Bár akadtak a mérkőzésnek kapkodós, pontatlanabb periódusai, a Vasas csapata végül jó egyéni teljesítményeknek is köszönhetően megnyerte vasárnapi bajnokiját.
NB I/B Keleti-csoport, 19. forduló:
Vasas SC–Hajdúnánás SK 31-26 (16-13)
Vasas: Tzintzis – Imrei 1, Hadnagy 3, Szecsődi 1, Ivanics 6 (2), Takács 6 (1), Szatmári. Csere: Antóni (kapus), Kiss 5, Moharos 3, Németh 3, Varjú 3, Hansághy, Mester. Vezetőedző: Varga Márta
Hétméteresek: 3/3, illetve 8/9
Kiállítások: 8 perc, illetve 6 perc
A Nyíradony elleni, furcsa körülmények között elveszített mérkőzést követően mindenképpen javítani szeretett volna a Vasas csapata, amelynek kispadjára leülhetett Varga Márta vasárnap délután. Persze, ismerjük őt, nem ült le, végig állva figyelte a lányok teljesítményét, hasonlóan egyébként hajdúnánási kollégájához.
Az elején mindkét edző ráncolhatta homlokát, merthogy rendkívül kapkodó játékkal kezdtek a csapatok, és bár eleinte a vendégek jártak előrébb egy-két góllal, a félidő első harmadára már a Vasas nyugodott meg jobban, és szép lassan átvette a meccs irányítását is, 11-8-nál már egészen kellemesen érezhették magukat a drukkerek.
A második félidőnek is hasonló volt a koreográfiája, egy gólra fel is zárkózott a vendégcsapat, de aztán Kiss Klaudia nagyon elkapta a fonalat, zsinórban többször is betalált, 27-22-nél pedig már öt gól volt a Vasas előnye.
A végén volt még egy fellángolása a vendégcsapatnak, de igazán közel nem tudtak már kerülni a tabellán a győzelemmel megelőzött hajdúnánásiak.
Legközelebb a második helyezett Göd otthonába utazik a Vasas, egy nagy rangadót vívni.

A bajnokság állása:
1. Szent István SE-OTP Bank | 19 | 14 | 2 | 3 | 548-490 | 30 |
2. Gödi SE | 19 | 13 | 2 | 4 | 542-494 | 28 |
3. Kecskeméti NKSE | 19 | 12 | 3 | 4 | 547-492 | 27 |
4. Nyíradony VVTK | 19 | 13 | 1 | 5 | 593-549 | 27 |
5. Kispest NKK Endo +Service | 19 | 11 | 3 | 5 | 582-500 | 25 |
6. Vasas SC | 19 | 12 | 1 | 6 | 550-480 | 25 |
7. Hajdúnánás SK | 19 | 11 | 2 | 6 | 513-477 | 24 |
8. PC Trade Szeged KKSE | 19 | 8 | 1 | 10 | 576-593 | 17 |
9. Oxxo Energy Orosházi NKC | 19 | 4 | 2 | 13 | 467-500 | 10 |
10. NKK Balmazújváros | 19 | 3 | 0 | 16 | 443-542 | 6 |
11. Szentendrei NKE | 19 | 2 | 1 | 16 | 469-564 | 5 |
12. Levendula H. FKSE-Algyő | 19 | 2 | 0 | 17 | 419-568 | 4 |