Jenkei Dániel, 2018.03.28. | Klub

75 éves Dávidné Fekete Mária, klubunk Európa-bajnok evezőse.

"Édesapám néha elvitt magával a Rómaira, ott láttam először ezeket a keskeny versenyhajókat. Annyira megtetszettek, hogy úgy döntöttem, én is ezt szeretném csinálni. Mivel volt egy ismerősünk a Vasasban, végül itt kezdtem a versenyzést. Akkoriban azért az evezés úri huncutságnak számított, az úgynevezett C-kategóriába sorolták a sportágak között, így nem sok központi támogatást kaptunk. Volt a vízitelepen egy gondnokházaspár, igazi ezermesterek, ők építették a hajóinkat, amik hazai szinten teljesen rendben voltak, de amikor később kimentünk külföldre, rendesen csodálkoztak, hogy mivel versenyzünk. El sem tudták képzelni, hogy tudunk ilyen szerkezetekkel eredményesek lenni…" - mesélt a kezdetekről a születésnaposunk.

Innen már szinte csak "egy lépés" volt az 1965-ös év, amikor Duisburgban Európa-bajnok lett a magyar női kormányos négypárevezős, ráadásul három vasasos taggal, a mai ünnepeltünk mellett Szappanos Zsuzsannával és Fekete Máriával, illetve a más egyesületből érkező Salamon Ágnessel és Pekanovits Máriával.

"Csak egy hajszálon múlt, hogy nem estünk ki az előfutamban. Egy komoly technikai hiba ellenére szerencsére végigeveztük a versenyt, így a reményfutamból bejutottunk a döntőbe. Visszagondolva, bizonyos szempontból azért számítottunk rá, hogy aranyat nyerhetünk, de ehhez az kellett, hogy az egység minden tagja akarja a sikert." - mondta el Dávidné Fekete Mária a sporttörténetinek számító sikerről.

"Néhány napig fényképek és újságcikkek jelentek meg rólunk. Én utána sokáig folytattam a versenyzést, 1975-ben még volt egy nagy próbálkozásom, szerettem volna kijutni az olimpiára. Az evezés 1976-ban került fel a játékok programjára, de sajnos nem sikerült a kvalifikáció. Manapság már kevésbé tartjuk a kapcsolatot a régi vasasos társasággal, de a 2011-es centenáriumi ünnepség nagyon jó élmény volt, a Folyondár utcában sok régi arccal találkoztam." - zárta szavait örökös bajnokunk.

Boldog születésnapot kívánunk az egész Vasas család nevében!

Fekete Mária és Szappanos Zsuzsanna a 70-es években


Hirdetések