„Harminckét éves lettem én” – idézheti hamarosan József Attilát Remili Mohamed, aki az FTC–Vasas labdarúgó Magyar Kupa-döntő szerdáján ünnepli a születésnapját. Hogy mit szeretne ajándékba? Igényes ember: a bajnoki bronzérem után nem érné be az ezüsttel...

– A kupadöntő kimenetelétől függ, hogy milyennek értékeli az angyalföldi évadot? – kérdeztem az 1985. május 31-én Algériában született játékost.
– Nyilván nem mindegy, hogy elnyerjük-e a trófeát vagy sem, de azzal, hogy a bajnokságban a dobogóra kerültünk, a kupában pedig bejutottunk a döntőbe, kettős sikert értünk el – válaszolta. – A magam részéről azért sem lehetek elégedetlen, mert sosem voltam még az NB I legjobb négy csapata között a Vasassal. Az Újpesttel van egy második helyezésem kétezer-kilencből, ám akkor előfordult, hogy pusztán harminc percet játszottam.

– Melyik meccsen?
– Hat találkozón összesen...

– Ennél most sokkal jobb a helyzet: harmincháromból harminc mérkőzésen szerepelt.
– Minél tapasztaltabb az ember, annál kevésbé számít az egyéni eredmény. Az persze nem baj, hogy az együttes törzstagja vagyok. Csupán arra utalok, amit a leginkább Michael Oenning edző erősített meg bennem; hogy a labdarúgásban mindenekelőtt a csapat a fontos. Aki az egyest kedveli, az több örömöt lelhet a teniszben.

– A modern kori magyar futball bizonytalanságán túl miért történhetett meg, hogy a múlt évben éppen csak bennmaradó Vasas az idén hónapokig a bajnoki címért is versenyben volt?
– Paradox módon jót tett a fiataloknak, hogy nyomás alatt játszották végig az előző szezont. Noha a pressziót a kiesés veszélye jelentette, a lélektani teher elviselése önmagában fejlődéssel járt.

– S miért nem a Vasas lett a Honvéd?
– Mert nem voltunk eléggé kiegyensúlyozottak. Az élmezőny csapataival szemben kifejezetten jól ment – az FTC-vel és a Videotonnal szemben egyaránt hét pontot szereztünk a lehetséges kilencből –, ám a középmezőny és a hátsó régió tagjai ellen szerényebb eredményeket értünk el. Ez, úgy hiszem, abból fakadt, hogy a nagyobb tét erősebb összpontosítást váltott ki belőlünk.

– Szerda este nem babra megy...
– S úgy is kell kifutni a pályára: van mitől tartani. Az alapvetés szerintem az: felejtsük el, hogy a bajnokságban kettőből kétszer győztünk az Üllői úton.

– A ferencvárosiakat tartja a favoritoknak?
– Nem mondom, hogy ők az esélyesek.

– Esélyes a Vasas?
– Azt sem mondom.

– Akkor úgy kérdezem: mi a véleménye az ellenfélről?
– Az FTC maga a történelem. S ha bárhová megy még ma is, a vendégszereplése a sláger. Ezzel együtt valami nem stimmel most az Üllői úton, sőt úgy vélem: a ferencvárosiak idei NB I-es szereplése még a Videotonénál is nagyobb csalódást keltett. Azért mondom, hogy még a Videotonénál is, mert a szezon kezdete előtt azt gondoltam, a fehérváriak nyerik el a bajnoki címet, méghozzá tekintélyes különbséggel.

– Szerzett-e már gólt az új Üllői úti stadionban?
– Abban még nem, a korábbi ferencvárosi arénában viszont sikerült a hálóba küldenem a labdát. Akkor a Szolnok színeiben az NB II-ben játszottam, és ugyanúgy 2-1-re győztünk, mint a most véget ért első osztályú évadban kétszer is.

– Tehát mégsem felejtette el?
– Szerdára kell kitörölni azt a fejekből.

– A születésnapjára mit kér ajándékba?
– Nehéz helyzetben vannak a szeretteim, mert bármivel lepnek meg, azzal csak a második legnagyobb örömöt okozhatják nekem. Én ugyanis egy kupára vágyom a legjobban...

Hegyi Iván