Dobos Sándor, 2018.05.02. | Vízilabda

Megverte a Kaposvárt a VasasPlaket, így harmadik mérkőzés dönt a továbbjutásról az E.ON OB I alsóházi rájátszásában.

E.ON OB I, a 9-12. helyért, első párharc, második mérkőzés:

VasasPlaket – Kaposvári VK 8-7 (3-3, 2-2, 3-1, 2-1)
Komjádi-uszoda, vezette:
Mucskai, Csanádi

Vasas: Jónás – Bencz 3, Bóbis, Sélley-Rauscher 1, Hőna 1, Takács, Simon H. Csere: Steinmetz Á. 2, Marnitz G. 1, Trombitás, Hajdu A., Ladányi, Fazekas G. Vezetőedző: Földi László

Kaposvár: Krémer – Lukács Á. 1, Giga 3, Dobos 2, Varga II Zs., Tóth K., Juhász-Szelei 1. Csere: Pataki, Sántavy, Palotás, Juhász-Szelei. Vezetőedző: Berta József

Gól/emberelőny: 2/7, illetve 5/11
Ötméteresek: 1/1, illetve -
Kipontozódott: Hőna (32.)
Kiállítva cserével: Varga II Zs. (26.)

Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6-6.

A nyárias melegben még nyitott tető mellett fogadhatta a gratulációkat dr. Steinmetz Ádám, a Komjádi-uszodában szerda este (később sokak bánatára újra befedték a „Komit”). A 9-12. helyért vívott küzdelemsorozat első párharcának második mérkőzése előtt ugyanis Markovits László, a Vasas SC elnöke egy személyes ajándékkal köszönte meg olimpiai bajnokunk klubért tett fáradozásait. Persze, nem fáradozás volt ez, centerünk imád játszani, nem véletlen, hogy 37 évesen is ott volt ebben a szezonban is a vízben.


Steinmetz Ádám és Markovits László (fotók: Vasas Attila)

Most viszont úgy döntött, a civil életben teljesedne ki tovább, OB I-es pályafutását a szezon végén befejezi.

Steinmetz Ádám 2000 óta a Vasas játékosa, klubunk színeiben lett olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes, Eb-bronzérmes, Universiade-győztes. A Vasas csapatával négyszer nyerte meg a magyar bajnokságot, legutóbb 2012-ben, és szintén négy alkalommal lett Magyar Kupa-győztes. 2002-ben tagja volt a KEK-győztes, egy év múlva a KEK-döntős csapatunknak. 

OB I-es karrierje súlyának megértéséhez egy statisztikai adat: a szerdai mérkőzés volt az 560. első osztályú bajnokija, ezzel az aktív játékosok között listavezető, természetesen.

Egyébiránt Ádám próbálta emlékezetessé tenni a szerdai bajnokit, a meccs első felében kétszer is beköszönt. A 3. percben született megúszásgóllal szerezte meg a vezetést a Vasas csapata, Sélley-Rauscher Domonkos lőtte be, majd az 5. percben az említett ünnepelt, Steinmetz Ádám szerzett szép gólt középről, 2-0.

Nikola Giga volt a kaposváriak „kegyetlen” végrehajtója ezen az estén, több emberelőnyös találattal is jelentkezett, jól használta ki a vendégcsapat ugyanis a fórokat… Kaptak is belőle jó párat... Bár jobbnak tűnt a Vasas az első szakaszban, a kaposváriak rendre visszajöttek, így abszolút helyénvaló volt a megállapítás így a párharc derekán és a két csapat ebben a szezonban játszott meccsei alapján: azonos képességű csapatok küzdöttek egymással, szerdán is.

5-5-tel vonultak a nagyszünetre a csapatok, és a fordulás után egészen sokáig folyt a birkózás a vízben, Marnitz Gergő törte meg a csendet a 6. percben, akkor vezettünk ismét, 6-5. Hozzá kell tenni, ezúttal is olyan kerettel állt ki a meccsre a Vasas, amilyennel még sosem korábban: Babay Árpád sem állt rendelkezésre, így Hajdu Attila, Trombitás Tamás mellett Ladányi Ákost is be kellett vetnie Földi Lászlónak.

Nem sokáig vezettünk aztán Dobos Dávid akciógóllal szúrta ki Jónás György szemét, szerencsére Bencz Rolf lövőerejét ezen az estén is megtapasztalhatták a kaposváriak, ő is akciógólt lőtt, ráadásul kettőt egymás után, 8-6-os előnnyel jöhetett a zárónegyed.


Bencz Rolf remekelt a meccsen

A 26. percben egy kiállítás utáni reklamációért cserével végleg kiállították Varga Zsoltot a kaposváriaktól, fontos fór következett, de kimaradt. A meccs végén még igyekezett a vendégcsapat, szépített is, de a döntetlent, így az 5 méteres párbajt már nem sikerült kiharcolnia.

8-7-re nyert a Vasas, így szombaton, Kaposváron dől el a továbbjutás kérdése.

Földi László, a Vasas vezetőedzője:

„Azt gondolom, hogy két foghíjas csapat játszott egymással, relatíve sok hibával. Volt, amikor az egyik csapat tudott élni ezzel a lehetőséggel, volt, amikor a másik. Ez a két csapat, ha jól emlékszem, most már a harmadik olyan mérkőzését játssza, amikor 8-7 vagy 8-8 lett a végeredmény, úgy látszik nekünk ezt osztották. Örülök annak, hogy el tudunk menni még egy meccset játszani Kaposvárra. Ez egy jó csata volt, tényleg sokkal többet hibáztunk, mint terveztük. Nehéz megoldani ennyire a szezon végén, hogy ne hibázzunk túl sokat akkor, amikor ennyire hiányos a keretünk. Volt egy pici ünnepség is Steinmetz Ádi tiszteletére a meccs előtt, nagyon köszönjük neki az eddigi pályafutását. Ne ijedjen meg senki, nem ez volt az utolsó meccse, be fogja fejezni a bajnokságot, a mostani időpont viszont mindenki számára kiszámítható volt, ezért köszöntöttük most. Szeretnék gratulálni a Kaposvárnak is a meccshez, és készülünk a szombati csatára."

Steinmetz Ádám, a VasasPlaket centere:

„Nagyon köszönöm a Vasas vezetésének ezt a kedvességet, figyelmességet, nem számítottam rá, hiszen a bajnokságból több mérkőzés is hátra van, és azokat természetesen, ahogy azt a vezetőedző úr is mondta, a legjobb tudásom szerint végig fogom játszani.Szeretnénk Kaposváron nyerni, nem hangsúlyoztuk, de minket is elég komoly sérüléshullám sújt, sok játékosunk már be is fejezte erre az évre, van, aki kisebb sérülésekkel küzd. Ennek fényében nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni ezt a találkozót. A Kaposvár elleni meccsek hosszú évek óta rangadónak számítanak, a mai mérkőzésről is csak ezt tudom mondani, örülök annak, hogy két góllal tudtam hozzájárulni ehhez a győzelemhez.”

A másik párharcban a 9-12. helyért:

Metalcom-Szentes - PVSK Mecsek Füszért 16-2 !! (5-0, 4-0, 3-1, 4-1)

Az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharc állása: 6-6


Hirdetések