Dobos Sándor, 2019.03.04. | Vízilabda

Mindhárom korosztályban a Ferencváros nyerte a hétvégi bajnokit, ugyanakkor csapataink kifejezetten helyt álltak az egyik legerősebb riválissal szemben.

OB I/B, 16. forduló:

Kaposvári VK–Vasas SC 6-17 (1-5, 2-2, 2-4, 1-6)
Gólszerzők:
Csikós 3, Krasznai 2, Kakstedter, illetve Hajdu A. 3, Makszim 3, Fekete D. 2, Korom T. 2, Fazekas G. 2, Kistamás, Steinmetz Á., Trombitás, Farkas R., Varda

Plézer János vezetőedző:
„Győzelmi reményekkel indultunk útnak, ezúttal csak 12 játékost vittünk a mérkőzésre, mert másnap a Fradi ellen az ifibajnokságban játszottunk, szerettem volna, ha frissek maradunk. Elégedett lehetek, egy végig sportszerű meccs volt, az elején kellett egyszer időt kérnem a koncentráció hiánya miatt, de azt követően végig kézben tartottuk a játékot. A hat kapott gólból három is büntetőből született. Örülök annak, hogy minden mezőnyjátékosom gólt szerzett és annak is, hogy mindenki játszott, ez volt a cél, amit így teljesítettünk is.”

Csapatunk jelenleg a csoport 3. helyén áll 37 ponttal a 44 pontos BVSC és a 42 pontos Szeged mögött.

Országos Ifjúsági Bajnokság, 16. forduló:

FTC-Telekom Waterpolo–Vasas SC 8-3 (2-1, 0-0, 3-1, 3-1)
Gólszerzők
: Nyíri 2, Vass 2, Varga B. 2, Szabó II, Spitz, illetve Pardi, Vadovics L., Sipos

Plézer János vezetőedző:
„Úgy gondolom, a számszerű eredmény lehetett volna egy kicsit szebb, egy 6-4-gyel teljesen elégedett lettem volna. A Fradi ma a 3-4. legjobb csapat ebben a korosztályban, tisztes helytállásnak gondolom a mérkőzést. Félidőben 2-1 volt, a harmadik negyed előtt 5-2, védekezésben két bekapott gólt lehetett volna elkerülni, illetve elöl is maradt még bennünk. Így sem vagyok elégedetlen, mert több esélyünk volt, mint az első mérkőzésünkön ellenük, fejlődtünk, ez egyértelmű. De ez a fejlődés majd akkor ér valamit, ha tudjuk kamatoztatni azok ellen, akik ellen sokkal fontosabb lesz. A Szolnok elleni mérkőzéstől jönnek azok a meccsek, amiket meg kell nyernünk. Nagyon kiegyensúlyozott a bajnokság középmezőnye, megyünk többször is idegenbe, nem lesz egyszerű dolgunk, de ezért dolgozunk nap mint nap.”

Csapatunk jelenleg a 8. helyen áll 18 ponttal.

Országos Serdülő Bajnokság, 16. forduló:

FTC-Telekom Waterpolo–Vasas SC 12-10 (2-5, 2-1, 4-1, 4-3)
Gólszerzők
: Spitz 3, Varga B. 3, Klár 2, Vass, Gál, Felkai, Zetkó, illetve Fótos 4, Magyar 3, Juhász, Záveczki Z., Sipos

Pálffy Márton vezetőedző:
„Ez tényleg egy jó meccs volt, közel álltunk a csodához. Nagyon jól játszottunk, egészen a harmadik negyed közepéig bírtuk, utána elfáradtunk. A Fradinak egy kicsit hosszabb a kispadja, ez akkor döntőnek bizonyult. A jövőre nézve mindenképpen biztató volt a játék, szerintem a meccs előtt mindenki aláírta volna ezt az eredményt, hiszen a hazaiak vezetik a bajnokságot. Meg kell tanulnunk kezelni azt a helyzetet is, ha egy nálunk esélyesebb csapat ellen vezetünk, előnyben vagyunk. Fejben tudni kell ezt rendezni, az biztos, hogy jó úton járunk, úgy érzem. Jön a BVSC elleni mérkőzés, ősszel kikaptunk, most szeretnénk visszavágni.”

Csapatunk jelenleg a 8. helyen áll 18 ponttal.

Országos Gyermek Bajnokság, 16. forduló:

FTC-Telekom-Waterpolo–Vasas SC 8-2 (2-0, 1-2, 3-0, 2-0)
Gólszerzők
: Szabó B. 2, Keresztes 2, Gombos 2, Szabó G., Szenczi, illetve Szűcs, Joko

Monostori Attila vezetőedző:
„Összességében elégedett vagyok, mert mentek, hajtottak a srácok, és nyolc gólon tartottuk a Fradit, ami nem kis teljesítmény. Nem gázoltak át rajtunk, és ez jót tesz a fiúk lelkének. Támadásban nem tudtunk elég hatékonyak lenni, ebben fejlődni kell, de még egyszer mondom, volt tartásunk, és ez nagyon fontos.

Csapatunk jelenleg a 10. helyen áll 15 ponttal.


Hirdetések