Jenkei Dániel, 2019.02.16. | Kézilabda

Nem úgy kezdte női kézilabdacsapatunk a tavaszi idényt, ahogy vártuk, mindkét pont Szegeden maradt.

Szeged KKSE - Vasas SC 31-25 (17-12)

Vasas: Antóni – Imrei, Németh 1, Kiss, Takács 10(3), Ivanics 2, Moharos.

Csere.: Binó (kapus), Szatmári 5, Hadnagy 2, Lízer 2, Varjú 2, Leitner 1, Pindák. Vezetőedző: Varga Márta

Hétméteresek: 5/5 ill. 4/3. Kiállítások: 12 perc ill. 6 perc


December 8. után játszott újra tétmeccset Varga Márta csapata Szegeden, az újabb győzelemre azonban még várni kell, hiszen igencsak váratlan vereséget szenvedtünk az első "tavaszi" összecsapáson.

Az első félidőben úgy tűnt, Takács Fruzsinán kívül szinte senki nem képes bevenni a szegedi kaput, miközben nálunk Antóni sűrűn volt kénytelen maga mögé nyúlni. Ebből végül ötgólos hátrány alakult ki, és bár a folytatásban akadtak jó periódusaink, elsősorban a bátran beszálló fiatalok révén, a hátrány ledolgozására nem igazán nyílt sansz.

A vége viszonylag sima és fájó vereség lett, pozitívumként talán Pindák Bernadett felnőtt debütálása említhető, aki korábbi klassziusnk, Erdős Éva lánya.

Varga Márta vezetőedző így nyilatkozott honlapunknak a mérkőzés után:

- Minden tekintetben felülmúlt minket a Szeged, pedig jól kezdtük a mérkőzést, szépen kialakítottuk ziccereket, amiket utána egytől egyig ki is hagytunk. Az első félidőben összesem 12 tiszta helyzet maradt ki, és nem az ellenfél kapusa parádézott. Összességében az ilyen jellegű koncentráció hiánya pecsételte meg a sorsunkat, a második félidőben pedig már hiába próbáltunk zárkózni, nem volt esélyünk. Az első félidőben Takács Fruzsina volt a vezérünk, a másodikban Szatmár Melinda mellett a Lizer-Varju páros bátor játéka tetszett, de a játékosaim többsége ma adós maradt jó egyéni teljesítményekkel, és ezért sikerült így ez a meccs.


Hirdetések