Jenkei András, 2019.03.24. | Röplabda

A játék minősége három szetten át kétségekre adhatott okot, ám onnan összeszedetten játszva nyerte meg a bajnoki elődöntő első felvonását a Vasas Óbuda.

Vasas Óbuda – UTE 3-2 (21, -19, -24, 15, 5)
Folyondár utca, 400 néző.

Vezette: Mezőffy, Horváth M.

Vasas: Ana Tiemi 6, Török 16, da Silva 8, Kostelanská 14, Dékány 15, Abdulazimova 18. Csere: Bozicevic (liberó), Mihály.
Vezetőedző: Jakub Głuszak

UTE: Fortuna 10, Paradzik 7, Crittenden 18, Bokorné 14, Carabali 6, Bagyinka 3. Csere: Koszjak (liberó), Bleicher R. 1, Valdez 4, Nagy V. 2, Kovács L.
Vezetőedző: Kántor Sándor.

Nem számíthattunk könnyű összecsapásra a lila-fehérek ellen és a pályán ez hamar be is bizonyosodott. Ellenfelünk kezdett jobban és az első szettben csak a végjátékban sikerült átvenni a vezetést. A következőben akkor sem, aminek egyenes következménye lett, hogy egyenlítettek a vendégek. Sem nyitásban, sem mezőnymunkában nem voltunk képesek stabil szintet hozni. A harmadik szett az elsőhőz hasonlóan alakult, és végén azonban, amikor már éppen hihetővé vált, hogy megszerezzük a vezetést, fordítottak a vendégek.
Nem lehettünk túlzottan bizakodóak a folytatást illetően, ám újabb váratlant húzott a Głuszak-csapat. Innentől pontosan és rendkívül élesen röplabdáztak a lányok, esélyt sem adva a riválisnak, fölényünket a pontkülönbség jól tükrözte.

A második mérkőzésre szombaton 18:00 órakor kerül sor a Megyeri úton.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések