek a végeztével Eszter Kínán keresztül utazott el Japánba, ami azért alakult így, mert a világbajnokság után részt vesz a kínai Universiadén is, és így lett a repülőjegye kiállítva.

 


És hogy mi következik most?

- A világbajnoki úszása előtt Amagasakiban vár majd rá egy tíznapos akklimatizációs edzőtábor, onnan gyorsvasúttal érkezünk meg majd Fukuokába, és a legnehezebb talán az lesz, hogy a világbajnokság hetedik napján rendezik csak a kétszáz hátat. Szóval ez a türelem vizsgája is lesz egyben… Úgy gondolom, van azárt egy kis nyomás Eszteren, hiszen bizonyítania kell, hogy megállja a helyét ezen a szinten is. Egy világbajnoki döntőhöz vélhetően egyéni csúcs kellene, én 2:07 vége, 2:08 elejére lőném be ezt a szintet előzetesen. Persze az is tény, hogy egy évvel ezelőtt Eszter jelenlegi egyéni csúcsa is elég lett volna a budapesti vb-n a döntőhöz, de most olimpia előtti világbajnokság lesz, vélhetően erősebb mezőnnyel. Sajnos 2021-ben nem volt lehetőségünk az olimpián kipróbálni a Japán-körülményeket, de készülünk a meleg, párás levegőre, ez is egy kihívás. Összességében azt gondolom, hogy ha egyéni csúccsal sikerülne zárni a versenyt, az már boldogság lenne számunkra.

Eszterért július 27-én, magyar idő szerint a hajnali órákban szoríthatunk először 200 háton, abban bízva, hogy aznap kora déultán majd a döntőben is láthatjuk úszni.

 

 

(borítókép: Kovács Péter)


Hirdetések