Dobos Sándor, 2018.08.04. | Jégkorong

Willem-Henrik Koitmaa, a Schiller-Vasas HC kapusa szerint várakozáson felüli az, amivel eddig a Vasasnál találkozott. Mosolyogni szeretne a szezon végén. 5 kérdés, 5 válasz.

Két új kapus érkezett a Vasashoz a szezon előtt, az U20-as válogatott Tóth Balázs mellett az észt válogatott hálóőre, Willem-Henrik Koitmaa. Ő az egyetlen légiós a keretben, korábban a Dunaújváros csapatában szerepelt, de mint villáminterjúnkból kiderül, nem volt túl szerencsés az az időszak. No, de majd a mostani…

Milyenek az első benyomásaid? – kérdeztük Willemet a felkészülés első hetében.

Nagyszerűek. Úgy voltam vele, eljövök, és meglátjuk, milyen lesz ez a kaland. Ehhez képest messze a várakozásom felettiek az eddig tapasztaltak. Nagyon profik a körülmények, a játékosok, a szakmai stáb részéről is, és onnantól kezdve, ahogy aláírtam a szerződésem, mindenben figyelnek rám, törődnek velem, és ez nagyon jó érzés.

Játszottál egy évet már Magyarországon, Dunaújvárosban. Milyen volt az a szezon?

Elég szerencsétlen. Volt egy sérvműtétem, majd egy nagyon komoly térdsérülésem. Nem szeretett az edzőm sem, majd mikor az új edző átvette a csapatot, megsérültem. De sokat tanultam. Ahhoz, hogy jobb jégkorongozó, jobb kapus és jobb ember legyek, meg kell tapasztalnom az ilyen nehéz időszakot is. Hiszem, hogy ez így van jól.

Mennyire ismerted Szuper Leventét korábbról?

Abszolút ismertem, mert Tallinnban, odahaza szakkommentátorként is dolgozom, és „betegesen” szeretem a statisztikákat, szóval mindent tudtam róla. Amikor először találkoztam vele, rögtön csináltam egy képet, az volt az első dolgom, és már toltam is ki a közösségi oldalakra, akkora élmény volt. Nagyszerű karrier van mögötte játékosként.

Mit gondolsz, mire lehet képes a Vasas csapata?

Még nagyon az elején vagyunk a szezonnak, az Erste Liga pedig sokat változott azzal, hogy a DVTK és a MAC a szlovák bajnokságban indul. Nagyon érdekes szezon lehet, sokat kell tanulni, és szeretném, ha mosolyogni tudnánk a bajnokság végén.

Mi a helyzet Budapesttel és Magyarországgal?

Az egyik legszebb város a világon, nekem is az egyik kedvencem. Mielőtt Dunaújvárosba utaztam, mindig innen mentem oda, 5-6 alkalommal jártam itt. Fura, hogy most meg itt élek. De nagyon kedvemre való.


Willem-Henrik Koitmaa

1990. október 3-án született Tallinnban.

Posztja: kapus

Csapatai: HK Stars (észt, 2005-07), HC Purikad (észt, 2007-08), HeKi (finn, 2008-09), Jeppis (finn, 2009-10), HeKi (finn, 2010-11), HC Partner (észt, 2011-13), HC Partner/Purikad/Viiking Sport (észt, 2013-14),  Milton Keynes Thunder (brit, 2015-16), Dunedin Thunder (új-zélandi, 2015-16), Dunaújvárosi Acélbikák (2016/18), Vasas (2018-)

Az észt válogatott játékosa. Korábban dolgozott a korosztályos észt válogatottak kapusedzőjeként és csapatmenedzsereként is.


Hirdetések