Bakos Sándor
Kétgenerációs futballista volt, aki az 1961-es, 1962-es, majd az 1965-ös, 1966-os Vasassal is bajnoki címet nyert. Az 1939. augusztus 2-án született Bakos Sándor 1960 decemberében, Bundzsák Dezső fedezetpárjaként debütált, és 1969 decemberében, a védőnégyes törzstagjaként játszotta utolsó, 184. bajnoki mérkőzését a piros-kék együttesben. Kétszer volt KK-győztes, a veretlen bajnokcsapat tagjaként a Hexagonal Kupa elhódításában is szerepet vállalt. Egyetlen válogatottságát akkor ünnepelte, amikor (1966. október 30-án) hét Vasas-labdarúgó – rajta kívül Mészöly Kálmán, Ihász Kálmán, Mathesz Imre, Molnár Dezső, Puskás Lajos, Farkas János – sorakozott az osztrákok elleni kezdő tizenegyben. (A mérkőzést Farkas mesterhármasával nyerték 3:1-re honfitársaink.) Jelképesnek tekinthető, hogy Bakos a klub kilencvenkilencedik születésnapján, 2010. március 16-án hunyt el.

Fister Ferenc
Rangadón, a Népstadion 55 ezer szurkolója előtt mutatkozott be az angyalföldi csapatban 1964 áprilisában (Vasas–Újpest 1:1), és úgy belesimult az együttesbe, hogy másfél évvel később már a címeres mezt is magára ölthette a 80 ezres közönség előtt játszott magyar–osztrák vb-selejtezőn (3:0, az első gólt Farkas, a harmadikat Mészöly érte el). Bakos partnereként kezdett a középpályán, de aztán Mathesz Imre párjaként lett a 4–2–4-es formáció kulcsfigurája. Kombinatív játékával, pontos és jó tempójú átadásaival mind az 1965-ös, mind az 1966-os, veretlenül elhódított aranyérem elnyerésében nagy szerepe volt, és ugyanígy kivette részét az 1965-ös Közép-európai Kupa-, valamint az 1967-es Hexagonal Kupa-diadalból is. Az 1940. február 23-án született labdarúgó csak öt és fél esztendeig, 124 bajnoki mérkőzésen játszott a Vasasban, mert 1969 végén – Bakossal együtt – az NB II-es Ganz-MÁVAG-hoz menesztették, jóllehet (sorstársához hasonlóan) szó szerint első osztályú futballista volt...


Mathesz Imre
Egy évvel a forradalom előtt, 1955. október 23-án játszotta első NB I-es mérkőzését a Vasasban – az 1937. március 25-én született és 2010. december 6-án elhunyt Mathesz Imre akkor még csak tizennyolc éves volt –, majd 1956-ban a szabad világot választotta, s a bécsi Austria csapatában futballozott. Visszatérése után, 1958 és 1969 között 248 bajnoki meccsen szerepelt a Vasasban, jó ideig (főleg szélső-) csatárként, majd a 4–2–4-es felállásban jobb oldali középpályásként. Az 1961 és 1967 között négyszeres (1966-ban veretlen) bajnok, kétszeres KK-győztes, Hexagonal Kupa-nyertes, abszolút kétlábas játékos 12-szer szerepelt a válogatottban (tíz győztes és csak egy vesztes meccset számlált); az 1966-os világbajnokságon – Mészöllyel és Farkassal együtt – a fenomenálisan futballozó tizenegy tagja volt a 3:1-es magyar–brazilon. Az 1969-es „takarítás” során őt is elküldték a klubtól, és tizennyolc NB I-es meccset még lenyomott a Diósgyőr csapatában, amelynek 1970-től edzője lett. Tréneri pályafutása során a Vasasban is tevékenykedett, ám legnagyobb szakvezetői sikerét Kaposváron érte el: a Rákóczi 1975-ben az ő dirigálásával jutott – történetében először – az első osztályba. Első NB I-es meccsét éppen a Vasassal vívta a Mathesz irányította Somogy megyei újonc, és – 20 ezer kaposvári drukker gyönyörűségére – 2-0-ra győzött...

Molnár Dezső
Már neves jobbszélső volt az 1939. december 12-én született Molnár Dezső, amikor a Vasas átigazolta a Szombathelyi Haladástól. Ahogyan Fister, úgy ő is tökéletesen beilleszkedett az angyalföldi együttesbe: első bajnoki meccsét 1965 márciusában játszotta piros-kékben, és tizennégy hónappal később már a válogatottban is bemutatkozott. (Vereséggel, ám további hét címeres mezes meccsén hatszor győzelmet, egyszer döntetlent könyvelhetett el.) Egyaránt kétszeres – másodszorra veretlen – bajnokká és KK-győztessé vált, s nemhogy tagja volt a Hexagonal Kupa-nyertes csapatnak, de nemegyszer úgy írtak róla Dél-Amerikában, mint a lehető legkellemesebben magával ragadó hurrikánról. A villámgyors csatár összesen 154 bajnoki találkozón játszott a Vasasban; utoljára akkor (1972. május 31-én) szerepelt az együttesben, amikor hivatalos meccsen Farkas János és Mészöly Kálmán is elköszönt az aktív labdarúgástól. A három válogatott labdarúgót a kieső Eger 3:1-es hevesi diadallal búcsúztatta, ám a 66-os úton oly megállíthatatlanul haladókra ennek épp az ellenkezője volt a jellemző... 

Puskás Lajos
Tizenhat évesen már a Debrecen első csapatában játszott, míg tizenkilenc esztendős korában, első fővárosi rangadóján negyedóra alatt – és 60 000 néző előtt – két gólt lőtt a ferencvárosi kapuba (Vasas–FTC 2:1). Az 1944. augusztus 13-án született Puskás Lajos később is a derbik hőse maradt, összesen 34 gólt szerzett a fővárosi rangadókon. Amikor másodszor – veretlenül – lett bajnok a Vasassal, az 1966-os őszi nyitányon, egy hónappal a magyar–brazil vb-meccs után, megint kettőt lőtt a nagy rivális FTC-nek (3:0). A Hexagonal Kupa-diadalból kimaradt, második KK-győzelme napján, 1970. június 20-án viszont kétszeresen is ünnepelt: délelőtt jogi diplomájának megszerzése, délután az Inter Bratislava elleni 4:1 töltötte el kitörő örömmel. Ihásszal kettesben még az 1973-as MNK-győzelemben is főszerepet játszott a „hatvanhatosok” közül. (Hetvenkettőben meg – a szüneti 2-2 után – második félidei mesterhármast ért el az FTC elleni 5-2 alkalmával. Majd a Népsporttól 7-es osztályzatot kapott...) Egy híján 250 bajnoki mérkőzésen szerepelt a Vasasban, és 132 gólt ért el. A válogatottban hétszer játszott, utoljára a drámai emlékű marseille-i vb-pótselejtezőn, a csehszlovákok ellen (1:4) öltötte magára a címeres mezt. Utóbb edzője és szakosztály-vezetője is volt a klubnak, amelytől máig nem szakadt el: a futballcsapat mérkőzéseire napjainkban is rendszeresen kijár a magyar labdarúgás "második Puskása".

Az 1966-os veretlen bajnok Vasas