"Az 1960-as években tájékozódási futóként edzéslehetőséget kerestem, így kerültem a Normafa útra, ahol a Vasas síelőinek volt öltözője a szakszervezeti üdülőben. Bekéredzkedtem, Beták Imre, a legendás edző pedig mondta, hogy jöjjek nyugodtan. Szép lassan összebarátkoztam a síelőkkel, aztán azon kaptam magam, hogy már én is közéjük tartozom. Akkoriban a vegyianyag-kereskedelemben dolgoztam, és mivel a síelőknek anyagi gondjaik voltak, próbáltam a cégen keresztül támogatást szerezni nekik. Később, amikor döntéshozó pozícióba kerültem, még jobban tudtam segíteni nekik."

"Később egyfajta szurkolóként, szponzorként rendszeresen eljártam a Vasassal versenyekre, nyáron és ősszel ott voltam a futásoknál.  A sí mindig vonzott egyébként, az érettségi utáni első fizetésemből faléceket vásároltam a bizományi áruházban."

"Később a szakosztályelnök lettem, és rendeztünk a Mátrában olyan tömegversenyt, ahová a finn nagykövetet is meghívtuk mint a sífutónemzet képviselőjét. Én is lécet csatoltam, persze az amatőr mezőnyben is az utolsó helyen kullogtam, de az egész szakosztály egy emberként szurkolt Zsiga bácsinak, hogy ne adja fel…"

"A sífutás egy csodás sportág, az egész testet megmozgatja, a szívre és a lélekre is hat. Mégis a közösségben volt a Vasas ereje, ami elsősorban Beták Imre bácsinak volt köszönhető. Nagyon értett ahhoz, hogy összehozza az embereket. Igazi nagy család voltunk, generációról generációra öröklődött a sportág szeretete."
 

A Vasas síszakosztálya a 80-as években

"Időközben az anyaegyesülettel is szoros kapcsolatba kerültem, több éven keresztül a klub elnökségi tagjai is voltam. Igazi klasszisai voltak különféle sportágakban a Vasasnak, elég ha csak a vízilabdázókat, a kézilabdázókat, vagy a vívókat említem. Mégis úgy éreztem, klubon belül a síelők is elismertségnek örvendenek. Ha csak a számokat nézzük, évről évre mi szállítottuk a legtöbb bajnoki címet az egyesületnek."

"80 éves lettem, januárig aktívan dolgoztam a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál, de azért ilyenkor már érzi az ember az évek számát. Ha diplomatikusan fogalmazok, akkor megfontoltabbá váltam, de igazából lelassul az ember. Sokkal több idő kell bizonyos tevékenységekhez, mint korábban. A Normafára, a Vasas síházba így is próbálok feljárni havi szinten. A Vasasnak pedig hálás vagyok, hogy figyelmességekkel adja vissza nekem azt, amit korábban én próbáltam adni a klubnak. Köszöntenek a születésnapokon, hívnak a küldöttgyűlésekre, minden nagy eseményen gondolnak rám."