Dobos Sándor, 2018.03.24. | Jégkorong

A Market-Vasas csapata a juniorbajnokság 3. helyéért zajló párharc második mérkőzését is elveszítette, így három győzelemre van szüksége a bronzéremhez.

U20-as magyar bajnokság, a 3. helyért:

UTE–Market-Vasas 4-2 (2-1, 0-0, 2-1)
Gólszerzők
: Szalma Zs. (10., 53.), Páterka (17.), Pokornyi (60.), illetve Varga T. (8.), Czakó (56.)  

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0, az UTE javára.

Meccsbe hoztuk az Újpestet.

Egyrészt az első mérkőzés elvesztésével, másrészt azzal, hogy a második felvonás során is adtunk nekik egy kis előnyt a talán kevésbé agresszív és kemény első harmadbeli játékkal. S a lilák éltek a lehetőséggel, 2-0-ra vezetnek összesítésben.

Revák Zoltán, csapatunk másodedzője a meccs végén azt mondta, nem a játéktudással van baj, a srácok nem felejtettek el hokizni, inkább fejben kell a megfelelő vágányra terelni a dolgokat. Erre még lesz mód.

No, de mi történt szombat este a Megyeri úton? Sok minden, tartalmas, látványos, olykor kemény, olykor talán nem túl fair jelenetekkel tarkított meccset játszott a két csapat. Varga Tamás szerezte meg a vezetést a 8. percben, de két perccel később a kapu bal oldala előtt nagyon egyedül maradt Szalma Zsolt, és bevágta a korongot Garbacz Máté kapujába. (A mieinknél könyöksérülése miatt nem játszott ezúttal Faragó Richárd.)

Nem sikerült egyenlíteni a párharcban

Nem sikerült jól a folytatás sem, mert miután túl sok játékos tartózkodott egy csere nyomán a jégen, technikai büntetést kapott a Vasas, és ezt egy perc alatt kihasználta az UTE, ráadásul Páterka Bence sarkazása a gól előtt igen látványos volt – videóztak is utána, megadták a gólt, 2-1.

Picit rákapcsolt csapatunk, és fél perc múlva Rózsa István lőtt kapura, mi úgy láttuk, egyértelműen bentről pattant ki a korong a bomba után, a videózás után nem ezt látták bizonyítottnak a játékvezetők, egygólos hátrányban voltunk egy harmadnyi játék után.

A második húsz percben nem esett gól, de bunyó, sok látványos ütközés akadt, az újpestiek jól játszottak, sokat korcsolyáztak, beindultak rendesen. Ennek a harmadik szakaszban lett meg az eredménye. Bálint Tamást állították ki testre ütésért, majd Czakó Barnát ugyanennek az ítéletnek a során gáncsolásért, a kettős előnyt pedig nem sokkal annak lejárta előtt kihasználták a lilák, megint Szalma Zsolt talált be, 3-1.

A meccs hajrájára rákapcsolt a Vasas, Czakó Barna egy nagy szóló után lőtt csodás gólt (3-2), majd miután ünneplése során nagy sebességgel elkorcsolyázott az újpesti kispad előtt, egy kitett kézben felakadt, és a jégre zuhant.

Folytatás kedden

5+10 perces büntetést kapott az UTE, így a meccs hátralévő 4 és fél percében emberelőnyben játszhattunk. Nyomtunk is, de nem sikerült egyenlíteni, ráadásul a végén lehoztuk a kapust, és az utolsó másodpercben Pokornyi Dávid még lőtt egy üres kapus gólt is, Oroszi Álmos már nem tudott hárítani. S mivel érthetően nehezen viselte a gólt, rá is csapott egyet arra a fránya üres kapura, ennek még egy 10 perces büntetés lett az eredménye.

Vereség tehát, kedden kell szépíteni a párharc harmadik összecsapásán.

Revák Zoltán másodedző értékelt a meccs végén:

„Sajnos, megérdemeltük a vereséget. Nem volt jellemző ez ránk az elmúlt időszakban, de visszahoztuk azt a formánkat, ami néhányszor az alapszakaszban előjött. Saját fejünkben kell rendet tenni, mert semmi nem indokolta ezt a változást. A játékunk ugyanaz, fejben nem készültek fel a srácok megfelelően erre a mérkőzésre és párharcra. Meg lehet még fordítani ezt, ha sikerül mindenkinek egy kicsit helyre tenni, képesek lehetünk 3-2-re megnyerni a bronzcsatát.”


Hirdetések