Dobos Sándor, 2018.05.02. | Kosárlabda

Egy ponttal nyert a Vasas Akadémia csapata a rájátszás utolsó előtti mérkőzésén, az MTK ellen.

Női kosárlabda NB I, rájátszás, a 9-11. helyért:

MTK Budapest – Vasas Akadémia 66-67 (18-20, 17-21, 19-10, 12-16)

MTK: Koch 1, Szabó F. 19, Adamecz L. 6, Horváth B. 11/9, Székely-Horváth 5/3. Csere: Cvitkovic 16, Szeitl, Wéber 4, Zólyomi K 4. Vezetőedző: Nagy Dóra

Vasas Akadémia: Dombai R. 12/3, Böröndy 15, Tóth O. 4, Heljic 3/3, Karakasevics 12. Csere: Varga A. 8, Mérész 11, Smailbegovic 2, Ambrus. Vezetőedző: Földi Attila

Nem volt ott a mieink keretében légiósunk, Kanu Ezinne, így első számú irányítónk nélkül vettük fel a kesztyűt az életéért, de legalábbis a bentmaradásért harcoló MTK-val. A 11 csapatos női bajnokság utolsó helyéről szeretett volna elmozdulni a kék-fehér csapat, ez győzelemmel sikerülhetett volna neki, mert a BEAC azonos mutatóval, de jobb egymás elleni eredménnyel állt előtte.

Nos, lényegében az első félidő egészében előrébb jártunk az MTK-nál, pár ponttal mindig vezettünk, így a nagyszünetre hatpontos előnyt (41-35) sikerült kidolgozni. A harmadik negyedben aztán Andrijana Cvetkovic belehúzott, a végül 16 pontig jutó MTK-játékos kosaraival visszajött a meccsbe a rivális, olyannyira, hogy 19-10-re megnyerték ezt a negyedet, 54-51 volt így a negyedik negyed előtt.

Rendkívül izgalmas volt az utolsó fél perc, hiszen előbb Szabó kosarával 66-65-re vezetett a hazai csapat, s mindössze 6 másodperce maradt a Vasasnak arra, hogy elérje, az utolsó szó az övé legyen. Az övé lett, a légiós Karakasevic két másodperccel a vége előtt egy rossz hazai váltás után megadta a kegyelemdöfést az MTK-nak.

Egy ponttal nyertünk tehát, az MTK ezzel a vereségével elviekben búcsúzott az élvonaltól, de mivel 12 csapatos bajnokságot tervez a hazai szövetség, elképzelhető, hogy a következő bajnokságban is találkozunk majd a kékekkel.

A Vasas Akadémiának még hátravan egy mérkőzése, méghozzá a BEAC-cal vívandó, teljesen tét nélküli bajnoki, ahol a visszavágás reményében lép pályára csapatunk, szombaton (nemrég ugyanis a Vajda Annával megerősödő újbudaiak némi meglepetésre legyőzték a mieinket).

Földi Attila vezetőedző:

"Mindig a győzelemre törekszünk, annak ellenére, hogy meghatározó légiósunk nélkül léptünk pályára, és bár produkáltunk védekezési hibákat, megérdemelten nyertünk. Örülök a sikernek."


Hirdetések