Dobos Sándor, 2018.01.04. | Vízilabda

Mátéfalvy Csaba, a Vasas SC utánpótlás szakmai igazgatója szerint sokat kell még dolgozni, hogy csapataink előrébb lépjenek.

A naptári év fordulóján számot vetettünk a vízilabda szakosztály tavalyi szerepléséről is, egy rövid összegzést kértünk Mátéfalvy Csabától, aki 2017-ben több minőségben is részese volt a Vasas pólós életének.

Az előző szezonban még a felnőttcsapat mellett dolgozott másod- és kapusedzőként, hogy aztán őt nevezzék ki dr. Steinmetz Ádám utódjának az utánpótlás szakmai igazgatói posztra. Nála jobban tehát kevesen tudnák megfogalmazni, milyen is volt a 2017-es év számunkra:

„Az, hogy a felnőttcsapat az előző szezon végén a felsőházi szereplést kiharcolta, mindenképpen pozitívum, és az is, hogy ott meg tudta mutatni magát, és erejét. Figyelemreméltó és remek eredmény volt, hogy a két legfontosabb korosztályban, az ifjúságiban és a serdülőben is bajnoki döntőt játszottunk, ez még akkor is szép teljesítmény, hogy végül mindkét döntőt elveszítettük. Az, hogy odáig jutottak a gyerekek, mutatja a Vasas utánpótlásának erejét” – fogalmazott Mátéfalvy Csaba.

„A nyáron aztán gyerekek jöttek-mentek, de ettől függetlenül is azon dolgozunk, dolgozom, hogy a közeljövőben is hasonló szintre érjünk. Ha idén még nem is, a következő szezonban már lehet ennek látható jele az eredményekben is, függetlenül attól, hogy az utánpótlásban leginkább az a fontos, hogy minél több használható játékost adjunk a felnőttkerethez. Remélem, jó úton haladunk, de az tény, hogy nagyon sokat kell dolgozni a gyerekeknek, az edzőknek és nekem is. Jelenleg nem állunk olyan combosan a tabellán a korosztályos bajnokságokban, de tavaszra mindenféleképpen előrelépést várok. Hosszú távon pedig tényleg az a cél, hogy az ifi korosztályból kiöregedő játékosok minél stabilabb OB I-es játékosokká váljanak, remélhetőleg a Vasasban, vagy épp más egyesületekben.”

Ami a felnőttcsapatot illeti:

„Bár már nem vagyok közvetlenül a csapat mellett, napi szinten kapcsolatban vagyok Földi Lászlóval és a játékosokkal is, biztos vagyok benne, és tudom, hogy a célok nem változtak, továbbra is a felsőház elérése a cél, ehhez a januári fontos bajnokikon jól kell teljesíteni. A Vasasnak az OB I-ben a felsőházban a helye, ezt kell bebizonyítani a következő időszakban. Annak kifejezetten örülök, hogy egyre több fiatal játszik a felnőttcsapatban” – mondta a szakember, aki 2017-ben nemcsak a Vasasban kapott kitüntetett feladatokat.

„A nyáron visszakerültem a válogatott mellé, ami nagyon sokat jelentett nekem, a hazai rendezésű világbajnokságon dolgozhattam a csapat mellett. Az már csak hab volt a tortán, hogy jó eredményt értek el a fiúk. Nagy megtiszteltetés volt, hogy Märcz Tamás ősszel hivatalosan is a stábjába vett, így a Vasas mellett a válogatottnál is gyönyörű feladataim vannak. Remélem, hogy az elkövetkezendő két és fél évben minden szinten, a Vasassal és a válogatottal is szép eredményeket érünk el. Én ezen leszek” – összegzett Mátéfalvy Csaba.

Ami az első mérkőzéseket illeti: január 9-én a Komjádi-kupa kezdődik el a Szeged elleni páros mérkőzéssel, az OB I-ben először január 20-án játszik a csapat (Kaposváron), majd jön a Szombathely elleni bajnoki január 27-én. A korosztályos bajnokságok február 2-án indulnak újra, a Vasas csapatai először a Debrecent fogadják.

D.S.


Hirdetések