Ladányi Balázs szakmázással töltötte a nyár nagy részét, ráadásul igen autentikus helyszínen, az Egyesült Államokban. Egy rövid élménybeszámolóra kértük.

„A nyáron megvolt a tervem egy háromhetes szakmai útra, ami alapvetően Washingtonra irányult. A fő célom az volt, hogy eljussak egy ott működő koritechnikai táborba, amit egy korábbi műkorcsolyázó hölgy működtet, több mint húsz éve, amióta a hokira váltott. Csak egy adalék ahhoz, hogy milyen a presztízse a központnak: NHL-es játékosok járnak ide, Wendynek volt olyan tanítványa, aki tíz év NHL-szereplés után kereste meg azzal, kezdjék el az alapoktól. Elkezdték és onnantól kezdve a pályafutására még négy évet húzott rá úgy, hogy az itt tanultakat is használta. Mi azt gondolhatjuk, hogy aki az NHL-ben játszik, az kész játékos, de rá kell jönni arra, ez nem így van: később is lehet csiszolódni, sőt, kell, mert mindig lehet fejleszteni a technikát. Szóval ebbe a táborba indultam, de aztán jött egy szövetségi lehetőség, két héttel a tervezett indulásom előtt, ami az NHL-draftra szólt, valamint, hogy még inkább megtöltsék ezt az utat még több programmal, lehetőségem nyílt a Hockey Canadánál tölteni két-három napot. Ahol elég sűrűre szabták a programot, különböző előadásokat tartottak reggeltől délutánig. Sokat kellene gondolkodnom azon, melyik volt a leghasznosabb része enne a túrának, a vancouveri és calgary-i napok, a két-három napos draftos időszak, amibe beletartozott egy NHL-es edzői továbbképzés is, vagy az azt követő négyhetes washingtoni tartózkodásom, ahol egy hétig aktív edzőként is tevékenykedhettem a táborban.”

A washingtoni koritechnikai fejlesztőtábort – amely az Aschburn Ice House-ban talált otthonra – Wendy Marco alapította 1993-ban, a Coldrush Hockey azóta az egyik legelismertebb szakmai műhely, ahová a legkülönbözőbb korosztályban járnak fejlődni a játékosok. Többek között itt képezte tovább magát korábban Jay Beagle, John Carlson, Jason Chimera vagy Jeff Halpern, jól csengő nevek.

„Egyet sajnálok csupán, a hazatérésem után kezdődött el egy tábor, ahol a már előbb említett John Carlson és T. J. Oshie is dolgozott a korcsolyatudásán. Ezzel együtt sokat tanultam, sok anyagot hoztam haza vagy videón, fotón vagy papíron, ezeket fogjuk tudni hasznosítani. Nagyon nagy köszönettel tartozom a kinti családomnak, nagyon jól bántak velem, nem túlzás, ha azt mondom, hogy nélkülük Észak-Amerika közelébe sem jutottam volna el. De nagyon sokat segítettek itthonról is. Még játékoskoromban sem voltam távol ennyi időt, akkor nagyjából két hétről volt szó általában. Szerencsére a mai technika segítségével át tudtuk hidalni a nehézségeket. A pici lányommal is minden nap láthattuk egymást, nem szokott el tőlem. A kintiek nagyon figyeltek rám, hogy ne unatkozzak, maximálisan kitöltötték a szabadidőmet. Nem pihenni mentem, hanem egyrészt élményeket, másrészt tapasztalatokat szerezni.”

Leginkább testközelből látni, mitől jobb az ottani jégkorong.

