Két hét telt el lassan a bajnokság utolsó mérkőzése óta. Most milyen az összkép?

Nagyjából ugyanazt gondolom, mint az utolsó meccsünk után, nem sokat változott a véleményem. A sport nagy igazsága bizonyosodott be esetünkben: lehet magasról nagyot esni és lentről is lehet nagyot ugrani. Mi sajnos most a kellemetlenebb véglet voltunk, mert tényleg egy hajszálra álltunk attól, hogy mi legyünk az év meglepetéscsapata. Nem túlzás, egy dobás választott el minket tőle. De nem jött össze, és onnantól nehéz volt a folytatás, mindenkit mélyen érintett, hogy elszalasztottuk a lehetőséget a nyolc közé jutásra. Az alsóházi rájátszás már nagyon nehézkes volt, nem könnyű ilyenkor már a játékosokat motiválni. Próbálkoztunk, igyekeztünk, de ez már nem volt az igazi, a hangulat sem olyan volt, mint azt megelőzően. Hozzáteszem, nem lett volna papírforma, hogy nyolc között vagyunk, az önmagában meglepetés lett volna. Csak hát a forgatókönyv, az ahogy alakult… Az fájó volt.

A sors úgy hozta, hogy az utolsó fordulóban, a BEAC ellen dőlt el, hogy nem mi, hanem a Cegléd futott be a nyolcadik helyre. Viszont azelőtt is voltak olyan meccsek, amik talán bosszantóan alakultak. Melyiket sajnálod a legjobban?

Sok mérkőzésünk dőlt el amolyan ki-ki végjátékban. Ilyen volt a Csata elleni hazai bajnoki, amelyiken sokkal vezettünk a meccs derekán, ugyanez volt a helyzet a BEAC ellen a végén, de az utolsó hazai meccsünkön is, a ZTE ellen. Azzal a győzelemmel is megszerezhettük volna a rájátszást, de úgy kaptunk ki három ponttal, hogy a meccsen 50 százalékkal dobtuk a büntetőket… Ez is egy megmagyarázhatatlan dolog volt, de úgy érzem, tényleg az utolsó meccs tükrözi leghűbben, mi hiányzott nekünk: a végjátékokban és a szoros, nehéz pillanatokban legyen valaki, aki áttol minket ezen. Év közben is ez hiányzott. Nyilván az egyik legjobb játékosunk Dombai Réka volt, aki 16 éves, de éppen a korából adódott, hogy néha ő is elveszett. Nem volt meg a plusz lökés, nem volt egy vezérszereplő, aki lépett volna, ha muszáj. Ez a játék is sokszor pszichológia: a BEAC elkezdet feljönni, mi elkezdtünk pánikolni, ők vérszemet kaptak, mi kapkodni kezdtünk, ebből alakult ki egy nyomasztó helyzet a végére. Némi rutinnal ezt meg lehet majd oldani, éppen ezért most arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat a játékosokat, akik ezeket a szituációkat – már ha eljutunk idáig, és abban bízunk, hogy igen – tudják kezelni.

Egy másik megközelítésben: vállaltan a fiatalokat állítottátok a középpontba, így tulajdonképpen ezek a pillanatnyi kudarcok akár benne is lehettek a pakliban, és igazából ezek az ő épülésüket, tapasztalatszerzésüket is gazdagították.

Valóban – és ez nem mentegetőzés – az elsődleges, kimondott cél itt, a Vasas Akadémiában, hogy neveljünk. Ez volt az elejétől kezdve a koncepció, nem véletlenül voltunk toronymagasan a legfiatalabb csapat a ligában. Nyilvánvalóan ebben a szezonban rengeteget fejlődtek a lányok. Ennek bizonyítéka az a sok megkeresés, amely más klubokból érkezik az irányukba, mindez azt jelenti, hogy elértek egy bizonyos szintre, már más, nagyobb klubok is alkalmasnak látják őket a feladatra.

Nyilván egy edző ezzel együtt is mindig nyerni szeretne. Kezelni kell a helyzetet, neked ez hogyan megy?

Egyáltalán nem könnyen, hiszen mondhatom magamról, hogy ambiciózus edző vagyok, aki nem szeret veszíteni. Nagy boldogságot jelentett volna, ha sikerül bejutni a nyolcba, nehezen éltem meg én is, hogy nem sikerült. De ezeken túl kell lépni, és az, hogy a szerencse nem állt mellénk ezúttal, talán azt is jelenti, hogy még nem érdemeltük meg feltétlenül. Bízom benne, hogy ha ugyanígy folytatjuk a munkát vagy esetleg még jobban, tanulva a hibáinkból, kiérdemeljük a szerencsét is.

