Jenkei Dániel, 2016.10.03. | Jégkorong

Az Erste Bank Young Stars League szombati fordulójában vereséget szenvedett csapatunk.

Erste Bank Young Stars League, 7. forduló:

Red Bull Salzburg-Vasas-Continental 5-0 (0-0, 1-0, 4-0)
Gólszerzők:
Egger (30.), Schuster (42.), Feldner (50.), Sokolov (54., 57.)

A jó formában lévő U20-as csapatunk egy igen komoly és fárasztó utazás után ment jégre az EBYSL legjobb mutatójával rendelkező, eddig mindössze 2 pontot vesztő Red Bull Salzburg csapat ellen.

A hazai pálya előnye is gyakran van a Salzburggal, de a körülmények ellenére kifejezetten jól állta a sarat Székely-Mádai László és Horváth András csapata szombaton, egészen a meccs feléig döntetlen volt az állás, éppen a 30. percben talált be aztán az osztrák fél.

A harmadik harmadra kicsit előreszaladtak a srácok, hátul így megbomlott a védekezés, és ez további salzburgi gólokat eredményezett, függetlenül attól, hogy a mieinknek is meg voltak a helyzetei.

Ezek most kimaradtak, így a vége 5-0. A fiúk legközelebb október 5-én, a Jégpalotában a Debrecennel játszanak – a pályaválasztói jogot felcserélte ugyanis a két klub.

Székely-Mádai László vezetőedző értékelése:„Jól kezdtük a meccset, tervszerűen játszottuk. Azt nyújtottuk, amit előzőleg megbeszéltünk. Jó erőt vittünk fel a jégre, nem domináltunk, de egészen jó kis hoki alakult ki az elején. 0-0 volt az első harmad, döntetlen szaga volt a játéknak. Aztán a második harmadban 4 a 4 ellen kaptunk egy elkerülhető gólt, és ez sorsdöntő volt. Innentől kezdve a harmadik harmadban már feladtuk a védekezést, mást játszottunk, és ennek köszönhető, hogy a vége számszerűen csúnya. A mutatott játék ugyanakkor bizakodásra adhat okot. Az a hullámvölgy nem jött jól, de ilyen meccsekre is szükségünk van a további fejlődéshez.

Tornyai Gábor a meccs után: „Szerintem nagyon jól kezdtük a meccset, a jégen nem lehetett rajtunk érezni a hosszú utazást. Az első két harmadban egyenrangú partnere voltunk a Salzburg csapatának. A harmadik harmadra 1 gólos hátrányban fordultunk, de itt szétesett a játékunk, sok hibát vétettünk, amiket sajnos az ellenfél játékosai kihasználtak. Biztos vagyok benne, hogy a következő meccsen ki tudjuk javítani ezt a botlásunkat.”


Hirdetések