Jenkei Dániel, 2016.11.18. | Jégkorong

Amolyan hatpontos meccsen maradt alul csapatunk, de igen nagyot küzdött Székesfehérváron.

Egy „Volán” elleni bajnoki igazi presztízsmeccs a javából, bármely korosztályról is van szó, hiszen a székesfehérváriak nagy hokis bázissal rendelkeznek, a hazai jégkorongsport fellegvárának mondhatják magukat.

De fellegvár kíván lenni, sok szempontból már most is az a Vasas is, az U20-as bajnokság csütörtöki rangadójára veretlenül érkezett csapatunk. A meccs az osztrák bajnokság mérkőzése is volt egyben, így még inkább fontos volt számunkra. Székely-Mádai László és Horváth András csapata az előző tétmeccsén Kranjban tudott győzni, ez az önbizalmat tekintve sem volt mellékes.

Rendelkezésre állt már a találkozón Szlépka Armand is, aki nem utazott el a múlt hétvégi külföldi túrára. Olyannyira ott volt a jégen, hogy a 10. percben megszerezte a vezetést csapatunknak.

A Fehérvár még az első harmadban fordítani tudott, és 3-1-nél már két góllal vezetett., csakúgy, mint 4-2-nél. Csapatunk a kétgólos hátrányban sem adta fel, többször is nyomás alatt tartotta esélyesebb ellenfelét, és sikerült is a szépítés. 1:20-szal a vége előtt lehozta a Vasas Garbacz Máté kapust, és ahelyett, hogy gólt kapott volna, nyomott, nyomott, helyzeteket is dolgozott ki, de egyenlíteni és hosszabbításra menteni már nem sikerült.

Ezek a számszerű tények, ugyanakkor a főszereplők szerint játékban is szoros volt a meccs, sőt, bizonyos helyzetekben jobban játszott a Vasas-Continental az ellenfelénél.

Horváth András másodedző a meccs után: „Le kell szögezni, hogy ez a Volán nagyon jó csapat, teljes kerettel álltak fel, olyan játékosokkal ráadásul, akik MOL Ligás tapasztalatokkal rendelkeznek. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor azt mondhatnám, hogy a 60 perc alapján nem biztos, hogy mi érdemeltük meg a győzelmet, de nagyon közel voltunk hozzá. A csapat nagyon sokat és nagyon jól dolgozott, emelt fővel hagyhattuk el a pályát. Ha ebből a mai játékból erőt tudunk meríteni, akkor a csütörtöki, St. Pölten elleni mérkőzésen mi tudjuk majd megszerezni a három pontot.”

Kováts Máté a meccs után: „Ez egy nagyon szoros, pörgős, izgalmas meccs volt, egyáltalán nem vagyunk elkeseredve. Jól játszottunk, az első harmadba szerintem nagyon álltunk bele, és később is voltak olyan helyzetek, amikor mondhatom azt, hogy lehokiztuk a Volánt. Tudtuk nyomni őket, egyik harmadban sem lehetett eldönteni, a végén hová billen a meccs. Igen, volt egy-két rövidzárlatunk, és ez meg is bosszulta magát, ez döntött. Mindenki elvállalta a maga melóját, hajtottunk, nagyon várjuk a Winter Classicot, a visszavágót.”

Csiki Attila nem játszott még a mérkőzésen korábbi sérülése nyomán, de végig ott volt a padon, így látta a meccset: „Nagyon jól állt bele a meccsbe a csapat, mi domináltunk, és meg is szereztük a vezetést. Aztán a harmad végefelé visszavettünk a tempóból, amit a Volán ki is használt. A meccs további szakaszában nagyon nagy volt az akarat a részünkről, és nagyot küzdöttünk. Nagy iramú meccs volt, ahol egészen a végéig benne volt az is, hogy a győzelem a miénk legyen. Sajnos, nem így alakult, de megyünk tovább, és csütörtökön a St. Pölten ellen kell a Jégpalotában otthon tartani a három pontot.”

Csapatunk legközelebb november 24-én, csütörtökön a St. Pölten ellen játszik tehát idehaza, a Ljubljana elleni vasárnapi mérkőzést elhalasztották, december 23-án játszunk majd Szlovéniában (előző nap Zágrábban).

S hogy milyen lesz a Fehérvár elleni bajnoki visszavágó az alapszakaszban? Bizonyosan remek, ugyanis azt a mérkőzést a városligeti Winter Classicon rendezik majd, december 28-án, 16 órától.

Erste Bank Young Stars League/U20-as bajnokság:

ifj. Ocskay Gábor Akadémia-Vasas-Continental 4-3 (2-1, 1-1, 1-1)
Gólszerzők:
Pracser (15.), Varga B. (18.), Tóth R. (27.), Rokaly (46.), illetve Szlépka (10.), Kövesdi (34.), Horváth A. (52.)

Az U20-as bajnokság állása:

1. ifj. Ocskay Gábor Akadémia 18 pont
2. Vasas-Continental 17 pont
3. Debrecen 12 pont
4. MAC 10 pont
5. KMH 6 pont
6. DVTK Jegesmedvék 2 pont
7. Egerszegi Titánok 0 pont


Hirdetések