„Elszáll a gondom, és újra érzem a régi grundok hangulatát” – dúdolhatta Ihász Gábor Dél-Amerikában, ahol 1972-ben is mély nyomokat hagyott az angyalföldi futballcsapat.

Negyvenöt évvel ezelőtt dr. Árky Nándor csapatorvos és Ihász Gábor masszőr (nem sokkal később már közkedvelt dalszerző és előadó) a legtöbbször oxigénpalackkal rohant a pályára, mivel a bolíviai, perui, ecuadori magaslatokon sorra hevertek a gyepre a levegő után kapkodó Vasas-labdarúgók. Két légszomj között azért futballoztak is a – szokás szerint – Dél-Amerikában kalandozó fiúk, és egészen szép mérleggel, öt győzelemmel, két döntetlennel, valamint egyetlen vereséggel zárták az öthetes portyát, amelyen Fábián Tibor, Vidáts Csaba és Vinkovics Lajos gyúró azért nem vett részt, mert a válogatottal túrázott, szintén Dél-Amerikában. Török Péter sérülés, az érettségi előtt álló Komjáti András a tanulmányai miatt maradt otthon; utóbbi helyett az a Köböl István utazhatott a csapattal, aki Komjátival – meg Gass Istvánnal, Várady Bélával és a szintén angyalföldi Vedrődi Tamással – együtt játszott abban az ifjúsági válogatottban, amely 1971 tavaszán 5-0-ra nyert a bécsi Práter stadionban az osztrák fiatalok ellen.

Hogy az A válogatott keretébe miért csak Fábiánt és Vidátsot invitálta Illovszky Rudolf szakvezető, az bizony dilemmát kelthet a Vasas-küldöttség névsora alapján. A piros-kék delegációban helyet kapott Tamás Gyula, Mészáros Ferenc; Váradi Ottó, Mészöly Kálmán, Kovács Ernő, Köböl, Ihász Kálmán; Müller Sándor, Antal Péter, Lakinger Lajos, Menczel Iván; Molnár Dezső, Púpos János, Puskás Lajos, Farkas János, Tóth Bálint, Várady Béla. E díszes társaságból tízen voltak vagy lettek válogatottak, ám akkor éppen nem viselhették a címeres mezt. Félő volt, hogy Mészöly és Farkas a piros-kék dresszt sem öltheti magára, mert 1971 júniusában, a 3-0-ás Fáy utcai vereséggel záruló Vasas–MTK bajnoki mérkőzés előtt a két legendás játékos „kimaradt”, és a páratlan páros sokadik fegyelmezetlenségét már nem akarták eltűrni az angyalföldi klubvezetők. A világválogatott labdarúgókat eltiltották, de aztán visszavették, bár Mészöly az 1971/72-es évadban már csak hat alkalommal – Farkas tizenötször – szerepelt. Mindkét extraklasszis utolsó NB I-es mérkőzésén (1972 májusában) az utóbb kieső Eger 3-1-re győzött a Tamás – Török, Mészöly, Fábián, Ihász – Müller, Puskás – Molnár, Tóth Bálint (Menczel), Farkas, Várady (Lakinger) összetételű Vasas ellen...

Dél-Amerikában viszont még átvitt értelemben is a magaslaton volt az angyalföldi együttes. Farkas mindjárt duplával nyitott a Deportes Concepción ellen (3-2), és olyan nyomot hagyott a második legnagyobb chilei településen, hogy halálának huszadik évfordulóján, 2009-ben emléktáblát állítottak neki a periféria népességével együtt 800 ezer lakosú városban. Az igazi megkönnyebbülést azonban nem a győzelem, hanem az keltette, hogy a magyar küldöttség tagjai karcolás nélkül megúszták a meccs előtti éjszakán tapasztalható földrengést. Minden veszély így sem múlt el, mert La Pazban, ahol a bolíviai bajnokság harmadik helyezettjét, a The Strongest elnevezésű, összesen tizenkétszeres aranyérmes együttest múlta felül a Vasas (2-1) karnevál zajlott az angyalföldi vendégjáték idején, és a forgatagban a piros-kékek szállodája melletti épület kigyulladt, majd teljesen leégett.

A Fáy utcaiak viszont egyáltalán nem „égtek”, sőt az ecuadori SC Barcelonánál a klub „történelmi mérkőzései” közé sorolták az angyalföldiek vendégjátékát (Farkas és Molnár góljával megint 2-1, „ide”). A Guayaquilben járt legnagyobb ellenfelek között a következő csapatokat említették: Real Madrid (1961), Santos (1962), FC Barcelona (1962), Benfica (1967), Újpest (1968, 5-1 a liláknak), Vasas (1972). Nem mellesleg: kevéssel az előtt, 1971 őszén a Vasas – szintén barátságos találkozón – 1-0-ra legyőzte az FC Barcelonát is, méghozzá a Nou Camp stadionban (Várady góljával 1-0).

Az ecuadori Barcelonával február 10-én találkozott a Vasas, hogy aztán 13-án Limában zárja a túrát. Peruba rövid időn belül másodszor látogattak el a piros-kékek, a portya során ugyanis már megfordultak az inka birodalom egykori fővárosában, a tengerszint fölött 3400 magasan fekvő Cuzcóban (0-0). A befejező mérkőzésen az az Alianza volt a házigazda, amelyet minden idők legragyogóbb perui futballistája, a 81-szeres válogatott, 1970-ben vb-negyeddöntős Teofilo Cubillas vezényelt. Az ördöngös labdarúgó be is vágott kettőt – mármint két gólt – Mészáros „Bubunak”, de hiába brillírozott extraklasszisához méltón, a piros-kék csatársor szintén ragyogóan mozgott, és a Puskás, Várady, Farkas hármas a Vasas javára döntött (3-2). Pedig a 16-szoros válogatott perui középhátvédet „halálos Gonzalesnek” nevezték hazájában...

Ám az angyalföldi akciók közben a kőkemény limai centerhalf érezhette úgy: utolérte a végzete.

Alianza Lima–Vasas 2-3 (0-2)

1972. február 13., Lima, 60 073 néző. Jv.: Orozco (perui).

Alianza: Salinas – Castillo, Javier Gonzales (Guiria), Mayorga, Risco – Cueto, Velasquez, Cubillas – Sierra, Martinez (Rivero), Zegarra.

Vasas: Mészáros – Váradi Ottó, Mészöly, Kovács Ernő, Ihász – Müller, Lakinger – Molnár (Púpos), Puskás, Farkas, Várady Béla.

Gól: Puskás (8. perc), Várady (42.), Cubillas (49. és 80.), Farkas (65.).