Jenkei Dániel, 2016.07.15. | Kajak-kenu

Csütörtök délután Szolnokon eldőlt minden nyitott kérdés a riói kvóták kapcsán férfi kajakban, a Vasast Kugler Attila képviseli az olimpián.

https://www.e-efore.com

Komoly médiahisztéria előzte meg a kajaknégyesek sorsdöntő, szolnoki válogatóját, több feszültséget keltő nyilatkozat és egyéb ügy is napvilágot látott a versenyt megelőző napokban. Fábiánné Rozsnyói Katalin az utolsó pillanatban változtatott a londoni ezüstnégyesben, Tóth Dávid helyére Szalai Tamás került a hajóba. A legfőbb ellenlábasnál a doppinggyanúba keveredő Dombvári Bence helye szabadult fel, a vasasos Kugler Attila azonban maradt a hajóban.

A csütörtöki futamot nagy csatában, de végül meggyőző fölénnyel a Hufnágel Tibor, Somorácz Tamás, Ceiner Benjámin, Kugler Attila kvartett nyerte, így ők utaznak Rióba, Pauman Dánielék olimpiai álmai pedig szertefoszlottak.

A verseny után az érintetteket kérdeztük, a szavaikból kiderül, hogy igazi sportemberként és jó csapattársként kezelik a sikert, illetve kudarcot a feszült helyzet ellenére is.

Kugler Attila: - Ma fel kellett jönnöm olimpiai ruhapróbára Budapestre, most kezd igazából leesni, hogy tényleg ott leszek az olimpián. Egy héttel ezelőtt ez nem igazán tűnt reálisnak, de valahogy újra összeraktuk ezt a négyest és megcsináltuk. Picivel több, mint fél hajóval nyertünk, de igazából verseny közben ezt nem nagyon lehetett realizálni, az utolsó kétszáz méteren kezdtük csak érezni, hogy ez meglesz. Örülök neki, hogy ezzel lezárult ez a kicsit kívülről generált hercehurca az indulás körül, a vasasos csapattársaimmal továbbra is ugyanolyan jó a viszonyom, nem vert éket közénk ez a versengés. Most fújunk egy nagyot, aztán készülünk tovább Szolnokon, immár tényleg az olimpiára.

A három Vasas-sportolóval (Kulifai Tamás, Szalai Tamás, Pauman Dániel) rajthoz álló második helyen végzett négyesből Pauman Dániel értékelt: - Sajnáljuk, hogy az olimpián nem képviselhetjük a hazánkat és a Vasast, azt a klubot, amely négy éve befogadott és folyamatosan támogat minket. Éreztük a bizalmat, és ezt eddig minden évben nemzetközi szinten szerzett éremmel tudtuk meghálálni. Idén ez nem sikerült, de a célunk az, hogy ne érezzék elveszettnek a nekünk adott támogatást, ezért a jövőben újult erővel dolgozunk majd azért, hogy érmeket szerezzünk a Vasas családnak. Külön köszönet Markovits László klubelnöknek, Burján Attilának és a többi munkatársnak, akik segítettek minket. Csapattársunknak, Kugler Attilának pedig sok sikert kívánunk Rióban!”


Fotó: Doba István

 


Hirdetések