, 2018.05.08. | Úszás

A Vasas SC paraúszói megannyi érmet bezsebeltek a hódmezővásárhelyi országos bajnokságon, ennél is fontosabb viszont, hogy remek időeredmények születtek.

Remekül ment a Vasas fiatal, de egyre gyarapodó paraúszóinak a versenyzés Hódmezővásárhelyen, hiszen 12 alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokára, emellett 9 ezüst- és 7 bronzérem is került a zsákba.

Szabó Álmos vezetőedző ennek megfelelően elégedetten is összegzett, kiemelve természetesen a Vasas élversenyzőinek szereplését:

„Pap Bianka kiegyensúlyozott, jó formát mutat ezekben a hetekben, voltak kimagasló eredményei is, például 100 pillangón (1:11.77), ahol jelenleg a világranglista első helyein szerepel. Vegyesen is stabilan úszott, de gyorson javítania kell. Az első napon a negyedik száma volt a gyors, és bár neki mindig az a gondja, hogy igazából itthon egyedül, igazán erős ellenfél nélkül ússza ezeket a számokat, most egy kicsit jobban teljesített, mint szokott. Illés Fanni esetében a kategóriák változása egy kis megakadást eredményezett, visszakerült a 6-os kategóriába, miközben mellúszásban maradt a negyedikben. Meg kell újra találnia a megfeleő motivációt, ritmust és lelkesedést, mert Tokióban 100 mellen jómagam éremesélyesnek tartom. Ezzel együtt két számban indult, 200 vegyesen és 100 gyorson, jó időket úszott, mint ahogyan mindenki. Egyéni csúcsok születtek mindenkitől” – mondta Szabó Álmos.


Fotó: Magyar Paralimpiai Bizottság

Hozzátette, hogy természetesen sokan megúszták a dublini Európa-bajnoki szintidőket is, így Száraz Evelin, Tóth Éva, Szabady Ádám és Kiss Bence is, de közülük várhatóan előbbi kettő utazik majd Írországba, hiszen az utaztatási lehetőségek száma véges. Ők egyébként ott lesznek két hét múlva a lignanói világkupán, ahová tehát utazik majd a vasasos küldöttség. Azért is lesz ez fontos verseny, mert többen ott kapnak nemzetközi besorolást, ez a feltétele az Eb-indulásnak is. Kicsit gyors még az ő előremenetelük, rögtön Eb-szereplés következhet, de hát a szakosztály maga is fiatal – éppen ebben rejlik lendülete is.

„Tényleg elégedett lehetek az országos bajnoksággal, többen is kimagaslóan úsztak a kiemelt versenyzőink mellett. Szabady Ádám teljesítményét emelném ki, ő egy 2000-es születésű, életvidám srác, aki ráadásul tényleg jól úszik, veszi az adást, így hosszú távon is számíthatok vele. Még neki sincs nemzetközi klasszifikációja, de bízom benne, hogy hamarosan lesz. Aztán ott van Kiss Bence, Széni András, a 2007-es születésű Nyírő Martin és a 9 éves Lili, aki most kezdett el úszni és villámsebességgel fejlődik – nem panaszkodhatom” – tette hozzá Szabó Álmos.

Természetesen ott volt az ob-n paralimpiai bajnokunk, Tóth Tamás is. Ő ugyan nem Szabó Álmos csoportjában készült, de a szakember természetesen elmondta véleményét a két számban induló versenyzőnkről: „legyen elég annyi, hogy az ideje mindkét számban jobb volt, mint tavaly, ez pedig biztató a nyári versenyidőszak előtt”.

Eredmények – paraúszó ob:
Aranyérmes:
Tóth Tamás        200m vegyes – felnőtt
Tóth Tamás        100m hát – felnőtt
Pap Bianka         200m vegyes – felnőtt
Pap Bianka         50m gyors – felnőtt
Pap Bianka         100m pillangó – felnőtt
Pap Bianka         400m gyors – felnőtt
Pap Bianka         100m hát – felnőtt
Pap Bianka         100m mell – felnőtt
Pap Bianka         100m gyors – felnőtt
Illés Fanni           200m vegyes – felnőtt
Illés Fanni           100m gyors – felnőtt
Illés Fanni           4x50m mix vegyes váltó – válogatott
Száraz Evelin      4x50m mix vegyes váltó – válogatott
Száraz Evelin      100m gyors – junior
Száraz Evelin      100m hát – junior
Száraz Evelin      100m mell - junior
Száraz Evelin      400m gyors – junior
Száraz Evelin      200m vegyes – junior
Tar Réka              100m mell – junior
Tar Réka              100m gyors – junior
Nyírő Martin      50m hát – junior
Tóth Éva             50m gyors – junior
Tóth Éva             400m gyors – junior
Szabady Ádám   400m gyors – felnőtt
Szabady Ádám   100m hát – felnőtt
Nyírő Martin      100m gyors – junior

Nyírő Martin      50m hát - junior
Széni András     50m pillangó 
Széni András     50m gyors
Ezüstérmesek:
Széni András      50m gyors – felnőtt
Széni András      50m pillangó – felnőtt
Payer Kata          400m gyors – junior
Payer Kata          200m vegyes – junior
Payer Kata          50m gyors – junior
Payer Kata          100m hát – junior
Payer Kata          100m mell – junior
Payer Kata          100m gyors – junior
Tar Réka              100m hát – junior
Tar Réka              200m vegyes – junior
Tóth Éva             200m vegyes – junior
Tóth Éva             100m gyors – junior
Tóth Éva             100m mell – junior
Szabady Ádám   50m gyors – felnőtt

Szabady Ádám   100m gyors - felnőtt
Kiss Bence          100m hát – felnőtt

Kiss Bence          100m gyors – felnőtt
Kiss Bence          100m mell – felnőtt

Kiss Bence          400m gyors - felnőtt 
Nyírő Martin      50m gyors – junior
Bronzérmesek:
Kiss Bence          50m gyors – felnőtt
Tar Réka              400m gyors – junior
Payer Kata          200m vegyes – junior
Payer Kata          100m hát – junior
Kömíves Tamás 400m gyors – felnőtt
Kömíves Tamás 100m hát – felnőtt
4. helyezett
Kömíves Tamás 50m gyors – felnőtt
Kömíves Tamás 100m gyors – felnőtt

Hirdetések