A hajrára összeomlott, és végül ki is kapott női kézilabdacsapatunk a Szent István SE ellen.
NBI/B Keleti-csoport 3. forduló:
Vasas SC – Szent István SE-OTP Bank 32-33 (15-13)
Vasas: Antóni – Hansághy 2, Kiss, Mester 2, Ivanics 4(2), Takács 3, Szatmári 5. Cs: Tzintzis (kapus), Varjú 7, Németh 4, Szecsődi 4(2), Moharos 1, Hadnagy, Imrei.
Vezetőedző: Varga Márta
Hétméteresek: 7/4 ill. 5/5. , Kiállítások: 12 perc ill. 8 perc
Nem ígérkezett könnyűnek a szezonbeli harmadik meccsünk sem: a kézilabdaberkekben komoly szaktekintélynek számító Györfi János által trenírozott Szent István SE érkezett vendégségbe az Elektromos-csarnokba.
A vendégek a Kispesttel szemben alulmaradtak, az Orosházát azonban legyőzték a bajnokság elején, mi pedig ugye két győzelemmel vártuk a vasárnap esti partit.
Az első félidőben nem is nyílt szét a meccs, sőt, hátrányban is voltunk többször, csak a szünetre sikerült kétgólos előnyt összeszedni, elsősorban Szatmári Melinda góljainak köszönhetően.
Harcos, pörgős kis meccs volt, de úgy tűnt, a második félidő elején sikerül padlóra küldenünk az ellenfelet: egy darabig minden támdásunkból gólt értünk el, Tzintzis pedig lehúzta hátul a rólót. Össze is jött az öt gól körüli differencia a javunkra, de kisebb-nagyobb hibák miatt nem sikerült teljesen leszakítani a lelkesen játszó vendégeket.
Az utolsó húsz percben aztán valami teljesen megváltozott..
Egyrészt sokat voltunk emberhátrányban, másrészt feltűnően idegessé vált a játékunk: ziccereket és büntetőt is hibáztunk, nem beszélve a védekezésben elkövetett hibákról, és persze az is beszédes volt, hogy Varga Márta kapust cserélt.
Az ellenfél egy gólra is feljött, ám ekkor Varjú Liliána egymaga vette vállára a csapatot, és sorozatos góljaival tartotta a minimális előnyünket.
Ő végül hét találatig jutott, de nem volt, aki felnőjön mellé, így mégis fordítani tudott a Szent István.
A hajrában aztán kaptunk némi kompenzációt a sporiktól, szikrázott az Elektromos, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, még a kettős emberelőny sem volt számunkra elég...
Az utolsó támadásunknál még maradt sansz az egyenlítésre, de Antóni védése után újabb ziccert hibáztunk, így összességében nyugodtan lehetünk önkritikusak: nem feltétlenül szolgáltunk rá a pontszerzésre, a nagyot küzdő Szent István pedig megérdemelte az egygólos győzelmet.
