Jenkei Dániel, 2023.02.03. | Vízilabda

Hétvégén újra vízben az országos ifjúsági, serdülő és gyermekcsapatunk. A vezetőedzőkkel beszélgettünk.

Hosszabb szünet után folytatódnak a kiemelt országos vízilabdabajnokságok. 

A mieink utoljára decemberben, Szentesen ugrottak vízbe tétmeccsen, ahol az ifik és a serdülők simán nyertek, a gyermekcsapat viszont kisebb meglepetésre kikapott egy góllal.

Az alapszakaszból két találkozó maradt még hátra, most vasárnap az AVUS csapatát fogadjuk a Komjádiban, utána pedig Debrecenben vendégeskednek csapataink.

Az ifik pedig közben már a Komjádi-kupában is bemutatkozhattak, egy Kaposvár elleni győzelemmel.

Lássuk, mit várnak szakembereink a folytatásól...

 

Bóbis Máté, az ificsapat vezetőedzője:
- Kemény, alapozó munkában voltunk az elmúlt hetekben, majd játszottunk a Komjádi-kupában, amit sikerült jól abszolválnunk Kaposváron. Fontos hetek voltak ezek, mert szeretném, ha a bajnokság végére a legjobb fizikai és mentális állapotban lennénk, ezért pedig most sokat tudtunk tenni. Az AVUS-t és a Debrecent is nagyon komolyan fogjuk venni, de még nem erre a két meccsre élesítjük a formát.

Homonnai Dániel, a serdülőcsapat vezetőedzője:
Két meccsünk maradt az alapszakaszból, ezeket szeretnénk győztesen abszolválni, és egyben már arra is felhasználni, hogy gyakoroljunk az utána következő feladatokra. Volt most egy hónapnyi időnk edzeni, egyfajta alapozást csináltunk, napi egy edzéssel, sok egymás közötti gyakorlással. A héten pedig a KSI ellen is le tudtuk mérni, hol tartunk. A két hátralévő alapszakasz-meccsből a most hétvégi AVUS elleni tűnik nagyobb falatnak, de minden ellenfelünket komolyan kell vennünk. Vannak változások a keretünkben, történt sérülés, illetve volt, aki abbahagyta a vízilabdát, így támaszkodni fogok a gyerekcsapatunk tehetségeire is az elkövetkező meccseken.
Kovács Róbert, a gyermekcsapat vezetőedzője:
A decemberünk nem sikerült jól, különösen a Szentes elleni fiaskó volt fájó, de azt az időszakot már magunk mögött hagytuk. Az ünnepek alatt kaptak a játékosaim két hét szünetet, utána pedig elkezdtünk egy klasszikus alapozást, hogy felkészüljünk erre a két hátralévő alapszakasz meccsre. Azt gondolom, mindkettő nyerhető számunkra, és a továbbiak szempontjából fontos is, hogy megszerezzük mind a hat pontot. Jó volt, hogy tudtunk kicsit nyugodtabban készülni, ez a hosszú távú céljaink és a gyerekek fejlődése szempontjából is hasznos lesz a jövőben. Ahogy örülök annak is, hogy egyre többen bemutatkoznak a serdülőknél, és Homonnai Dani bízik a játékosaimban.

Hirdetések