Dobos Sándor, 2020.03.23. | Vízilabda

A VasasPlaket felnőtt csapata és a korosztályos együtteseink is példátlan kihívás előtt állnak. Karban kell tartaniuk magukat a jelenlegi helyzetben – kizárólag szárazföldi edzésekkel.

A Magyar Vízilabda Szövetség március 13-án döntött úgy, hogy minden, a versenyrendszerébe tartozó bajnokságot felfüggeszt. Bóbis Máté felnőttcsapata utoljára február 29-én játszott bajnokit, utánpótlás csapatainknak pedig még március 8-án is volt egy kör (a BVSC ellen). Azóta csendesek, üresek az uszodák a járványügyi veszélyhelyzet miatt.

Ahogyan mindenkinek a maga módján, pólósainknak is alkalmazkodni kell a jelenlegi helyzethez. Edzeni közösen nem tudnak, egyénileg viszont muszáj.

Lakatos Gyula, felnőtt, OB I/B-s és ificsapatunk erőnléti edzője összefoglalta, mit jelent a mindennapos rutin most a mieinknek.

„Az edzések alapvetően az otthoni foglalkozásokra korlátozódnak. Ha az időjárás engedi, hetente három alkalommal kardioedzést, futást vagy biciklizést írtunk elő, de csak abban az esetben, ha elszeparálva, emberektől elzárt területen tudják ezt végrehajtani a fiúk, lehetőleg maszkban. Ezután egy applikáció segítségével elküldik a srácok az adatokat Máténak, aki kontrollálja az otthoni munkát. Emellett elkészítettem egy edzéstervet, ami alapvetően általános gimnasztika jellegű feladatokból áll, törzserősítő, a vállízületeket, a vízizomzatot megmozgató gyakorlatok, de vannak ugrálós feladatok is, amik a pulzusszámot tudják emelni.”

Emellett akadnak speciális eszközök, amik segíthetik az otthoni edzést.

„Van néhány TRX-heveder, amit körbeküldtünk a játékosok között, aki meg tudja oldani, hogy ezt rögzíti, tud vele gyakorolni. Ugyanez a helyzet a gumikötéllel is, de van, akinek van kettlebellje, vagy súlyzója, ők ezekkel tudnak hatékonyan edzeni, a rotátorerősítő gyakorlatokat végezni. Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a játékosokkal, felhívogatjuk egymást, ezzel is ez kicsit a közösségi érzést erősítjük. Fontos, hogy most mindenki fegyelmezetten elvégezze, ami a dolga, és akkor megerősödve tudunk kijönni ebből a helyzetből” – tette hozzá Lakatos Gyula.

Gábor Attila a serdülő- és gyermekcsapataink fizikai felkészítéséért felelős. Azt mondja, nem könnyű ez a mostani helyzet, amelynek során az edzőkön is nagy a felelősség, hogy úgymond „behajtsák” a feladatokat.

„Én elég sok emberrel vagyok kapcsolatban, a serdülő I-II, valamint a bajnokságot vezető gyerekcsapat tartozik hozzám. Természetesen elkészítettem a szárazföldi edzéstervet, egy páros és egy páratlan hetet dolgoztam ki, amit megkaptak a játékosok. Egy motivációs levelet fogalmaztam meg, ezt követték a konkrét feladatok. A legkisebbeknél, a Budapest-bajnokságban induló gyerekcsapatnál nagyjából 15 játékos van, velük Németh Anna foglalkozik, és itt kivitelezhető a webkamerás közös tornázás is. Mindenki megkapott tehát egy konkrét tervet, emellett néhány, Youtube-on található gyakorlatot is ajánlottam a gyerekeknek, amiket el lehet végezni. Ezekből még én is tudok tanulni.”

Természetesen akadtak általános egészségügyi kérdések is már a játékosok részéről, illetve megkapták a tanácsokat a táplálkozás, a táplálék-kiegészítők fogyasztása kapcsán is. A futás, mint lehetőség is szóba került ezeknél a korosztályoknál is, de a szabadtéri jelenlét alapvetően nem ajánlott a járványügyi időszakban, bármennyire is csábító, ilyen jellegű feladatot nem kaptak a fiatalok (nem mindenki tudná megoldani, hogy ne érintkezzen közelről senkivel a futás során). Ugyancsak szóba került a sérülések kiküszöbölése, az ezek megelőzésére vonatkozó tanácsokat is megkapták a fiúk.

Gábor Attila szerint most tűzoltás folyik, de fel kell készülni egy hónapokig tartó – hasonló – időszakra.

„Mindannyiunktól nagy figyelmet követel ez a mostani helyzet, és hát az edzők részéről is kell egyfajta alkalmazkodás, be kell vasalni a feladatokat, és muszáj lesz minél interaktívabbá tenni ezt a mostani munkakapcsolatot” – fogalmazott a Vasas SC erőnléti edzője.


Hirdetések