Ki volt számodra a pozitív meglepetés ebben a szezonban?

Mindenképp ki kell emelnem Dombai Rékát, mert óriási szerepe volt a csapat fejlődésében. De talán nem is mondanám ezt meglepetésnek, személy szerint számítottam rá, hogy erre képes lesz. Talán a kiegyensúlyozottsága volt meglepő, hogy sokáig mérkőzésről mérkőzésre hozta a jó teljesítményt, rengeteg ponttal. Más kérdés, hogy amikor a legfontosabb lett volna, az utolsó mérkőzésen akadtak hibái. Fordított volt a helyzet Heljic Sarah esetében, sokáig vártuk, hogy kijöjjön belőle az, amit tud, amire képes, és végül az utolsó mérkőzéseken mutatta meg igazán a tehetségét, ami nekünk akkor nagyon jól jött. Ő például a végén lendült formába. Mindig azt kérem a játékosoktól, hogy az első perctől az utolsóig küzdjenek, hajtsanak, legyen meg bennük az ösztönös vágy a győzelemre, hogy akár az életük árán is nyerjenek. Ebben a tekintetben abszolút Tóth Orsit kell kiemelnem, aki a fiatalok közül leginkább elsajátította ezt a szemléletet, megmondom őszintén, ez a mentalitás áll hozzám a legközelebb. Gyakran éreztem azt a szezonban, hogy ha mindenki így állna hozzá egy meccshez, jobb eredményeink lennének. Nehéz kiemelni mindenesetre, inkább szinteket, lépcsőfokokat lehet lépni, mint ahogy Varga Alíz is megtette például vagy a szintén nagy jövő előtt álló Budácsik Dorka, aki a szezon elején keveset játszott. Az biztos, hogy mindenki előrelépett.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a szakmától?

Próbálok finoman fogalmazni: szinte semmilyen visszajelzést nem kaptunk. Pedig kuriózum, amit végzünk, amennyire csak lehet, a fiatalokkal foglalkozunk, hazai nevelésű játékosokkal versenyzünk, rengeteg korosztályos válogatottunk van, ehhez képest mintha néha még mostohagyerekként is lennénk kezelve. Nem várjuk el természetesen, hogy ugrálják körbe a csapatot, de talán több figyelmet érdemelnénk. A bajnoki döntő televíziós közvetítése alatt többször elhangzott a kommentárokban, hol vannak a fiatal, tehetséges magyar játékosok? Nos, itt nálunk…

Mi történik ezekben a napokban? Edzenek még a lányok?

A csapat legnagyobb része még edz, főleg a fiatalok, hiszen az NB I/B-s bajnokság még tart, és a csapat nagy része ott is szerepel. De jönnek az idősebbek is, kicsit fakultatívabb jelleggel, mennek az edzések. A fiatalok miatt – az iskola mellett – június végéig edzünk. Azért sokan kiszállnak majd menetközben, hiszen május végén, június elején kezdődnek a válogatott összetartások, edzések, és nagyon sok válogatottunk van. De folyik egy nagyon lényeges munka is, amit senki sem lát: építjük a csapatot, ami nagyon nehéz feladat, hiszen nemcsak szakmailag, hanem emberileg is alkalmas játékosokkal szeretnénk bővíteni a közösségünket. Vannak kiszemeltjeink, tárgyalunk, de még nincs konkrét igazolásunk.

Mi a helyzet az U18-as 3x3-as kosárlabda-válogatottal és az ottani feladatoddal?

Sosem volt nehezebb helyzetem, mint most, ugyanis a szövetség döntése értelmében az 5-5 élvezi a prioritást, hiszen az U18-as Eb-re és az U19-es vb-re utazó korosztály roppant tehetséges, sokra hivatott játékosokból áll. Ez egy stabil 15-18 fős keret, közülük nem válogathatok, nem lehet átfedés a két szakág között. Ez megnehezíti a helyzetet, de azokkal a lányokkal, akik a rendelkezésre állnak, minden tőlünk telhetőt megteszünk, egy rossz szavam nem lesz rájuk, ebben biztos vagyok. Az augusztusi Európa-bajnokságra selejtezőt rendeznek, ezt kell teljesíteni, de már júliusban lesz U18-as világbajnokság is, a kellemes Mongóliában, egy kellemes csoportban az amerikaiakkal, az oroszokkal, Új-Zélanddal és a lengyelekkel. Kemény lesz.