Jenkei András, 2016.10.16. | Labdarúgás

Már az elképesztő első fél óra után kialakult a végeredmény a Vasas MTK elleni bajnokiján.

Vasas – MTK 3-2 (3-2)
Illovszky-stadion, 3800 néző.

Vezette: Vad II.

Vasas: Nagy - Burmeister, Debreceni, Ristevski - Murka (Kleisz 86.), Vida, Berecz, Hangya - Remili, Ádám (Kulcsár T. 61.), Saglik (Pavlov 77.)
Vezetőedző: Michael Oenning

MTK: Petkovics - Poór, Vukmir, Grgics (Myke 65.), Vadnai - Vass (Varga Sz. 78.), Kanta J., Vogyicska, Gera D. (Okuka 46.) - Torghelle, Korozmán.
Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz

Gólszerzők: Ádám M. (18. – 11-esből), Saglik 2 (23., 32.), ill. Vadnai (4.), Torghelle (21.)

Sárga lap: Ádám (33.), Berecz (80.), Kulcsár T. (91.) ill. Vogyicska (38.), Vass (42.)
Kiállítva: Berecz (89.)

A szép számban kilátogató nézősereg – közel négyezren – csak kapkodta fejét az első fél órában. Magyar szinten óriási iramban futballoztak a csapatok, igaz ebben az is közrejátszott, hogy a védelmek hagytak bőven teret a támadóknak, a szabad területeken pedig rendre lendületes futóversenyek zajlottak.

A vendégek, védőink ügyetlenkedésének köszönhetően már a negyedik percben előnyhöz jutottak, ám hamar kiderült, elszántságunkat ez egyáltalán nem törte meg, negyedóra múltán a nagy kedvvel futballozó Berecz Zsombor tört be az ellenfél tizenhatosán belülre, ahol csak szabálytalanul tudták megállítani. A jogos büntetőt Ádám Martin értékesítette magabiztosan.

Sokáig nem örülhettünk, egy a félpályánál könnyelműen elveszített labdával meglódult az MTK, Torgehelle pedig nem hibázott. Viszont búslakodásra sem volt sok időnk, hiszen Mahir Saglik mindjárt duplával indította a Vasas színeiben a gólgyártását. Előbb Ádám Martin vissszafejelt labdáját közelről rúgta be, majd Hangya Szilveszter beadását némileg kitekert pozicióból is  a kapuba jutatta.
Huszonnyolc perc alatt öt gól született, senki sem panaszkodott unalomra. A gólgyártásnak ugyan vége lett, de az iram nem csökkent a félidő lefújásáig.

Szünet után az MTK kaparintotta kezébe az irányítást, és nem is voltunk képesek ezt átvenni tőlük a későbbiekben. Inkább ők jöttek előre, többször kapusunkon, Nagy Gergelyen múlott, hogy megmaradt az előny. Igaz rendkívül aktív Berecz Zsombor hatalmas bombája után a kék-fehérek hálóőrének minden tudására szükség volt, hogy ne kettővel vezessünk. A hajrában kontrákból azért többször is odaértünk a Fáy utca felőli kapuhoz. A legnagyobb helyzet nem sokkal a lefújás előtt a csereként beálló Pavlovnak jutott, ám ő tiszta helyzetben nem tudta megszelídíteni a beadásból érkező labdát.

A győzelemnek igen, annak viszont nem örülhettünk, hogy Berecz rövid időn belül két sárgával a kiállítás sorsára jutott. Igaz a lelátóról nézve a második jogossága erősen kétségesnek tűnt.

A bajnoki tabellát viszont tizenkét forduló elteltével négy pontnyi előnnyel vezetjük!


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

A bajnokság állása:

  1. Vasas 12 8 1 3 19–9 25
  2. Szombathelyi Haladás 12 6 3 3 16–12 21
  3. Videoton 12 6 2 4 24–14 20
  4. Ferencváros 12 5 4 3 22–16 19
  5. Budapest Honvéd 12 5 3 4 18–11 18
  6. Újpest 12 4 4 4 17–16 16
  7. Debreceni VSC 12 4 3 5 16–18 15
  8. Mezőkövesd Zsóry 12 3 4 5 12–19 13
  9. MTK Budapest 12 3 4 5 7–14 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 4 5 6–15 13
11. Paksi FC 12 2 6 4 10–13 12
12. Diósgyőri VTK 12 3 2 7 13–23 11

Hirdetések