Nem mindennapi mérkőzés volt a múlt csütörtöki VasasPlaket–Kaposvár bajnoki, amelyen a vendégcsapat három negyeden keresztül gólképtelen maradt. Huszonnégy perc után 8-0-ra vezetett a Vasas, az azóta Szécsi Zoltán vezetőedzőtől elköszönő vendégek a 26. percben (6:43-nál) lőtték az első góljukat, emberelőnyből.

A vége 10-3-as hazai siker lett, melyben elévülhetetlen érdemei voltak a végül 83 százalékos hatékonysággal védő Jónás Györgynek. 18 lövésből 15-öt hatástalanított, ezt a teljesítményt a mezőny minden hálóőre megirigyelhetné.

Fotók: Vasas Attila

Kapusunk biztos pont a csapatban, korábban sok nagy pillanat részese volt a Vasasban, az aranykorszak idején. A 2011/12-es szezonban Lille-be igazolt, végül négy évet töltött Franciaországban. A 2015/16-os idény óta van ismét velünk, most a bravúros meccs után kértünk tőle egy amolyan személyes helyzetjelentést.

Benne volt a pakliban ez a fölény?
Ezt így nem lehet kijelenteni, de az biztos, hogy sokat készültünk a Kaposvárból, kielemeztük őket. Tudtuk, hogy inkább az átlövéseket erőltetik, a centert nem igazán játsszák meg, így a védekezésünket így szerveztük meg. Tudtuk, hogy sok lövés jön majd az elején, így is történt, de a blokkok is a helyükön voltak, labdát szereztünk, sokat segítettünk át egymásnak, szóval nem csak az én érdemem, hogy jól ment, sokan sok munkát tettek ebbe bele. Idén egyébként a védekezésre nagyobb hangsúlyt fektetünk, szerintem ez látszik is rajtunk. Mivel nincsenek légiósaink, könnyebb is megszervezni a védekezést, és meccs közben nincsenek a kommunikáció hiánya miatt egy-két másodperces kimaradások, félreértések. Összeszedettebbek, stabilabbak vagyunk, azt hiszem.

Hogy élted meg a meccs alakulását? 4-0, 5-0, 6-0, 7-0, 8-0…
Egy kapusnak mindig jó érzés, ha nem kap gólt, ez nagyon sokat javít az önbizalmán, én is így éreztem, és egy idő után már az volt bennem, bennünk, hogy hozzuk le kapott gól nélkül a meccset. Ez sajnos nem sikerült, de sem én, sem a csapat nem dőlt a kardjába emiatt. Lépésről lépésre haladtunk, igyekeztünk szétnyitni a meccset, és fenntartani a koncentrációt, mert nem engedhetünk ki egy pillanatra sem, máskor ez majd nagyon fontos lesz.

Emlékszel hasonló meccsre, amikor ilyen sokáig nem kapott gólt a csapatod?
Őszintén szólva nem, talán a KSI-vel játszottunk egy olyan meccset, amikor majdnem a félidőig nem kaptunk gólt, de talán ott sem mentünk el két negyedig.

Mi történt a meccs után, hogy csapódott le ez bennetek?
Igazából már szinte rögtön a meccs után a Szombathelyről beszéltünk, hogy ott mennyire fontos lesz győzni. Tényleg a következő feladatról volt szó szinte azonnal, persze azért örültünk, hogy ilyen simán nyertünk. Elmentünk este egy kicsit ünnepelni, beszélgetni, levontuk a pozitív következtetéseket. De nagyon szeretnénk a következő meccsen is győzni, ami nehéz lesz, óva int minket, hogy a BVSC csak 10-8-ra verte a szombathelyieket legutóbb. Ahhoz, hogy egy szép szezont zárjunk, nyerni kell, tovább kell vinni azt, amit a Kaposvár ellen produkáltunk, nem jön majd automatikusan ez a játék.

A top vasasos élményeid közé sorolod a Kaposvár elleni meccset?
Igen, mindenképpen, mert nagyon jó érzés három negyeden keresztül hibátlanul állni a kapuban. Önbizalmat ad, jól mutat, és jó megélni egy ilyen sorozatot a vízben.

