sportesemények

Nyomtatható verzió 2018.02.11.
Jégkorong

Dupla meccs, dupla öröm

Szombaton Innsbruckban, vasárnap Linzben nyertek junior jégkorongozóink.

Folytatódott az erőltetett menet Ladányi Balázs csapata számára, azzal a fontos lélektani könnyebbséggel, hogy már biztos playoff-részvevőként gyűrhettük a további meccseket. A hétvégén mindjárt kettőt is, hiszen szombaton Innsbruckban léptek pályára juniorjaink, másnap - hazafelé - pedig Linzben játszottak mérkőzést.

Nos, az első etap az Innsbruck ellen könnyen ment, talán túl könnyen is, hiszen Faragó vezérletével már két harmad után 5-1-re vezettünk, de az igazi "mészárlás" csak ezután következett, hiszen egy 6-0-ás játékrésszel, összességében pedig idegenbeli 11-1-es sikerrel zártuk a meccset.

Másnap Linzben már kevésbé volt könnyű dolgunk, igaz, 5-1-ig itt is minden hasonlóan alakult, de az utolsó harmadra összekapták magukat a hazaiak, így végül "csak" 6-4-re nyertünk.

Ladányi Balázs vezetőedző az egész hétvégét értékelte honlapunknak: - Ismét nem lehetek elégedetlen, azt kaptam, amit vártam, sőt, szombaton talán többet is. Kemény munkát végeztünk a héten, így rosszabb lábakra számítottam, de sem a tempóval, sem az akarattal nem volt gond, pedig a cserepadunk hossza hagyott némi kívánnivalót maga után. Az Innsbruck-meccs nagyon egyoldalú volt, a Linz elleninek viszont van egy nagy tanulsága, mégpedig az, hogy az utolsó harmadban nem lehet könnyelműsködni, bármennyivel is vezetsz előtte. Fél szemmel figyelünk már közben a leendő playoff-ellenfelekre is, igaz több csapatot is fel kell térképezni, hiszen választásos rendszerben zajlik majd a lebonyolítás.

Innsbruck-Vasas SC 1-11 (0-2, 1-3, 0-6)
Gólszerzőink: Bukor, Faragó (3), Rózsa (2), Csiki (2), Szlépka, Czakó

EHC Liwest Linz-Vasas SC 4-6 (0-3, 1-2, 3-1)
Gólszerzőink: Ferencz, Rózsa (2), Szlépka, Szlama, Márkus

Fehér galléros póló

5000 Ft

Vasas-függő ár: 4500 Ft

  • Névadó fejléc
  • Plaket Kft.
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Pensio 17.Kft
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Budapest Önkormányzata
  • Vasas Pasarét Kft.
  • Vasas Folyondár Kft.
IMPRESSZUM
jogi nyilatkozat
kapcsolat
média ajánlat