Jenkei Dániel, 2018.04.21. | Kosárlabda

Kilencedik helyet érő győzelmet arattunk a rájátszásban.

NŐI NB I, rájátszás a 9-11. helyért:

Vasas Akadémia - MTK-Budapest 66-62 (15-15, 17-18, 14-13, 20-16)

A BEAC elleni kellemetlen vereség után felértékelődött az MTK elleni pasaréti derbi fontossága. A szezon során kétszer már legyőztük a kék-fehéreket, és ez most harmadszor is sikerült Földi Attila tanítványainak, szokás szerint egy igencsak kiélezett meccsen.

Két negyed után fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindössze egy pont volt az előnyünk a szünetben.

A harmadik játékrészben aztán a végül 21 pontig jutó Karakasevics vezérletével sikerült kicsit szétnyitnunk a meccset, tíz ponttal is elhúztunk, de az MTK-ban volt annyi tartás, hogy visszakapaszkodjon, így rendkívül izgalmasra sikeredett a végjáték.

Koch kosarával másfél perccel a vége előtt egyenlítettek is a vendégek (62-62), de innentől kedzve már a mieinknél volt meg a hideg fej-stabli kéz kombiáció, és végül további négy szerzett ponttal megnyertük a mérkőzést.

A sikernek kézzelfogható értéke is van, hiszen ezzel eldőlt, hogy biztosan megszerezzük a kilencedik helyet a bajnokságban.

 


Hirdetések