Nemrégiben bejelentette OB I-es visszavonulását dr. Steinmetz Ádám, a Vasas olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, Eb-ezüst- és bronzérmes vízilabdázója, aki piros-kék színekben háromszor lett magyar bajnok, négyszer Magyar kupa-győztes, megnyerte a KEK-et, valamint az Euroliga négyes döntőjében is játszott. A legrangosabb sorozatot ezzel együtt a montenegrói Primorac Kotorral nyerte meg, három szezont töltött ott 2008 és 2011 között, egyébként 2000 óta volt a Vasas játékosa. Néhány szemelvény következik most tőle „vasasos” éveiről, a 2017-18-as szezont és első osztályú pályafutását lezárandó.
2000 – SASADI ÚT, A TÁRCSÁZOTT FÉL: MÉHES JENŐ
Steinmetz Ádám a KSI-ben kezdett el vízilabdázni, de első komolyabb sikereit már a Ferencvárosban érte el, 17 éves volt, amikor 1998-ban megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját a zöldekkel. Két bronz és egy ezüst után 2000-ben bajnoki címet szerzett a Fradival, az volt a IX. kerületiek utolsó bajnoki aranya (idén van esélyük rá, hogy meglegyen az újabb). Ádám tehát a bajnokcsapatot hagyta ott a Vasas kedvéért. Így vall erről a döntésről:
„Úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap történt volna. Jómagam a Sasadi út 103. alatt laktam, nem messze egyébként a 63-as számtól, ami a csapat fő szponzorának, a Plaket Kft.-nek a székhelye. 2000-ben, egy szép tavaszi napon elindultam lefelé az úton, már a Fradi bajnokcsapatának tagjaként, hogy ott találkozzak Méhes Jenő szakosztályvezetővel. Tudni kell, hogy 1997 óta folyamatosan bombázott a Vasas, Faragó Tamás minden évben át akart csábítani, de én mindig kikosaraztam őt. Máig előttem van Jenő arca, amikor az újabb ajánlatára úgy kezdtem válaszolni: „Köszönöm a megtisztelő ajánlatot…” Ő ekkor átvette a szót, és azt mondta: „de, gondolom, maradsz a Fradiban”. Én meg erre: „Nem, Jenő, jövök a Vasasba”.
„Hogy mi volt az ok? Nos, annak ellenére, hogy bajnokságot nyertünk, nem voltam elégedett a szezonommal, szerettem volna jobban teljesíteni. Négy év után úgy éreztem, váltanom kell, ráadásul akkor a Vasasban egy rendkívül erős fiatalítás kezdődött, hasonló, mint ami korábban a Fradiban zajlott, és ez szimpatikus volt számomra. Bevallom, akkor nem gondoltam volna, hogy a hároméves légióskodást leszámítva, 18 évig tart majd ez a kapcsolat. Minden döntésről utólag derül ki, hogy jó volt-e vagy sem, én úgy érzem, jól döntöttem. A Vasasban lettem érett, kiforrott, sztenderd válogatott játékos. Sikereim nagy részét a Vasasnak köszönhetem.”
Steinmetz Ádám és Földi László (Fotó: Vasas SC/archív)
SIKEREK, DE MIÉRT A FELTÉTLEN RAGASZKODÁS?
Steinmetz Ádám 2000 és 2008, valamint 2011 és 2018 között játszott a Vasas színeiben, összesen egyébként 564 bajnoki mérkőzéssel a háta mögött búcsúzik most az élvonaltól. De miért tartott ki klubunk mellett, annak ellenére, hogy a válogatottban elért sikereinek is köszönhetően, többször is csábították a riválisok. A válasz egyszerű:
„A Vasas egy olyan klub, amelyik mindig vállalta azt, amit ígért. Ez nagy erény. Olyan edzőkkel dolgozhattam együtt, akiktől sokat tudtam tanulni, és hát, ne feledjük: sokáig nagyon jó csapatunk volt. 2004-ben talán a világ legjobbjai voltunk, már ami az egyéni képességeket illeti, mégsem tudtuk megnyerni a bajnokságot és a nemzetközi porondon sem bizonyítottuk az erősségünket. Komoly kérdés volt akkor a „hogyan tovább”, hiszen a csapat 60 százaléka eligazolt, így bennem is ott volt a kérdés, megéri-e maradni. Akkor lett a csapat edzője Földi László, és rögtön megnyertük a Magyar Kupát, s aztán éveken keresztül bajnoki döntőket játszottunk, hogy végül 2007-re kiforrjon az a társaság, amelyik megszakítva a 18 éves nyeretlenségünket, magyar bajnok lett, méghozzá a világ egyik, ha nem a legerősebb csapata, a Honvéd ellen.
