Jenkei Dániel, 2018.04.14. | Kézilabda

Gólerős együttes látogat vasárnap az Elektromos-csarnokba.

A tabellán a forduló előtt hatodik helyen tanyázó váci csapat egyik kiemelkedő klasszisa a brazil kapus, Barabara Arenhardt, de támadójátékban a Jovetics-De Souza duóról is említést kell tenni, hiszen ketten együtt több mint 170 góllal terhelték meg eddig az ellenfelek hálóját.

Összességében 12 győzelem és 7 vereség a Dunakanyarból érkező ellenfél mérlege, így kár tagadni, hogy ők a vasárnapi meccsünk egyértelmű esélyesei. Ősszel Vácon 34-26-os vereséget szenvedtünk.

A Kecskeméten remek teljesítmény nyújtó Fekete Bozsanát kérdeztük az előttünk álló mérkőzésről:

- Nagyon sajnáltuk a kecskeméti vereséget, de ezen a héten már mindenkinek a Vác elleni meccs járt a fejében. Nagyon erős csapat érkezik hozzánk vasárnap, a brazil kapusukat külön kiemelném, hiszen sokszor az ő indításaiból tudják diktálni tempót. Emellett támadójátékban is rendkívül képzettek, mi viszont szeretnénk a Kisvárda-meccshez hasonlóan jó védekezést bemutatni, és viszonylag kevés gólon tartani őket. Nem mondtunk még le a bennmaradásról.

Vasas SC-GVM Europe Vác, vasárnap 18 óra, Elektromos-csarnok


Hirdetések