Nyomtatható verzió 2018.01.10.
Jégkorong

Visszavágott a Fehérvár

A MAC ellen dől el, sikerül-e közvetlenül bejutnia a Vasasnak az osztrák juniorbajnokság rájátszásába.

Erste Bank Young Stars League, 24. forduló, U20-as magyar bajnokság, 14. forduló:

Ifj. Ocskay Gábor Akadémia–Vasas SC 4-2 (1-0, 3-1, 0-1)
Gólszerzők
: Vértes (8.), Péter (25.), Dézsi (27.), Rétfalvi (33.), illetve Bálint (23.), Csiki (47.)

Meglehetősen jól sikerült a legutóbbi bajnoki a Fehérvár ellen, hiszen szombaton 6-0-ra nyertünk a Raktár utcában, amivel megnyílt az esély arra, hogy a magyar bajnokságban az alapszakasz végén az élen végezzünk, míg megmaradt a lehetősége annak, hogy az EBYSL-ben odaérjünk az automatikus rájátszást érő harmadik helyre az első kör után.

Aztán jött a keddi, KMH elleni 7-3-as siker, amivel erősödött ez a terv. A szerdai, Fehérvár elleni újabb rangadó (megint idegenben, furcsa a lebonyolítás szabályrendszere…) ezzel együtt nem volt annyira fontos, mint amennyire látszott. Mert bár természetesen a győzelem volt a cél ezúttal is, tudható volt, hogy a 3. helyért a MAC-cal csatázunk, márpedig az utolsó fordulóban, vasárnap, éppen a kékek otthonába látogatunk az utolsó, ki-ki mérkőzésre.

Viszonylag hamar megszerezte aztán a vezetést az ifj. Ocskay Akadémia csapata, Rózsa István kiállítása után egy perccel Vértes Natán maradt bántóan egyedül a kapu torkában, és bepasszolta a korongot, a 8. percben (1-0). Bálint Tamás egy szép lövéssel (megnyílt előtte az út) már a második harmadban egyenlített, de nem sokáig örülhettünk.

Kováts Mátét küldték ki testre ütés miatt, és kisvártatva ki is használta az emberfórt a Fehérvár, Péter Andor révén, majd egy egyéni akció után Dézsi Bence lőtt gólt, 3-1. Sőt, szerencsénk sem volt, egy Farkas Gergelyről kiszédülő korongot Rétfalvi Kristóf passzolt a hálóba, 4-1.

Csiki Attila még szépített a harmadik harmadban, de a meccs elment.

Nincs azonban nagy baj, vasárnap kora délután a Tüskecsarnokban a bajnokságban harmadszor találkozunk a MAC Budapesttel. Kétszer mi győztünk, a harmadik siker automatikus EBYSL-rájátszást érne. (A MAC egyébként csütörtökön Győrbe látogat még az utolsó előtti mérkőzésére.)

Az EBYSL B csoportjának állása:

1. ifj. Ocskay Gábor Akadémia 62 pont (24 meccs)
2. Znojmo 55 pont (24)
3. Vasas SC 52 pont (25)
4. MAC Budapest 51 pont (24)
5. Debrecen 36 pont (24)
6. KMH 29 pont (25)
7. UTE 27 pont (24)
8. Győr 15 pont (24)

Az U20-as bajnokság alapszakaszának végeredménye:

  1. ifj. Ocskay Gábor Akadémia 14 12 0 0 2 91-33 36
  2. Vasas SC 14 10 1 1 2 55-31 33
  3. MAC Budapest 14 10 0 0 4 52-41 30
  4. Debreceni Hokiklub 14 7 1 0 6 54-43 23
  5. UTE 14 5 0 2 7 40-48 17
  6. KMH 14 5 0 1 8 44-61 16
  7. Győri NEMAK ETO HC 14 1 2 2 9 41-69 9
  8. Pesterzsébeti HC 8 0 2 0 6 12-35 4
  9. DVTK  8 1 0 0 7 13-41 3

D.S.

Kulcstartó - Vasas FC

1300 Ft

Vasas-függő ár: 1170 Ft

  • Névadó fejléc
  • Plaket Kft.
  • Óbuda
  • Óbuda Sport
  • Pensio 17.Kft
  • Arany fejléc
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Budapest Önkormányzata
  • Vasas Pasarét Kft.
  • Vasas Folyondár Kft.
IMPRESSZUM
jogi nyilatkozat
kapcsolat
média ajánlat