Kifejezetten jó hatással volt a Vasas labdarúgóira ötven évvel ezelőtt, 1967. február 3-án, hogy Chile szépségkirálynőjének bevonulásával kezdődött meg Santiagóban a Hexagonal Kupa nyitóünnepsége. A senorita üdítő látványa olyannyira felélénkítette a társaságot, hogy a Colo-Colo elleni premier első fél órája után már 5:0-ra vezetett az angyalföldi együttes! Pedig a szervezők azért választották a torna első mérkőzésének a legnépszerűbb chilei csapat és a távoli Európa – a bécsi Rapid lemondása folytán egyetlen – képviselőjének találkozóját, hogy a premieren felhőtlenül szórakozzanak a helyi szurkolók...

A mulatságban kissé megzavarták őket.

Korsós István tíz perc alatt bevágott kettőt a Tarzannak becézett Efrain Santandernek, aztán két Farkas-gól között Pál Tibor is beköszönt a máskor feltűnően hajlékony-mozgékony, ezúttal viszont megdermedt kapusnak. Farkas János, akárcsak Korsós, mesterhármasig jutott, s a dupla tripláig elég volt negyvenhét perc... Akkor éppen 7:1-re állt a találkozó, és Csordás Lajos edző kimerítette már mindhárom cserelehetőségét, mert azt akarta, hogy ne csupán a Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Pál II, Farkas, Korsós összetételű kezdő tizenegy tagjai élvezzék a felemelő pillanatokat. A szünet után pályára lépők egyébként mit sem gyengítettek a csapaton: közülük egyedül Kenderesi István nem szerzett gólt, s ő is csak azért nem, mert tudvalévőleg kapus volt. Kékesi Mihály érte el a nyolcadikat, Vidáts Csaba a kilencediket; szerintem még Vinkovics Lajos masszőr is betalált volna, ha véletlenül a pázsitra vezénylik... A mérkőzés 9:3-mal zárult, de Csordás Lajos szakvezető így is súlyosan csalódott, mert 9:2-nél azért rimánkodott játékosainak, hogy ne szerezzenek és ne is kapjanak újabb gólt, elvégre még remélni sem merte, hogy az 1956-os Közép-európai Kupa-döntő, a Rapid elleni harmadik mérkőzés felejthetetlen eredménye után lesz még egyszer 9:2. Nem is lett, mivel a 26-szoros chilei válogatott Mario Moreno a hajrában szépített, és Csordás nem győzött morogni futballistáinak: „Ilyen lehetetlen társaságot még nem láttam.”

Az edzőnél sokkal jobban lehűtötték a torna fő szervezőjét, aki az első meccs napján Buenos Airesbe utazott, és onnan telefonált Santiagóba, hogy miként fejeződött be a találkozó. Mondták, 9:3-mal. „Ennyire azért nem számítottam” – mormolta maga elé, majd kiejtette kezéből a kagylót, amikor azt hallotta: – De vigyázzon, főnök, nem ide...

Másnap a chilei lapok szuperlatívuszokban írtak főként Farkasról, Korsósról, Molnár Dezsőről, Fister Ferencről, és akadt olyan újság, amely ekképpen jellemezte a házigazdák számára megrázó másfél óra finisét: „Már-már bántó volt az a könnyelműség, amely néhány esetben utat nyitott a kapu felé a santiagói csatárok előtt.” Innen nézve persze megengedhető némi „pongyolaság” kilenc gól után, kiváltképp, ha figyelembe vesszük, hogy a kilencszer kukkoló Colo-Colo összesen 202 chilei válogatottságot számlált; azért nem többet, mert felvonultatott két argentin légióst (Oscar Clariát és Walter Jimenezt), valamint egy brazil vendégművészt (a chilei csapatban 237 mérkőzésen 111 gólt szerző Elson Beiruth-ot) is...

A Vasas második fellépésére csaknem megháromszorozódott a közönség, és attól fogva rendre 70-80 ezres publikum előtt futballozott az angyalföldi együttes. (Az írás végén található összefoglalóban a fizető nézők számát közöljük, de annál – bár az is tekintélyes érdeklődést tükröz – jóval többen voltak a tribünökön.) A Santos elleni találkozó első félidejében azt láthatta a tömeg, hogy a labdarúgás hat világbajnokával – Gilmarral, Carlos Albertóval, Orlandóval, Zitóval, Eduval meg persze Pelével – kiálló brazil csapat diktál, s a Pelé átadását értékesítő Lima góljával, valamint a „király” szabadrúgásával 2:0-ás előnyhöz jut. Ám a szünet után Molnár beadását Korsós előbb lábbal, majd fejjel továbbította a dél-amerikaiak kapujába, és a Népsport másnap ezzel a szalagcímmel jelent meg: „Molnár volt a mezőny legjobbja, Mathesz jól fogta Pelét, Korsós két gólt rúgott.” Magunk közt szólva, a hitelességgel kapcsolatban adódhat némi dilemma, mert Korsós valójában csak egyet rúgott... A Mathesz Imréről szóló méltatás annak ellenére is hihető, hogy Pelé gólt szerzett és gólpasszt adott, mert a „Bim-Bamnak” becézett fedezet a szabadrúgásnál mégsem állhatott a háromszoros vb-aranyérmes géniusz mellé. Az El Mercurio című chilei lap azt emelte ki: „A brazilok nem bírták a magyarok iramát.” Az impresszárió pedig újabb két meccset akart lekötni a Vasasnak, ám Rozner Győző, a klub elnökhelyettese hiába kért engedélyt a Hexagonal Kupát követő temucói túrára, a sporthivatal – az NB I rajtjára hivatkozva – nem hagyta jóvá a portya meghosszabbítását.