No, és mire emlékszel még legszívesebben vissza az eddigi vasasos pályafutásodból?
Nyilván ketté kell választani a dolgot, hiszen volt egy négyéves franciaországi kitérőm. Mióta visszajöttem, őszintén szólva a Debrecen elleni meccsekre emlékszem a leginkább jó szívvel. Mindig ezek a csaták voltak az igazán fontosak az elmúlt két és fél szezonban, és mindig mi jöttünk ki ezekből jól, maximum döntetlen lett a vége.

S a Lille előtti időszakból?
Akkor teljesen más volt a szerepköröm a csapatban, kiegészítő ember, cserekapus voltam, ettől még persze örültem a sikereknek, így a bajnoki címeknek is. Más kérdés, hogy azt akkor kevésbé éreztem a magaménak, szerintem ez természetes. Nagyon örülök, hogy most sokkal meghatározóbb feladataim vannak a Vasasban.

Milyen volt az a négy lille-i év?
Jó tapasztalat volt, szerettem ott lenni. Lille-ben első számú kapusként számítottak rám, beletanulhattam abba, mit is jelent ez a gyakorlatban, mivel jár, milyen felelősséget kell elbírni. Kiegyensúlyozottá kell válni, és szerintem ez sikerült is idővel. Úgymond rám volt bízva a csapat, ezt a nyomást el kellett bírni. Jót tett nekem az ottani négy év. Nyilván az első kettőben minden új volt, csak jöttek és jöttek az élmények, élveztem minden percét, a harmadik-negyedik évben viszont már elkezdtek hiányozni a szeretteim, a barátok, így nyilvánvalóvá vált, hogy visszajövök. Örültem, hogy a Vasasba jöhettem vissza.

Sokat fejlődött a francia vízilabda az elmúlt időszakban, ezt lehetett sejteni akkor, amikor ott játszottál? Részese voltál ennek a folyamatnak?
Valóban sokat invesztáltak és invesztálnak a vízilabdába, de mindig érzik a határokat, az ésszerű kereteket megtartják. A póló ott sosem lesz nemzeti sport, nincsenek olyan hagyományai, mint itthon. Egy idő után realizálják a franciák, mit lehet kihozni egy-egy csapatból, nem nyújtózkodnak tovább. De nem is akarnak. Annyira profi sosem lesz a francia póló, mint mondjuk a hagyományos vízilabdanemzeteknél, de szimpatikus, ahogyan építkeznek. Lille-ben is jó volt látni, hogy az esti edzésekről nem hiányzott szinte senki, a félig amatőr játékosok mindig megjelentek, holott az iskolából vagy munkából jöttek, odatették mindig magukat. Tetszett a hozzáállás, jó volt a közösség. Ami szintén kuriózum volt, hogy minden bajnoki meccs után a házigazda klub kisebb fogadást tartott, egy szendvics, egy üdítő mellett beszélgetett a két csapat, az edzők, és ott voltak a játékvezetők is. Ez mindig megvolt, bármerre is jártam. Egy dolog okoz némi keserűséget, mégpedig az, hogy a franciák is elkezdtek honosítani, ez nem hiszem, hogy jó irány a sportban.

Ma is mennél, ha visszapörgetnénk az időt?
Igen, valószínű mindent ugyanúgy csinálnék. És aztán ugyanúgy a Vasasba jönnék vissza. Jól érzem itt magam.

Mire mehetünk idén, mit gondolsz?
Nagyobb távlatokra nem tekintenék előre, a legfontosabb, hogy jussunk be a nyolc közé, ebből nem adhatunk alább. Minél előbb szeretnénk bebiztosítani a felsőházi tagságunkat, ehhez nem szabad többet botlani, tovább kell vinni a kemény, agresszív védekezést és a koncentrált játékot. Hogy utána a nyolc között mi várhat ránk, még nem tudjuk, de nem is foglalkozunk vele. Lépésről lépésre haladunk, ott akarunk lenni a felsőházban.

Dobos Sándor