Bajnoki cím 2007-ben, 18 év után (Fotó: Vasas SC/archív)
Nagyon hálás vagyok a klub szurkolóinak, akik jóban, rosszban kitartottak mellettünk, elviselték azt, hogy 1989 után megannyi év eltelt aranyérem nélkül. Megélték a tizenhárom elveszített bajnoki döntőt, és mindig biztattak minket, engem – és talán mondhatom, hogy én voltam az egyik kedvencük. Nagyon köszönöm nekik ezt. De köszönöm a Vasasnak is, a klubvezetés kezdettől fogva korrekt volt velem, éreztem a megbecsülést, és ez bizony nekem nagyon fontos volt, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani.
Egy klub életében mindig vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, magától értetődő, hogy amikor az anyagi lehetőségek korlátozódnak, akkor a célkitűzések is szerényebbek lesznek. Nagyon örülök viszont annak, hogy nagyobb a hangsúly az utánpótlás-nevelésen az elmúlt időszakban, hiszen például, amikor én ideigazoltam, gyakorlatilag csak muszájból foglalkoztak ezzel a Vasasban. Minden rosszban van valami jó: ma sokkal könnyebb a fiataloknak az első csapat közelébe férkőzni vagy ott ragadni, mint az ezüst- vagy az aranykorszakban; akkor ez Plézer Jánosnak és Takács Bálintnak sikerült csupán.
S miért tartottam ki ilyen sokáig? Motivált, hogy a klubvezetés az utóbbi időben is igényelte, hogy folytassam a játékot, emellett az is, hogy három évig utánpótlás szakmai igazgatóként dolgozhattam. Mindig is kutya kötelességemnek éreztem, hogy azt a tudást, amit az évek során összeszedtem a magam tapasztalatai, édesapám, az edzőim, az ellenfelek és a csapattársaim révén, továbbadjam. A vízilabda nem az a sportág, amit tankönyvből lehet megtanulni, már csak azért sem, mert nincs vízilabda tankönyv idehaza, csak 1984-ből. Nekem ez volt a huszonnegyedik első osztályú szezonom, abbahagyhattam volna korábban is, de a Vasas szeretete, valamint a fentebb említettek miatt nem készültem erre. Szerettem volna levezetni a 2012-es londoni olimpiát követően, már ha az OB I-ben lehet egyáltalán levezetésről beszélni. Előbb napi egy, majd most az utolsó szezonban heti 3-4 edzésre csökkentettem az „adagomat”, de örülök, hogy még így is a csapat előnyére tudtam válni.”
EZÜST, EZÜST ÉS MEGINT CSAK EZÜST, DE HŰSÉG
A Vasas csapata 1989-et követően összesen 13 bajnoki döntőt veszített el, már amikor eljutott odáig, Steinmetz Ádám sorozatban öt elbukott döntőnek volt részese, amíg 2007-ben megnyerte 18 év után a bajnoki címet a TEVA-Vasas-Plakettel. Az első évében, a 2000-01-es szezonban bronzérmes lett a csapattal, majd jött az öt ezüst, mindannyiszor a Domino-Honvéddal szembeni párharc veszteseként. Hatalmas meccseket vívott a két fél, egyértelműen ennek a két „csúcscsapatnak” a párharcáról szólt a magyar vízilabda a 2000-es évek elején. De mennyire volt könnyű túllépni ezeken a „kudarcokon”, és rendre új erőt meríteni?
„Az elején elvárás volt az arany, de nem sikerült megszereznünk. 2005-ben, majd 2006-ban önmagában az is bravúr volt, hogy ott voltunk a végjátékban. Mindig próbáltunk erőt meríteni az előző évek kudarcaiból, még ha ez furcsán is hangzik. Aztán 2007-ben rászolgáltunk az aranyéremre, alázattal, szorgalommal tettük a dolgunkat. Megérdemelt volt a bajnoki címünk, amivel elkezdődött egy új korszak.
