- Talán furcsán hangzik, de az jutott eszembe, mikor megnyerted, hogy ideje volt már…
Én is valahogy így látom, mert sokat dolgoztam, edzettem érte, így valamikor ki kellett már jönnie a lépésnek. Mondjuk arra nem számítottam, hogy ez pont a világbajnokságon sikerül. Éremre gondoltam titkon, de aranyra egyáltalán nem.

- Még csak a formádból sem sejtetted?
Amikor kiutaztunk, tényleg semmi extrát nem éreztem. Persze, jó formában voltam, de arra utaló előjel nem volt, hogy ennyire elkaphatom a fonalat. Aztán, mikor Resetnyikov ellen jöttek az első tusok, elkezdett derengeni valami…

- Mégis mi?
Hát azért ő egy elég neves vívó, nem örültem, hogy már a hatvannégy között megkaptam, de igazából hamar látszott, hogy jobb állapotban vagyok. Olyat tudtam nyújtani rögtön az elején, ami önbizalmat adott. A tizenhat között aztán jött Hartung, az volt a másik vízválasztó, ő az utóbbi két találkozásunkkor rendesen megruházott, de most valahogy sikerült túllendülnöm ezen. Utólag erre az asszóra vagyok a legbüszkébb, minden szinte tökéletesen sikerült. Ilyet nagyon ritkán érez az ember.

- A döntőben viszont nem érezhetted ezt a harmóniát, főleg mikor Gu Bon Gil már 8-4-re vezetett…
Meglepett nagyon, iszonyatosan dinamikus volt, az elején úgy éreztem, szinte semmi sanszom nincs ellene. Ráadásul reggel hatkor keltem, a döntőt pedig este nyolckor kezdtük, hullafáradt voltam. Ha valaki ott azt mondja, hogy ebből világbajnoki cím lesz, hát nem biztos, hogy elhittem volna…

- Tudjuk, hogy a sportágatokban elképesztő apróságok döntenek. Itt most mi volt az?
A szünetben jól össze tudtam szedni magamat. Az edzőm, Gárdos Gábor mondta, hogy ha már eljutottam idáig, akkor próbáljam meg, mert kevésszer kerül az ember a pályafutása során ilyen közel világbajnoki címhez. Aztán visszamentem a pástra, és azt éreztem, újra tudok koncentrálni.

- Mennyire homályosak a döntő tusok?
Szinte abszolút nincsenek meg, annyi ugrik be, hogy 10-10-re feljövök hirtelen, de hogy előtte mi volt, arra tényleg nem emlékszem. Kardban amúgy is gyorsan történnek a dolgok, ez meg különösen pörgős asszó volt, szóval tényleg keresem még a kapaszkodókat e tekintetben…

- Kellett is a kapaszkodó, hamar a levegőbe kerültél…
Aranyosak voltak a csapattársak meg a stáb, még más fegyvernemekből is beszaladtak, hogy elkezdjenek feldobálni. Ilyen eddig egyszer volt velem, a junior Eb megnyerése után, azt is imádtam, de azért nyilván ez még sokkal nagyobb dolog.

Fotó: hunfencing

- Az asszók között mennyi időd maradt gondolkozni?
Volt szünet, mindegyik asszó között bő két óra. Ilyenkor nálam a regenerálódáson van a hangsúly. Nyugtató, relaxáló zenét szoktam berakni, de csak erre használom a telefonom, nem vagyok az a nyomkodós típus, nem jó ilyenkor a külvilággal érintkezni szerintem.

- A vívóközeg mit szólt, hogy Szatmári Andrásé lett a vb-arany?
Az egyik legjobb érzés az volt, hogy rengetegen gratuláltak: a magyar csapattársak mellett a külföldiek, az edzők, de még a zsűri tagjai is odajöttek. Mindenki azt emelte ki, hogy milyen jól vívtam, tehát, hogy nem kínkeservesen nyertem meg, hanem szép, technikás asszókkal. Ez nekem fontos visszacsatolás, mert az új edzőmmel elsősorban erre a részére próbálunk rámenni, és úgy tűnik, működik. Persze ez nem azt jelenti, hogy a régi, küzdősebb énemet teljesen eltemettem volna.

- Ha már edzők, kiknek vagy a leghálásabb a siker után?
Nagyon sok embernek. Gárdos Gábor mellett a nevelőedzőmnek, Gerevich Gyuri bácsinak, de ugyanígy Szabó Bencének is, aki önbizalmat és tudást adott nekem. Természetesen rögtön eszembe jutnak a barátaim, a családom, akik ott voltak velem jóban-rosszban. A Vasasnak is hálával tartozom, ahová 2000 szeptemberében mentem le vívni először, és azóta is a klub sportolója vagyok. Köszönetet mondhatok még a menedzsmentemnek, a szövetségnek, és a velem foglalkozó szakembereknek. És még így is biztosan kihagyok valakit…

- Oscar-gálás hangulatba kerültünk, mesélj kicsit az ünneplésről is!
Az egyéni után erre nem sok alkalom volt, mert rögtön vittek doppingra, fél tizenkettőre estem vissza a szállásra, de a srácok megvártak, így egy pohár pezsgőt azért meg tudtunk inni. Utána a csapatversenyig nyilván nem volt semmi, bár én nem igazán tudtam aludni a következő napokban, annyira pörgött az agyam. A verseny zárásakor, szerda este szerveztek egy bankettet, ott azért sikerült kicsit lazítanunk már.

- 1990-ben nyert utoljára egyéni világbajnoki címet magyar vívó, pedig nem kis nevek fordultak meg azóta a sportágban…
Igen, ezt csak mostanában ízlelgetem, előtte nem is néztem, hogy 27 éve nem nyert senki, annyira nem készültem rá, hogy nekem sikerülhet. Tényleg hihetetlen sportolóknak nem jött össze, talán azért is, mert egy vb valahol nehezebb verseny, mint az olimpia, hiszen nagyobb az összmezőny, az erősebb nemzetekből pedig többen indulhatnak. Szóval tényleg mondhatjuk, hogy beírtam magam a történelembe, és az is biztos, hogy mostantól még jobban figyelnek majd rám a vetélytársak. Már a csapatversenyen is éreztem, hogy a világbajnok Szatmári ellen meg akarják mutatni.

- Csak a koreaiaknak sikerült…
Érdekes ez a koreai dolog, az egyéni döntő után úgy éreztem, kicsit helyre tettem őket Gu Bon Gil legyőzésével, aztán szépen visszakaptuk csapatban, azt a finálét csúnyán elvesztettük. Nekem az arany után talán könnyebb volt feldolgozni, tényleg tudtam örülni, mégiscsak egy világbajnoki ezüstöt nyertünk, de a többiek nagyon csalódottak voltak. A döntőre egyébként elképesztően elfáradtunk, én sajnos egyáltalán nem tudtam összeszedni magamat. Előtte legalább az olaszokat megvertük, ami azért mindig nagy skalp.

fotó: hunfencing

- Jöhet a pihenés?
Még nem teljesen, mert augusztusban elindulok a tajvani Universiadén, de most azért másfél-két hét lazítás következik. Végre lejutok kicsit a Balatonra.

- Nem állom meg a végén: az arannyal bejelentkeztél Tokióra?
Nyilván az olimpia a fő cél továbbra is, fontos lenne, hogy csapatban is kijussunk, mert akkor hárman indulhatunk az egyéniben. Ha így lesz, akkor már bármi megtörténhet, azt hiszem, ezt a Lipcsében lejátszódó események is ékesen bizonyítják.

Jenkei Dániel