Dobos Sándor, 2017.09.24. | Vízilabda

A Szolnok a papírformának megfelelően jobb volt a vasárnapi kupaselejtezőben, de hasznos volt a meccs a címvédővel.

BENU Magyar Kupa-selejtező, 2. játéknap:

Szolnoki Dózsa – VasasPlaket 19-7 (3-1, 3-1, 4-3, 9-2)

VasasPlaket: Tihanyi – Bóbis, Miklós, Sélley-Rauscher, Marnitz G. 1, Hőna, Simon H. 3. Csere: Jónás (kapus), Péter 1, Makszim, Trombitás, Burián 1, Bencz, Takács. Vezetőedző: Földi László

Már továbbjutóként várta mindkét csapat a BENU Magyar Kupa-selejtező második napját, a Szolnok és a VasasPlaket mérkőzésének pedig egyértelmű esélyese volt a bajnoki címvédő, kupagyőztes, BL-aranyérmes házigazda.

De ez a mérkőzés tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a mieink gyakorolják a különböző taktikai elemeket, és Földi László arra is felhasználta a meccset, hogy a fiataloknak adjon több lehetőséget. Nem játszott Steinmetz Ádám és Babay Árpád, így a szokásos egy ifjúsági korú játékos mellett további kettő kapott esélyt: Péter Levente, Makszim Soma és Trombitás Tamás már az első negyedben ott volt a vízben – Tihanyi Bernát kezdett egyébként a kapuban (a második negyedet Jónás György védte).

Elég gyors játékot produkált a Szolnok az elejétől fogva, három gólig vezetett ez az első negyedben, a VasasPlaket szépítő találatát Simon Henrik szerezte egy emberelőnyös helyzet végén, szépen húzta be a labdát a kapuba.

Burián Gergő már a második negyedben szépített ismét (2-4), de alig egy perc alatt kétszer is megúszott aztán a Szolnok, 6-2-vel következett a második félidő.

A harmadik negyedben több bravúrt is bemutatott Tihanyi a kapuban, Simon pedig másodszor is megküzdött egy gólért, 8-3-nál kicsit beragadt az eredmény. Nem sokáig, mert a meccs legszebb gólját szerezte a Vasas 2:25-tel a negyed vége előtt: a fiatalok adogattak, majd Péter Levente bebokszolta a labdát védőjével a nyakán centerből.

Sőt, aztán Miklós Levente harcolt ki 5 méterest, amelyet Bóbis Máté értékesített, 9-5.

A folytatásban odapörkölt még egy kicsit a hazai csapat, a vége biztos hazai siker.

A tétmérkőzések október 4-én folytatódnak, csapatunk akkor játssza első bajnoki mérkőzését, az UVSE otthonában.

Földi László vezetőedző a hétvégéről:

„Érdekes, mert sokan azt mondták, hogy ebből a csoportból kötelező volt továbbjutni. Nagyjából ilyen eredményt is értünk el, de aminek sokkal jobban örülök, az a mutatott játék. Jól játszottunk, fegyelmezettek voltunk, még a Szolnok ellen is, pedig három meghatározó játékos ezúttal nem játszott. A harmadik negyedig, ha nem is szoros maradt az állás, de jó játékot tudtunk produkálni. Utána elfáradtunk, de a fiatalok ügyesek voltak, szóval én nagyon pozitívan értékelem a hétvégét. Nagyon nehéz lesz ez a szezon is, talán még kiegyenlítettebb a mezőny. Megpróbálunk olyan teljesítményt nyújtani, hogy sok örömet okozzunk. Minden meccs nagyon nehéz lesz, abban bízom, hogy nem ér minket annyi sérülés, mint tavaly, a szezon utolsó harmadában.”

A jól védő Tihanyi Bernát így összegezte a Szolnok elleni mérkőzést:

„Tényleg jó kis hajtós, pörgős meccs volt. Örülök, hogy egy-két ziccert sikerült megfognom, de azért volt még pár, amikor jobb megoldást is választhattam volna. A fiatalok sokat játszottak, hasznos meccs volt, az egyértelmű.”

A másik mérkőzésen:

UVSE–KSI SE 13-14 (1-2, 2-6, 6-2, 4-4)

A végeredmény:

1. Szolnoki Dózsa 9 pont – továbbjutott a negyeddöntőbe
2. VasasPlaket 6 pont – továbbjutott a negyeddöntőbe
3. KSI 3 pont
4. UVSE 0 pont

További negyeddöntősők: ZF-Eger, Pannergy-Miskolci VLC, A Híd-OSC Újbuda, RacioNet-Honvéd, FTC-PQS Waterpolo, Kaposvári VK

D.S.


Hirdetések