Vasas-sikerrecept: jó védekezés, hatékony támadásvezetés, fölényes győzelem.
Vasas – Mohácsi TE 41-16 (21-8)
Fáy utca, 250 néző.
Vezette: Rontó, Szanyi
Vasas: Tzintzis – Hárs 7, Herr 7(4), Becséri 3, Mester 2, Katona 4(1), Rózsa 2. Csere: Antóni (kapus), Arany 4, Németh M.3, Hanusz 2, Kocsis 2, Lyngby 2, Pados 2, Kuczora 1.
Vezetőedző: Csík János
Kiállítás: 10 perc ill. 10 perc
Hétméteres: 5/5 ill. 2/1
A bajnoki tabella első felében helyezkedő mohácsiak nem igérkeztek könnyű ellenfélnek, ám az egyre kiválóbb formában játszó Csík-csapat rácáfolt az óvatoskodókra. Lendületes játékkal az első percektől fogva nagy fölényben játszottunk. A hatékony támadásaink mellé, szigorú védekezés is párosult. A végére idénybeli gólcsúcsot állítottak fel a lányok, és a mindössze tizenhat kapott is egyértelmű büszkeségre ad okot.
Csík János vezetőedző:
- Nagy iramban kezdtünk, és ezt a tempót végig tartani tudtuk. Jól sikerültek a dolgaink a pályán, de hát erősebb csapat is vagyunk mint mai ellenfelünk. Játékosaim kivétel nélkül megtették a magukét, mindenkit dicséret illet. Nagyon szép teljesítmény a 41 lőtt gól is, de én talán ennél is többre tartom a jó védekezésünket, azt hogy tizenhaton tartottuk a mohácsiakat.
fotó: Vasas Attila