Jenkei Dániel, 2018.10.16. | Műkorcsolya

Tóth Ivettel beszélgettünk a szezon elejéről, a hokimeccseken tartott bemutatókról, Bruno Marsról, no meg, hogy ott lesznek-e a családtagjai a hazai rendezésű Halloween-kupán

- Elteltek a műkorcsolya-szezon első hónapjai. Milyen a hangulatod?
Alapvetően jól állunk, eddig az idényeleji tesztversenyt is beleszámítva három megmérettetésen vagyok túl.  Kezdek beleszokni, élvezem, hogy most ennyire hamar elkezdtük a munkát, tavaly ez kicsit másképp volt. Az pedig külön motivál, hogy most hétvégén a hazai rendezésű Halloween Kupán próbálhatom ki magamat.

- Sejtelmes a név…
Tavaly volt ilyen verseny először Budapesten, én nagyon szeretem ezeket a kezdeményezéseket. A Vasas Jégcentrumban egészen otthonos környezetben versenyezhetek a nemzetközi elit tagjaival, ami mindenképpen izgalmas kihívást jelent majd. Pénteken és szombaton lesz a verseny, előtte pedig a húzás, amin eldől, hogy pontosan mikor lépek jégre.

- Gondolom, a család a lelátón izgul majd érted.
Ez még megbeszélés tárgya lesz, mert korábban nem igazán szerettem, ha megnéztek élőben. Most már kicsit lazábban kezelem a dolgot.
 

fotók: Vasas Attila


- Milyen Tóth Ivettet láthatunk ebben a szezonban a jégen?
Idén se szerettünk volna unalmasak lenni, igazság szerint, ha valaki egyszer szokatlant húz a műkorcsolyában, attól utána szinte folyamatosan elvárják, hogy legyen valami újszerű a programjaiban.  A koreográfusom, Benoit Richaud mindig olyan zenéket ajánl, amik illenek a stílusomhoz, utána pedig együtt átbeszéljük, hogy mik lehetnek az előnyei és hátrányai az adott koreográfiának. Idén a kűröm Nathan Lanier összevágott zenéire megy, ami lírikusabb irány, erre az ötletre nagyon gyorsan ráharaptam. Tudtam, hogy szívesen fogom hallgatni edzéseken is. A rövidprogramom táncolósabb stílusú, egy Bruno Mars szám, kicsit hasonlít arra a Michael Jacksonra, amire tavalyelőtt korcsolyáztam.

- A rövidprogramot már láthatták a szurkolók a Vasas és a Hokiklub Budapest meccsének egyik szünetében is.
Igen, ez már a második ilyen alkalom volt, hogy hokimeccs közben jégre léptem. Újdonság számomra az ilyen bemutatózás, de nagyon jó lehetőségnek tartom, hiszen teher nélkül, de mégis közönség előtt tudok gyakorolni, ráadásul itt a Vasas Jégcentrumban.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

- A Vasas hokisait egyébként mennyire követed?
Általában én délelőtt, ők pedig délután edzenek, de néha látom őket focizni, és mindig kedvesen köszönnek. Az eredményeikkel pedig főleg interneten találkozom.

- Térjünk is vissza a Te eredményeidre: legutoljára Finnországban léptél jégre, az hogy sikerült?
Az olasz Lombardia Trophyhoz képest a finn rövidprogramom jobban sikerült, a kűrben viszont visszaestem. Emiatt bánkódtunk is rendesen, de sajnos végig éreztem, hogy túl izgatott vagyok, nem tudtam kellően kikapcsolni, ilyenkor pedig törvényszerűen elcsúsznak az ütemek, rossz helyre koncentrálódnak az erők. Most az a nagy kihívás számomra, hogy versenyszituációban is ki tudjam hozni magamból, ami edzésen már olajozottan megy. Az mindenesetre segít, hogy rendszeresen világklasszis korcsolyázók között szerepelhetek, ebből jócskán tudok önbizalmat meríteni. Szeretnék jól szerepelni a hétvégi hazai versenyen, utána pedig a fontos kérdésekről döntő válogatóversenyek kerülnek majd fókuszba.


Hirdetések