Dobos Sándor, 2020.04.01. | Vízilabda

A VasasPlaket vezetőedzője szerint nem szabad leállnia a játékosoknak, a kondiedzéseket el kell végezni otthon.

A VasasPlaket csapata március 7-én játszotta utolsó bajnoki mérkőzését, a középszakasz első fordulójában a Debrecent győzte le 9-8-ra. Azt tudtuk, hogy ezután hosszabb szünet következik majd, hiszen a második kört áprilisban rendezték volna, de senki sem gondolta, hogy ennyire hosszú lesz a meccs és edzés nélküli időszak.

A koronavírus-járvány megjelenésével azonban megváltoztak a mindennapok, a sportélet pedig eddig nem látott és tapasztalt kihívásokkal néz szembe. Írtunk már arról, hogy a VasasPlaket (és az utánpótlás-csapatok) játékosai milyen erőnléti feladatokat kaptak, a vezetőedzőt kérdeztük most, hogyan bírja a jelenlegi helyzetet.

„Túl sok választási lehetőségem nincs, sajnos, ez most nem kívánságműsor, nekem és mindenkinek ki kell hozni a jelenlegi helyzetből a maximumot. Vízben edzeni nem tudunk, sokáig nem is fogunk tudni, és a csoportos edzéseket is felfüggesztették április 13-ig a Vasasban. Arra számítunk, hogy ezt a tiltást meg fogják majd hosszabbítani, a jelenlegi helyzetben ez valószínűleg elkerülhetetlen. Nyilván teljes a bizonytalanság a bajnokság folytatását vagy lezárását illetően is, azokhoz a döntésekhez fogunk alkalmazkodni, amiket az MVLSZ meghoz” – fogalmazott Bóbis Máté.

„A játékosok megkapták az edzésprogramot, a videókat, és folyamatosan jeleznek nekünk arról, hogy elvégezték-e, amit kértünk. A kardioeredményeket vezetik, küldik nekünk és videókat is készítenek az edzéseikről. Van egy Facebook-csoportunk, ott zajlik most az élet. Az általános gyakorlatok mellett hetente próbálunk valamit változtatni, mert egy idő után nagyon monoton lesz ez a mindennapi rutin. Elvárjuk a játékosoktól is a kreativitást, mindenkinek az egyéni felelőssége is, hogy karban tartsa magát, hogy ilyen-olyan praktikákkal fenntartsa magában a motivációt. Most is meg lehet találni a jó utat, erre kell törekedni. Nem szabad eltunyulni, a mozgást nem szabad abbahagyni, és figyelni kell a táplálkozásra is, nem szerencsés, ha az ember felszed jó pár kilót. Nyilván benne van a pakliban, a vizes edzéseket nem lehet helyettesíteni, de törekedni kell rá, hogy a lehető legjobb állapotban legyen mindenki. Arra kell törekedni, hogy ha holnap ismét vízbe tudnánk ugrani, senkinek ne legyenek gondjai” – mondta a vezetőedző, aki lassan három hete tölti otthon az idejét.

„Csak azt tudom tanácsolni, hogy mindenki maradjon otthon, és találja meg a leghasznosabb elfoglaltságot magának. Ha kényszerből is, de több elemzést tudok én is készíteni, az egyéni statisztikákat is ki lehet jobban vesézni, és nyilván rengeteg videót nézek. Remélem, minél gyorsabban vége lesz ennek a kényszerszünetnek. Nem könnyű a bezártságot elviselni, de alkalmazkodni kell, nem vagyunk egyedül ebben a helyzetben. A játékosokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, ők is egymással, így lehet a közösségi érzést is erősíteni” – tette még hozzá Bóbis Máté.


Hirdetések