„Máté, akinek a családjánál laktam, most 12 éves. Hatéves kora óta jár ebbe a koritechnikai táborba. Az egész szezon során hetente egyszer koritechnikai edzésen vesz részt, egyszer privát bottechnikai és képesség-fejlesztő edzésre megy, ezen kívül van két olyan hokiedzése, amikor csak a jégkoronggal foglalkozik. Amerikában már az ilyen fiatal játékosok esetében sem koritechnikáról és bottechnikáról szól egy átlagos edzés. Oda már úgy kell érkezni, hogy a lehető legtöbbet megtanulsz ebből privát, egyéni képzéseken, akár otthon, a kertedben egy műanyaglapon, vagy télen egy kis jégpályán. Hétvégén szinte minden alkalommal meccseket játszanak, már a 12 évesek is évi 70 mérkőzést tesznek bele a lábukba, ami rengeteg utazással és programmal jár.”

Persze, objektív okai is vannak az európai és az észak-amerikai hoki közti különbségnek.

„A játékosok számában, a versenyhelyzet minőségében, a merítési lehetőség tekintetében szinte megfogalmazhatatlan a szorzó, más dimenzióról beszélünk, de szembetűnő a hokikultúra különbsége is. Ott nincs olyan klub, amelyiknek ne lenne U8-tól felfelé minden korosztályban saját csapata. Már 8 éves kortól kezdve válogatják, megfigyelik, értékelik a gyerekeket, 10-12 éves játékosokról írnak NHL-scoutok, játékosmegfigyelők szakmai értékeléseket, amit aztán a szülők ellenérték fejében megvásárolhatnak. Ezek a szakmai értékelések egészen a felnőtt korig végigkísérik a játékosokat, segítik az edzőket a csapatok összeválogatásában, összeállításában. A versenyző csapatok száma ezer felett van, AAA, AA, A és B szinten és így tovább. De a pontozási rendszer is sajátos, nekünk talán átláthatatlan.

És persze a mentalitás, a szakmai alázat tekintetben is megvan a követendő példa.

„A táborban megkérdeztem egy 20 éves játékost, aki éppen az egyetemi bajnokságra készült, mióta jár koritechnikára. Azt mondta, 8-10 éve. És meddig tervezi – kérdeztem. Azt mondta, amíg játszik. Ugyanez vonatkozik NHL-játékosokra is, ahogyan azt már korábban említettem. Sokat elárul, hogy ezek a profi játékosok a nyári szünetükből szánnak időt, energiát arra, hogy tovább fejlődjenek. Sokszor mondjuk, hogy nincs lehetetlen, mégis, tudomásul kell venni, hogy bizonyos dolgokban sosem fogunk az ő szintjükre elérni. De áthozni, ellesni, használni dolgokat igenis lehetséges. Nem fogunk közelebb kerülni az amerikai vagy kanadai színvonalhoz, de a közvetlenül előttünk vagy egy kicsivel még azelőtt álló nemzetekhez igenis fel lehet zárkózni. A fejlesztéshez szükséges eszközökkel meg lehet oldani, hogy jobb legyen a lövésünk, jobb legyen a koritechnikánk, ami az egész jégkorong alapját jelenti. (A lehetőségek tekintetében egyébként a Vasasnál nagyot léptünk előre azzal, hogy megépült a lőpadunk.) Ha pedig valaki jól korcsolyázik, akkor sokkal több út nyílik meg a számára, még ha nem is elég ügyes más mutatóban. Ha pedig valaki emellé jól is lő, azt ugye tudjuk, hogy mit jelent. Az egyéni képességek fejlesztésére lenne szükség itthon, ez viszont a fiatalok és a szülők részéről nagyobb nyitottságot igényelne, sok áldozatot és hitet. Nálunk gyakran csak rekreáció szintjén hozzák a szülők a gyerekeket jégkorongozni, amivel egyébként nincs probléma, csak így nem tudunk kiemelni fiatalokat, például hazai szinten AAA-játékosokat, ezáltal nincs akkora versenyhelyzet, így a bajnokságokban sokszor nem azonos képességű gyerekek játszanak egymással. De ez a magyar specifikum és környezet, ezt kell tiszteletben tartani és ebből kell megfőzni a mi gulyáslevesünket” – összegzett Ladányi Balázs.