Jenkei András, 2018.03.17. | Kosárlabda

Egy már tétnélkülinek nevezhető mérkőzésen nyert egyetlen ponttal a PINKK Pécs Pasaréten a Vasas Akadémia ellen.

Vasas Akadémia – PINKK-Pécsi 424 69-70 (25-21, 20-14, 12-17, 12-18)
Pasaréti út, 100 néző.

Vezette: Mészáros B., Sallai, Bagi

Vasas: Kalu 15, Böröndy V. 9, Tóth O. 2,Mérész 2, Karakascsevics 15, Csere: Dombai 12, Heljic 4, Varga A. 10,
Vezetőedző: Földi Attila

Pécs: Csukics 13, Benke 4, Gémesi-Sarok 9, Slaughter 15, Cheslek 10, Csere: Sánta 10, Ruják 4, Jakovina 5, Zsilinszky.
Vezetőedző: Laczka Miklós

Ellenfelünk két héttel ezelőtti, a ceglédiek elleni sikerével gyakorlatilag elveszítettük az esélyt a felsőházi rájátszásba kerülésre, így a szombat délutáni összecsapás végeredménye már nem befolyásolta a bajnoki tabella alakulását. Fiatal csaptunk ennek ellenére meg akarta mutatni, hogy van tartása és, hogy sokat lépett előre ebben az idényben.
Ennek megfelelően lendületes, felszabdult játékot játszottunk a mérkőzés nagy részében, aminek eredménye is volt, hiszen a véghajráig szinte folyamatosan nálunk volt az előny, az első perceket leszámítva a vendégek csak az utolsó másodpercekben vezettek egy sikeres kétpontos dobásnak köszönhetően. Volt még lehetőségünk az újabb fordításra, ám az utolsó támadásunk már nem volt eredményes, így egy ponttal alulmaradtunk.

A bajnokság állása:

  1. Sopron Basket 19 17   2 1573-1088 0.947 
  2. Atomerőmű KSC Szekszárd 19 17   2 1433-1130 0.947 
  3. CMB Cargo-Uni Győr 19 13   6 1475-1296 0.842 
  4. Aluinvent DVTK Miskolc 19 12   7 1379-1225 0.816 
  5. ZTE Női KK 19 12   7 1294-1252 0.816 
  6. Ceglédi EKK 19 10   9 1388-1336 0.763 
  7. PEAC-Pécs 19   8 11 1332-1328 0.711 
  8. PINKK-Pécsi 424 20   8 12 1275-1437 0.700 
  9. Vasas Akadémia 19   5 14 1311-1525 0.632 
10. MTK Budapest 19   2 17 1057-1475 0.553 
11. BEAC Újbuda 19   1 18 1108-1533 0.526 

Hirdetések