Annál szívesebben fogadta a piros-kékek mérkőzésenkénti 3000 dolláros fellépti díját, amelynek túlnyomó hányada az országos sportszervezet kasszájában landolt. (A következő évben már 10 000-re emelkedett Santiagóban a meccsenkénti Vasas-gázsi.) De minden pénznél többet ért az a játék, amelyet az angyalföldiek produkáltak. Az összesen 353 chilei válogatottsággal büszkélkedő, Kék Balettnek nevezett Universidad de Chilével szemben kilenc perc alatt 2:0-ra alakult az állás, és Csordás akkor sem bizonytalanodott el, amikor a vendéglátók szépítettek, mert a tréner a szünetben le merte cserélni a Mathesz, Fister kettőst, hogy a középpályára beküldje a Köves László, Kékesi párost. (Köves mindössze hét bajnoki meccset játszott a Vasasban, majd csaknem százat a Pécsben.) A Piros-kék Balett második gólját Pál II szerezte, s a harmadik előtt is a „Tibor vagyok, de hódítani akarok” jelmondat jegyében játszó csatárt buktatták, hogy a tizenegyessel Mészöly Kálmán elrendezzen mindent (3:1). Na most, Pál csak azért került a kezdő csapatba, mert Puskás Lajos nem utazhatott Dél-Amerikába, miután sorkatonai szolgálatra kellett bevonulnia...

A Santos és a montevideói Penarol viszont Farkastól fosztotta volna meg a Vasast: mindkét klub szerződési ajánlatot tett az ellenállhatatlan támadójátékosnak (a Penarol Mészölynek is). A megkörnyékezés nem zavarta meg az extraklasszis csatárt: a Penarol ellen ő egyenlített 3:3-ra, sőt majdnem a győztes gólt is megszerezte, de a véghajrában kapura küldött fejesét Juan Lezcano, az uruguayi csapat paraguayi válogatott jobbhátvédje a gólvonalról mentette. A döntetlen nyomán a Vasas megtartotta elsőségét a táblázaton, a helyzet mégis kritikussá vált, mégpedig a szerelések frontján: a bálványozott piros-kékek annyi mezt osztogattak el, hogy a vezérkarnak – mivel már csak egyetlen garnitúra dressz maradt – ajándékozási stopot kellett elrendelnie. A mozinézők így is körülrajonghatták a magyar ideálokat, mert Mészöly és társai szabad idejükben a légkondicionált filmszínházakba jártak hűsölni...
Február 28-án ellenben megizzadtak szépen: csaknem ötven kilós kupát kellett felemelniük. A harmadik chilei csapatot, a bajnoki címvédő Universidad Catolicát 3:0-ra győzték le, s mivel Farkas újabb két gólt ért el, összesen hét dugóval elnyerte a torna mesterlövésze címet. A második helyen Korsós (5) osztozott Pelével... S noha a fiúk nem maradhattak tovább, 1967 decemberében a válogatottal visszatértek Santiagóba, ahol – nem hivatalos találkozón – 5:4-re nyertek Chile legjobbjai ellen. Farkas három gólt szerzett úgy, hogy a negyvenkilencedik percben a lábához kapott, és le kellett cserélni... A Vasast Mathesz, Fister és Molnár képviselte még az A keretben – Bakos és Puskás a B válogatottal túrázott, szintén Dél-Amerikában –, míg Mészöly és Ihász sérülés miatt rostokolt itthon. (Mármint 1968 januárjáig, mert akkor megint Chilébe utazott a Vasas, és a két Kálmán addigra felépült.)

A Labdarúgás magazin 1967 márciusi címlapja

Az angyalföldiek március 3-án, pénteken este tizenegy óra előtt néhány perccel érkeztek haza a Hexagonal Kupáról, de Csordás edző nem törődött a gyűrődéssel: másnap délelőtt edzést tartott a Fáy utcában. Noha szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet – a Meteorológiai Intézet szerint – 9 és 14 Celsius-fok között mozgott, a játékosok dideregtek, mivel Dél-Amerikában kánikulához szoktak. Majd vasárnap délután kiváltképp vacogtak: a bajnokság nyitányán (Hexagonal-összeállításban) 1:0-ra kikaptak Dunaújvárosban. A gólt az a Végh Péter lőtte, aki a Fáy utcából igazolt a Kohászhoz, miután a Vasasban egyetlen egy bajnoki mérkőzésen szerepelt. Azon a meccsen a Tatabánya 2:0-ra legyőzte a Szentmihályi – Ihász, Mészöly, Sárosi – Sas, Berendy – Végh, Kékesi, Machos, Pál I, Pál II összetételű angyalföldi csapatot.

A jobbszélső hatvanhétben, amikor a hazai sportsajtó aggodalmának adott hangot az első osztály alig 10 637-es átlag nézőszáma miatt, mégis letette névjegyét: ez itt a Végh...

A Vasas mérkőzései a Hexagonal Kupán:

1967. február 3.: Colo-Colo 9:3 (25 384 fizető néző, gólszerző: Korsós 3, Farkas 3, Pál II, Kékesi, Vidáts, illetve Jimenez, Zelada, Moreno).
Február 10.: Santos 2:2 (65 803, Korsós 2, illetve Lima, Pelé).
Február 14.: Universidad de Chile 3:1 (70 796, Farkas, Pál II, Mészöly, illetve Yavar).
Február 24.: Penarol 3:3 (58 098, Molnár, Mészöly, Farkas, illetve Cortes, Cabrera, Silva).
Február 28.: Universidad Catolica 3:0 (71 518, Farkas 2, Pál II).

A végeredmény: 1. Vasas 8 pont (20:9-es gólarány), 2. Santos 8 (13:6), 3. Universidad de Chile 6, 4. Colo-Colo 4, 5. Penarol 2, 6. Universidad Catolica 2.