Dobos Sándor, 2017.11.16. | Curling

Három Vasas curlingessel a soraiban Prágába utazott a magyar U21-es csapat.

Amíg a magyar felnőtt curlingválogatottak a pénteken kezdődő svájci Európa-bajnokságra készülnek, az utánpótlásban a januári „B-világbajnokság” lebeg a szemek előtt. Ennek szellemében vesz részt a férfi U21-es válogatott a European Junior Curling Tour hétvégi állomásán, Prágában.

Sárdi Pétert, a juniorcsapat edzőjét kérdeztük ennek apropóján:

„Az idei sorozatban a prágai állomás lesz az első, amin elindulunk, ezúttal magyar válogatottként. Ez egy kifejezetten európai csapatok számára kiírt rangos viadal, szeretnénk most az első háromban végezni. December első hetében Vasasként veszünk részt Kitzbühelben a következő fordulóban. Kovács Botond, Nagy Viktor és Tóth Dávid szerepel most vasasos versenyzőként Csehországban, Ausztriába a teljes csapat utazik, azaz Spiller Emilio és Kárász Raul is ott lesz velünk” – tudtuk meg Sárdi Pétertől.

Ezeken a tornákon remek alkalom nyílik a fejlődésre, mert a főverseny a január 3. és 10. között a finnországi Lohjában rendezendő „B”-világbajnokság lesz.

„Mi csak B-vb-nek nevezzük ezt a versenyt, de valójában ez egy kvalifikációs világesemény a márciusi junior világbajnokságra. 23 csapat harcol majd a továbbjutó három helyért, a vb 10 csapatos egyébként. Három csoportot alakítottak ki, mi egy elég erős nyolcasba kerültünk a török, a dán, a lengyel, a holland, az új-zélandi, a kazah és a japán válogatottal. Mindenki játszik mindenkivel, az első három csapat pedig a rájátszásban folytatja, természetesen szeretnénk ezt elérni. Nem lehetetlen, de azért meglepetés lenne, ha a négy közé jutnánk összesítésben, hiszen a mi csapatunk átlagéletkora úgy 16,5 év, miközben ebben a korosztályban általában 20-21 évesek szerepelnek. De azon leszünk, hogy továbbmenjünk a playoffba, és egy vagy két kört menjünk” – tette hozzá Sárdi Péter.

A válogatott gerincét adó Vasas utánpótláscsapata tehát igen biztató jövő előtt áll, még évekig jelenthetik a férfiszakág bázisát.

D.S.


Hirdetések