Jenkei András, 2018.03.18. | Atlétika

A 110. Mezeifutó magyar bajnokságon Kecskeméten, a második helyen ért célba Jenkei Péter.

Jó pár esztendő óta Bács-Kiskun megye székhelye ad otthont az idény első szabadtéri bajnokságának. A kecskemétiek ezúttal is kiváló házigazdái voltak a rendezvénynek, igaz a visszaköszönő télies időjárás következtében a helyi szabadidőközpont új arcával ismerkedhettek meg a résztvevők.
Az előző évekhez képest a létesítményfejlesztés nyomán létrejött új sportpályák az útvonal módosítására szorították a szervezőket, arról pedig az egésznapos esőzés gondoskodott, hogy a klasszikus angolszász hagyományoknak teljes mértékben megfelelő, komoly kihívást jelentő terep várja a résztvevőket.
A zord körülmények megrostálták a Vasas távfutó szekcióját is, végül a férfi és női mezőnyben, egy-egy felnőtt atlétával képviseltettük magunkat. A hölgyek között a szülés után visszatérő Móczó Zsanett a 19. helyen haladt át a célvonalon.
A maratonfutó Jenkei Péter a rajt előtt talán még sajnálta, hogy társai betegsége miatt a csapatversenyben nem lesz érdekelve a Vasas, de aztán a versenyen kárpótolta magát, hiszen az előzetes elképzeléseket nagymértékben felülmúlva, magabiztosan futott fel a képzeletbeli dobogóra.
A télen elvégzett kemény edzésmunkát követő jó aktuális forma a rajt utáni az első méterektől fogva megmutatkozott. Az előző három évben is győztes békéscsabai Gregor Lászlóval együtt, az elejétől kemény tempót diktálva kevés esélyt hagytak vetélytársaiknak. A sáros pályán ugyan két kilométer után leszakadt riválisától, de többi ellenfelével szemben folyamatosan növelte előnyét, és a végén, a nyolc km-es távhoz képest nem túl jelentős 11 másodpercnyi hátránnyal ért Gregor mögött a második helyen célba.

Eredmények:
Magyarország 110. Mezei Futó Bajnoksága - 2018.03.17, Kecskemét

férfi felnőtt 8 km:
  1. Gregor László (Békéscsabai AC)  24:35
  2. Jenkei Péter (Vasas)  24:46
  3. Juhász Balázs (DSC-SI)  25:30

női felnőtt 6 km:
  1. Kácser Zita (DSC-SI)  20:37
...
19. Móczó Zsanett  (Vasas)   23:27


Hirdetések