Egy évvel később az alapszakaszban a negyedik helyen zártunk, törvényszerű volt, hogy egy erőn felül teljesítő csapat kicsit leül, viszont az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy eredendően a harmadik helyen fejeztük volna be az alapszakaszt. Az utolsó fordulóban azonban a Szeged ellen, fogalmazzunk úgy, nem volt fontos nekünk a győzelem, mert tudtuk, ahhoz, hogy bajnokok legyünk, a Honvédot kell legyőzni, márpedig az elődöntőben. Úgy éreztük, ott tudnánk velük a legoptimálisabb keretek között, egálról indulva rájátszani. Taktikáztunk, 19-re lapot húztunk, és bejött.
A 2008-as Honvéd elleni elődöntő mindent eldöntő, 6. mérkőzése:
A Honvéd elleni meccseknek az volt a pikantériája, hogy tényleg szuperlatívuszokban lehet arról a csapatról beszélni, elég csak arra gondolni, hogy a válogatott játékosok döntő hányada ott játszott. Komoly presztízsharc volt, mint ahogyan az Eger elleni mérkőzések is, ahol Gerendás György személye adott még nagyobb pikantériát a párharcnak.”
A 2012-es bajnoki cím megszerzése az Eger ellen:
CSÚCSMECCSEK, MINIMUM 15 ÉVIG
Nem csupán az 564 élvonalbeli bajnoki mérkőzés, hanem a megannyi nemzetközi csúcstalálkozó is beleivódott Steinmetz Ádám emlékezetébe, nem csoda. A Vasassal KEK-et nyert, kétszer is bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. Egy szusszra néhány emlékezetes pillanatot említ a rangadók közül.
„Hála az égnek, rengeteg olyan mérkőzés volt, amire szívesem emlékszem vissza, de inkább pillanatok jutnak az eszembe, ezek ragadnak meg. Ilyen pillanat volt a 2007-es bajnoki győzelmünk, amikor ráadásul egy nagyon súlyos sérülésből tértem vissza a mindent eldöntő mérkőzésre. Méghozzá jól, hiszen eredményesen játszottam, az én játékomnak is köszönhetően tudtuk a 18 éves bronz- és ezüstszériát aranyra váltani. Fontos pillanat volt, amikor 2008-ban bejutottunk a Final Fourba, ahol megszereztük a bronzérmet is. De ott van a 2012-es Jug Dubrovnik elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő, amikor 5 góllal kellett nyernünk, hogy bejussunk a Final Fourba, és végül egy fantasztikus hangulatú mérkőzésen, telt ház előtt a Komjádiban 16-9-re nyertünk a világ egyik legjobb csapata ellen. Persze, nem kell ennyire messzire menni, mert említhetem rögtön az első vasasos sikeremet is, amikor 2001-ben megnyertük a Magyar Kupát, majd egy évre rá a KEK-et, Zágrábban, a többszörös BEK-győztes Mladost ellen. Bajnoki címek, kupagyőzelmek idehaza, kemény küzdelmek a nemzetközi meccseken. Úgy vonulok vissza, hogy nincs hiányérzetem a pályafutásommal kapcsolatban.”
A Jug elleni 16-9-es siker 2012-ben:
A CENTEREKKEL AZ EDZŐK IS TOLERÁNSABBAK
Steinmetz Ádám Somossy Józseffel, Kásás Zoltánnal, majd Földi Lászlóval dolgozott együtt a Vasasban. Szerencsésnek érzi magát, hogy a szakmai munka irányítói értékelték az igyekezetét.
