Dobos Sándor, 2018.05.11. | Vízilabda

A Szentes ellen a 11. hely lesz a tét a Komjádiban szombaton, dr. Steinmetz Ádám búcsúmérkőzésén.

Legrosszabb esetben három, de minimum még két mérkőzés vár a Vasasra a bajnokság 2017/18-as szezonjában. Az UVSE elleni két pontvesztés miatt nem került be a csapatunk a felsőházi rájátszásba (igazából tényleg ezen múlt), hogy aztán az alsóházban már a sérülések miatt is nehezedjen a helyzete.

Foghíjas kerettel, fiatalokkal kiegészítve (hozzátesszük, tehetséges fiatalokkal!) tudta le a középszakaszt a csapat, majd a rájátszás első körében végül alulmaradt a Kaposvárral szemben. Így a bajnokság záróakkordjaként a Szentes ellen kell muzsikálni, méghozzá a 11. hely megszerzéséért.

A szentesieket a középszakaszban itthon simán legyőztük, idegenben viszont „csak” 10-10-es döntetlent értünk el, igaz, azon a bajnokin nagyon nagy hátrányból kapaszkodott vissza a társaság. A Szentes azóta megszorongatta a PVSK-t, sőt, a második mérkőzésen egy 16-2-es pofonnal küldte haza a pécsieket, akik aztán végül behúzták a harmadik mérkőzést.

Bóbis Máté, a VasasPlaket csapatkapitánya szerint valóban nehéz helyzetben van a csapatunk, de mint mindig, a tőle telhetőt meg fogja tenni a győzelem érdekében.

„Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, a Szentes jó csapat, a Pécs ellen megmutatta, bebizonyította, hogy tud nagyon jól játszani. Az alsóházban nincsenek nagy különbségek a csapatok között, ezért senki nem mehet biztosa senki ellen. Szeretnénk egy stabil védekezést bemutatni, és ebből lefordulásokkal, akciógólokkal jelentkezni” – fogalmazott az 5-ös sapka tulajdonosa.

A bajnoki egyébként különleges lesz, hiszen dr. Steinmetz Ádám amolyan búcsúmérkőzéseként tekintünk rá, függetlenül attól, hogy még van hátra mérkőzés a szezonból.

Minden szurkolónkat várjuk az utóbbi apropó miatt is a Komjádi-uszodába, reményeink szerint szezonbéli utolsó hazai bajnoki meccsünkre.

A találkozó 19:30-kor kezdődik, Vogel Gábor és Kun György vezeti majd.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

E.ON OB I, a szombati program:

AVUS Szombathely – Tatabánya – 17:00 (a 13. helyért)
BVSC-Zugló – Pannergy-Miskolci VLC – 17:00 (az 5. helyért)
RacioNet-Honvéd – Debreceni VSE – 17:30 (a 7. helyért)
UVSE – Contitech-Szeged – 19:00 (a 15. helyért)
ZF-Eger – A Híd-OSC Újbuda – 19:00 (a 3. helyért)


Hirdetések