Jenkei András, 2016.10.14. | Jégkorong

A szlovén Kranj 5-2-re nyert az EBYSL-ben a Vasas-Continental ellen.

Nem unatkoznak a Vasas-Continental U20-as csapatának tagjai, hiszen szerdán Debrecenben játszottak magyar bajnokit, majd csütörtökön már a Jégpalotában fogadták a szlovén Triglav Kranj csapatát, már az Erste Bank Young Stars League-ben.

A Debrecen elleni nagyon fontos bajnokin Szlama Dániel 51. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert csapatunk, így oda-vissza verte ellenfelét (egyébként is hibátlan a hazai pontvadászatban), hiszen bő egy hete idehaza is győztünk, akkor 3-1-re, egy sok hibát hozó mérkőzésen.

Ha már sok hiba! Nos, a Kranj ellen is volt belőle részünk, mert bár Székely-Mádai Gergő révén már a 2. percben vezetést szerzett csapatunk, innentől kissé érthetetlenül elkezdett idegeskedni a társaság. A szlovének, akik egyébként nem szerepelnek rosszul a ligában, felbátorodtak, és tempót váltottak. Ennek volt az eredménye Markic gólja.

Az igazi hidegzuhany nem az egyenlítő találat volt, hanem a második harmadban bekapott két gól, mindkettőt emberelőnyben kapta a Vasas-Continental. Előbb egy hátul lekészített korongra csapott le Vilfan, majd Ban két emberrel a nyakán is kapura vitte a korongot (2-2), és ha már megérkezett elé, be is vágta azt a hálóba a pakkot (2-3). Amilyen jól kezdődött tehát a második szakasz (egy megharcolt korongot tett vissza Czakó Barna a kapu előtt üresen álló, és a nagy helyzetben nem hibázó Bukor Rajmundnak, így vezettünk 2-1-re), olyan rosszul folytatódott.

Nem sikerült jól sáfárkodni az emberelőnyökkel, pedig volt belőle rendesen. Így a harmadik harmadra maradt a feladat: megfordítani az állást. Nos, ebben nem segítette csapatunkat a Kranj, miért is segítette volna, Prostor egészen váratlanul lőtte el a jobb szélről a labdát, Bozsó Kristóf nem számított rá – ő védte most a hálónkat, Debrecenben Garbacz Máté volt a kapuban.

Tiennégy perc maradt a bravúrra, de négy és fél perccel a vége előtt azt kellett, hogy mondjuk, eldőlt a meccs, a szlovének javára. Támadtunk, támadtunk, de egy a pálya közepén a lábak között elcsorgó korongra lecsaptak a vendégek, hárman indultak meg, Rozman pedig becsapta védőinket, középre passz helyett rálőtte a korongot, 2-5.

A vereség azért fájó, mert a szlovének közvetlen riválisok, akik így most a mieink nyakára értek a C csoportban, ezzel párhuzamosan pedig nem sikerült visszavenni a vezetést sem a csoportban.

A csapatunk – amely legközelebb a jövő héten játszik mérkőzést – háza tájáról egyébként kényszerű változásról is be kell számolnunk. Evan Horvathnak családi okok miatt haza kellett térnie az Egyesült Államokba, a helyére az ukrán Igor Vinnyitskij érkezett a keretbe, ő a következő mérkőzésen már jégre is léphet.

Székely-Mádai László vezetőedző így értékelt a mérkőzés után:
„Benne van mindig a pakliban egy ilyen eredmény, de a legnagyobb baj az, hogy fejben nem voltunk ott a jégen, és nem is akartuk ezt a győzelmet eléggé. Nyilván fáradtak lehettünk, de az egy dolog, hogy a test fáradt: a fejeknek nem kellett volna így lelassulnia. Ütközni kellett volna, korcsolyázni kellett volna, és a bennünk lévő energiákat el kellett volna égetni. 1-0-nál azt hitték a fiúk, hogy vége van a meccsnek. Ma nem érdemeltünk három pontot, de a ház nem ég, még a szezon elején vagyunk, ki lehet javítani ezt a botlást. Ami a debreceni meccsünket illeti: nem volt egy eseménydús meccs, inkább taktikai harc folyt a jégen. Azt csinálták a fiúk, amit megbeszéltünk, szerencsére a taktikánk eredményre vezetett.”

Bukor Rajmund, csapatunk játékosa a meccs után:
„Jól kezdtük a meccset, azt csináltuk, amit az edzők kértek tőlünk, de aztán kényelmesebbé váltunk, és ez nagyon megbosszulta magát. Sok hibát vétettünk, amiket kegyetlenül kihasználtak a szlovének. Amikor hátrányba kerültünk, úgy voltunk vele, hogy nem adjuk fel, próbálkoztunk, de sajnos a próbálkozások újabb hibákat hoztak. Nem figyeltünk eléggé, valószínű, hogy ma tényleg nem érdemeltünk győzelmet.”

Bozsó Kristóf, a csapat kapusa:
„Nem voltak jobbak szerintem a szlovének, de mi nagyon kényelmesen játszottunk, és így nem lehet. Nem koncentráltunk, és ami még döntő volt, hogy nagyon keveset kommunikáltunk a jégen. Ez hiányzott, ezért jöttek a hibák, és én sem igazán tudtam segíteni a csapatnak. Egyszer belefér egy ilyen meccs, de még egyszer már nem szabad ennek bekövetkeznie.”

D.S.     

Erste Bank Young Stars League, 10. forduló:
Vasas-Continental-Triglav Kranj 2-5 (1-1, 1-2, 0-2)
Gólszerzők:
Székely-Mádai G. (2., Bukor R.), Bukor R. (28., Czakó, Szlama), illetve Markic (7., Stenkler), Vilfan (29.), Ban (36., Jenko), Prostor (46., Markic), Rozman (56., Ban)

A C csoport állása:
1. Jesenice 20 pont (11 meccs)
2. Villach 19 pont (11 meccs)
3. Vasas 18 pont (10 meccs)
4. Kranj 17 pont (9 meccs)
5. Medvescak Zagreb 17 pont (12 meccs)
6. Graz 0 pont (11 meccs)

U20-as magyar bajnokság – szerdán játszották:
Debreceni Hokiklub-Vasas-Continental 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)
Gólszerző:
Szlama (51., Varga T., Czakó)

 


Hirdetések