„Egy játékos pályafutásában nem megkerülhető az edző személye. Egy dolgot sajnálok, mégpedig azt, hogy Faragó Tamással nem dolgozhattam, hiszen akkor érkeztem a Vasashoz, amikor Somossy József átvette a csapatot. A sors iróniája ez, akkoriban nagyon szeretett volna az edzőm lenni. Én viszont sokáig nemet mondtam, mert a Vasasnak a 90-es évek végén nem volt nívós utánpótláscsapata, márpedig én 17-18-19 évesen még szerettem volna a korosztályos csapatban is játszani, fejlődni. Szerencsém van egyébként, mert a centeré egy sajátos poszt. Kevés játékos vállalja, ez az egyik leghálátlanabb pozíció, hiszen jó eséllyel az egész meccs alatt fojtogatnak a kapu előtt. Más lelkület is kell hozzá, éppen ezért az edzők is talán a centerekkel a legtoleránsabbak. Én egy elég nagy munkabírású, szorgalmas, alázatos játékos voltam, mindig a munkában hittem. Ezt az edzők is látták.
Hogy miért lettem center? Az adottságaimból adódott. Nem úszom olyan jól, ez a gyorsúszótempómon a mai napig látszik. Korán világossá vált, hogy a tengelyen tudok játszani, így a kapus és a bekk pozíció jöhetett még szóba. Édesapám nyomdokaiba is léphettem volna, ő kiváló kapus volt, egyben a legnagyobb ellenzője annak, hogy én is a kapuba álljak. Azt mondta, gólt lőni sokkal jobb érzés, mint egy lövést hárítani. Szerettem volna neki megfelelni, és bár volt is érzékem a védéshez, maradt a center és bekk szerep. A KSI-ben és még a Fradiban is bekkeltem, nem ijedtem meg a feladattól. Azért sem bánom, hogy center lettem, mert bár rengeteg pofont kaptam, meggyőződésem, hogy a válogatott keretbe, különösen a 2004-es olimpiai keretbe, semelyik másik poszton nem kerülhettem volna be. Mondom ezt úgy, hogy centerposzton is hatalmas volt a küzdelem.”
EGYÉNISÉGEK KÖZÖTT
Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sora fordult meg a Vasasban az elmúlt évtizedekben (is), Steinmetz Ádám sokukkal húzott le szép éveket a Komjádiban. Mikor azt kérdeztük tőle, kivel szeretett a legjobban játszani, néhány nevet megemlített, de hozzátette, egyetlen olyan játékostársat sem tudna említeni, akivel rossz lett volna a viszonya.
Fotó: Vasas SC/archív
„Nem volt olyan csapattársam, akivel ne találtam volna meg a közös hangot. A mai világban ezt nagy pozitívumnak értékelem. Ha meg kéne neveznem, kivel volt a legnagyobb öröm együtt játszani, a testvéremet, Barnát említeném. Nagyon örültem, hogy a Vasas biztosította a lehetőséget, hogy 2003-ban hazatérhessen Olaszországból. Aztán meghatározó volt Vári Attila humora, a Varga-testvérek kreativitása, vagy Nagy Viktor védései és igazi klasszissá válása, amely szintén itt történt a Vasasban. De említhetem Mátyás Zoltánt, akivel együtt nőttünk fel, akihez gyerekkori barátság fűz. Egy rendkívül hasznos játékos volt, igazi háttérmunkás, aki nélkül nem jöttek volna a sikereink. Nem ő volt az aktuális gólvágó, de olyan „vízhordók”,” serpák” nélkül, mint amilyen ő is volt, a Vasas nem jutott volna csúcsra; kiváló játékos és egy nagyon jó ember. Ahogyan Kósz Zoltán is, a Vasas egyik ikonja, klasszisjátékos, akivel szintén öröm volt együtt lenni a vízben, és ritka élmény gólt lőni neki az edzésen. De szerettem játszani Hesz Mátéval is, akinél gátlástalanabb játékost nem ismertem. Azt gondolom, velem könnyen meg lehetett találni a hangot, jó a kapcsolatom a mai napig is a korábbi csapattársakkal, az más kérdés, hogy az elfoglaltság, mindannyiunk tartalmas élete miatt nincs napi vagy heti kapcsolattartás közöttünk.”
MIÉRT PONT KOTOR?
Sokan meglepődtek, amikor Kiss Gergely és Steinmetz Ádám 2008-ban a montenegrói Primorac Kotor csapatához szerződött. Az éljátékosokat jobbára az olasz élvonal szívta fel abban az időszakban, váratlan volt olimpiai bajnokaink lépése. Az élet azonban őket igazolta, hiszen rögtön az első évben Európa tetejére értek az Euroliga megnyerésével. Ádám három szezont húzott le Kotorban, az utolsót, így utólag talán elhagyná.
