Dobos Sándor, 2019.03.31. | Kosárlabda

Nagy előny után vesztette el az utolsó alapszakasz mérkőzését a Vasas Akadémia, így a hetedik helyen jutott a rájátszásba.

NB I/B Piros-csoport, 26., utolsó alapszakasz forduló:

Vasas Akadémia–Oroszlányi SE 81-90 (25-21, 19-15, 23-25, 14-29)

Vasas: Moravcsik 22/9, Sólyom 5/3, Andrássy 17/3, Boros 8, Barócsi. Csere: Radics 2, Kelenföldi 6, Katona R. 14/6, Csík Roland, Kovács B. 2. Vezetőedző: Faragó Péter

OSE: Zsíros 14/6, Abell 22/9, Illés 14/3, dr. Mohácsi 12/6, Nshimba 12. Csere: Sömenek 5, Bán 2, Kucsora 7/3, Kiss 2, Anda. Vezetőedző: Krasovec Sebastjan


Már tavaly is meglepetésnek számított – akkor még az alapszakaszban – hogy a Vasas legyőzte az élvonalbeli álmokat szövögető Oroszlányt (ráadásul akkor idegenben), most, ha lehet, még nehezebb falatnak számított az OSE. Az utolsó alapszakasz bajnokira ugyanis a harmadik helyről vágott neki a vendégcsapat, 19 győzelemmel és 6 vereséggel álltak, míg a mieink ezen mutatója 14-11 volt. Hasonló számokat hozott össze a Budapesti Honvéd is, a zárókör tétje az volt, hogy a két csapat közül melyik szerzi meg a hatodik helyet az alapszakaszban – a Honvéd a Budafokkal játszott.

Jobban kezdett az Oroszlány, 16-7-nél már 9 ponttal vezettek, de szép lassan zárkóztunk és Andrássy kosaraival 19-18-ra már a Vasas vezetett, hogy aztán a negyed vége is jól sikerüljön, 25-21-re nyertük, Andrássy, majd Kelenföldi 2-2 pontjának hála.

10-0-val kezdett a második negyedben az Oroszlány, 31-25-re mentek ezzel, de tapadtunk, sőt, Moravcsik Áron triplájával már 35-33-ra vezettünk. „Mikor fogjuk összeszedni a támadó lepattanókat?” – kérdezte Faragó Péter az időkérés alkalmával, ebben kellett javulni a mieinknek.

Katona Róbert is beszórt egyet, azzal már 5 pontos volt az előny, és ez még hízott is, a félidőben 44-36-ra vezetett a Vasas Akadémia.

Jól védekezett és jó dobott a harmadik negyed elején csapatunk, 52-41-nél, az addigi legnagyobb különbségnél időt kellett kérnie a vendégek edzőjének. Moravcsik Áronnak különösen jól ment, 16 pontnál járt már a harmadik negyed feléhez közeledve. A koncentrációval sem volt gond, egy hibás dobás után például Katona csent labdát, 59-45-nél 14 ponttal vezettünk. Sőt, hiába kért időt ismét Krasovec-mester, robogtunk tovább, 63-45! Nem ment a vendégek légiósainak, legalábbis egy ideig, a negyed végére felzárkózott az Oroszlány. Olyannyira, hogy a dudaszó előtt közvetlenül is betaláltak, 67-61…

A zárónegyed elején már csak három pont volt az előnyünk, Moravcsik 2+1-e nagyon kellett. Aztán 7:23-mal a vége előtt 72-71-nél időt kért Faragó Péter. Abell egyenlített, 76-76-nál, Barócsi válaszolt rá triplával, remek meccs volt! 80-79-nél már az OSE vezetett, s aztán az eladott labdák miatt stabilizálni tudták az előnyt, 1:45-tel a vége előtt ötpontos oroszlányi előnynél kért időt a Vasas vezetőedzője.

Egy Zsíros-tripla aztán szertefoszlatta az utolsó esélyeket, így a vendégek nagy hajrával megfordították és végül megnyerték a meccset.

Mindez azt jelenti, hogy a Vasas a 7. helyen zárta az alapszakaszt és a MAFC-cal játszik a negyeddöntőben.

Faragó Péter vezetőedző:
"Gratulálok az Oroszlánynak a győzelemhez, mi pedig megpróbálunk a következő két hétben egy pár centit nőni, illetve nagyobbat ugrani, hogy leszedjük a lepattanókat, meg nem 20 ponttal vezetni, hogy elbizonytalanítsuk magunkat, hogy ne védekezzünk, akkor talán meglesz a győzelem. Mindenképpen megtesszük ezeket a nagyon fontos szakmai dolgokat, ezenkívül gratulálok a csapatomnak, amiért egy sokkal erősebb B csoportban elérte ugyanazt az eredményt, amit tavaly elért az alapszakaszban egy átalakult csapattal, sok fiatal játékossal. Úgy gondolom, mostantól csak egy párharcra kell koncentrálnunk. Ezt meg is fogjuk tenni, mostantól csak a MAFC-ra koncentrálunk. Köszönöm a srácoknak az évet, igyekszünk elkezdeni most jobban."

A bajnokság alapszakaszának végeredménye:

  1. HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 26 24 2 2411-2017 50
  2. MAFC 26 24 2 2430-1936 50
  3. OSE Lions 26 20 6 2243-1841 46
  4. Nyíregyháza Blue Sharks 26 19 7 2199-1886 45
  5. BKG-Príma SE 26 18 8 2248-2016 44
  6. Budapesti Honvéd SE 26 15 11 2041-1998 41
  7. Vasas Akadémia 26 14 12 2069-2008 40
  8. PVSK-Kronosz Kiadó 26 9 17 1969-2203 35
  9. MTK-Törökbálint 26 9 17 1830-1914 35
10. Budafok 26 9 17 2076-2161 35
11. MEAFC-Miskolc 26 8 18 1961-2145 34
12. Nagykőrösi Sólymok KE 26 8 18 1934-2244 34
13. Omnia Pb&Food Békés 26 3 23 1979-2419 29
14. Knipl Kft. Bonyhádi KSE 26 2 24 1821-2421 28

Hirdetések