Jenkei Dániel, 2019.02.04. | Kosárlabda

Az ellenfél kulcsembereinek hiányában könnyedén nyert a Vasas Akadémia idegenben is.

NB I/B Piros-csoport, 18. forduló

Nagykőrösi Sólymok KE-Vasas Akadémia 70-87 (25-28, 8-15, 21-22, 16-22)

Vasas: Sólyom 21, Andrássy 19, Boros 14/3, Moravcsik 9, Steier. Csere: Kovács B. 8, Katona R. 5, Kelenföldi 6, Kozma N. 3, Csík R., Barócsi Á. 2, Koflanovics. Vezetőedző: Faragó Péter


A betegségek igencsak megtizedelték hétvégére a nagykőrösi csapatot, persze a mérkőzést ettől még meg kellett nyernie saját jogán a Vasas Akadémiának. Ez elsősorban a második negyedben mutatott remek teljesítménynek volt végül köszönhető, hiszen ebben a periódusban mindössze nyolc pontot  engedélyeztünk a hazai sólymoknak.

Mindeközben pedig nálunk is volt egy Sólyom, aki egészen kiváló játékkal 21 pontig jutott, rajta kívül Andrássy Géza jeleskedett még pontszerzésben, így a végére magabiztos előnybe kerültünk, és 17 pontos győzelemmel zártuk a nagykőrösi túrát.

Faragó Péter, a Vasas Akadémia vezetőedzője így nyilatkozott a meccs után: - Az ellenfél dicséretével kezdeném, hiszen kulcsjátékosai nélkül is nagy csatára késztetett minket a Nagykőrös. Mindemellett a saját csapatomnak is jár a gratuláció, hiszen a meccs elején megszerzett előnyt sikerült végig megtartani, sőt, a hajrában még egy lapáttal rá is tettünk.

 

 


Hirdetések