„Mikor Montenegró elszakadt Szerbiától, a tradicionális helyi sportágakra nagyobb hangsúly vetődött, nem kérdés, hogy a vízilabda ott nemzeti sportágnak számít. A Primorac Kotor egyébként a jugoszláv vízilabdaiskolának egy meghatározó tényezője volt mindig is, de az anyagi lehetőségeik nem engedték, hogy kitörjenek. De így is több játékost neveltek a jugoszláv, majd a szerb-montenegrói válogatottnak. Emlékszem arra is, hogy a barcelonai Final Four eléréséhez összesítésben csak egyetlen góllal tudtuk a Kotort legyőzni, rettenetesen nehéz dolgunk volt. Szóval szerették volna az áttörést, én pedig nyolc vasasos év után, és a jogi diploma megszerzését követően úgy éreztem, váltanom kell, ideje kipróbálni magam külföldön. Mind szakmailag, mind anyagilag jó ajánlatot kaptam. Belevágtam, és az első évben meg is nyertük az Euroligát, az utána következőben pedig ismét döntőt játszottunk. Erős, masszív csapat voltunk, nagyon sokat tanultam az ottani játékrendszerről, szisztémáról, sémáról, örülök, hogy belekóstolhattam egy másfajta vízilabdakultúrába. Nem sokon múlt, hogy 2010-ben hazatérjek, de végül maradtam még egy szezont. Így utólag azt mondom, talán Gergővel együtt nekem is haza kellett volna jönnöm. Három év után aztán teljesen egyértelmű volt, hogy a Vasasba térek vissza.”
JOBBÍTÓ SZÁNDÉKKAL A CIVIL PÁLYÁRA
Steinmetz Ádám azt mondja, semmi sem változott meg az uszodai beszélgetések, a sportbarátságok minőségében, mióta kiderült, hogy politikai pályára lép. Országgyűlési képviselőként a sportpolitika és az agrárium ügyével foglalkozik majd leginkább.
„Bár éveken keresztül bombáztak azzal, hogy vállaljak politikai szerepet, csak tíz hónappal ezelőtt dőlt el, hogy megméretem magam a Marcali központú választókerületben. Örülök, hogy a vízilabdás berkeken belül nem váltott ki negatív hatást a döntésem, függetlenül attól, hogy a politika eléggé elutasított és megosztó terület. Szeretnék a politikai kultúrán változtatni. A jobbító szándék vezérel, jó példával szeretnék előállni, és az a feladatom, hogy az embereket képviseljem. Ez nagy felelősség, de mindezt hangsúlyozottan szakmai alapon szeretném végezni. Sportpolitikával foglalkozom majd, illetve a Mezőgazdasági Bizottság tagjaként az agráriummal. Marcali mellett egy családi gazdaságot vezetek, stratégiai ágazatnak tartom az agrárgazdaságot, ebben látom a jövőt, így örülök, hogy ebben a bizottságban dolgozhatom.”
S MI LESZ A VÍZILABDÁVAL?
Habár a Kossuth téren lesz leginkább jelenése Steinmetz Ádámnak az elkövetkezendő években, a Duna túloldalán található Császár-Komjádi Uszoda sincs messze, ráadásul egyértelmű, hogy edzésben kívánja tartani magát. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy nem távolodik majd el szeretett sportágától.
„Nem olyan könnyű egyik napról a másikra abbahagyni a játékot, hiszen közel harminc évig az uszoda volt a második otthonom. Komoly szellemi megterhelés vár rám. Az „ép testben ép lélek” mondást megszívlelem, és mivel világ életemben mozogtam, ez a jövőben is így lesz, így kell, hogy maradjon. Az OB I-től visszavonuló csapattársaim, Bóbis Máté, Tihanyi Bernát és Babay Árpád is kacérkodik a gondolattal, hogy az OB I/B-s csapatunkban játsszon. Ha én is csatlakoznék, egy jó kis csapatot alkothatnánk, ráadásul a Vasason belül. Majd meglátjuk, karban kell magam tartanom, a fiatal feleségemre való tekintettel is. A sportorvosit mindenesetre megcsináltatom, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Fotók: Vasas Attila