Mihálykáné Samus Ilona 1974-től 12 éven át játszott a Vasas csapatában. Ez alatt 9 bajnoki címet és 7 Magyar Kupa győzelmet ünnepelhetett a klubbal. 146-szor szerepelt a válogatottban, 1975-ben és 78-ban világbajnoki bronzérmes lett, 1980-ban olimpiai 4. helyet ért el.

Miért választotta a kézilabdát?
- Sportcsaládba születtem. Édesapám, Samus Lajos egyszeres válogatott labdarúgó volt, az 50-es évek generációjával játszott együtt. Gyerekkoromban, az általános iskolában aktív sportélet folyt, Sántha Lajos a tornatanárom például a tornász válogatott szövetségi kapitánya volt. Általánosban és középiskolában kiváló testnevelőim voltak. Az Újpesti Dózsában is atletizáltam egy évig. Édesanyám nagypályás, majd később kispályás kézilabdás volt. A csapatában egy téli teremtornán csak 6 játékosuk volt gyorsan leigazoltak. Így lettem 1967-től a Magyar Pamut játékosa, ahol Cziráki Ferenc volt az első edzőm. Ezen a teremkupán ott volt a Budapest-válogatott edzője Balogh Endre, aki meghívott a következő válogatott edzésre. A 70-es években már Lengyel Gábor edzői irányításával utánpótlás válogatott lettem. 

A 1970-es évek elején Elzettbe igazoltam Berendi József hívására. Úgy gondoltam, hogy az Elzettben  több játéklehetőség kapok majd, mint egy un. nagy csapatban. Döntésemet egyáltalán nem bántam meg, mivel egy jó együttesbe és remek közösségbe kerültem. Pályafutásom egyik legnagyobb élménye volt, hogy az NB I/B-ből feljutottunk, majd az élvonalban hatodikak lettünk.  A bajnokaspiráns Veszprémet például oda-vissza megvertük. Folyamatosan játszhattam és magyar válogatott is az Elzettből lettem. Amit természetesen a csapatnak és Berendi Józsefnek is köszönhetek, valamint annak a biztos háttérnek, amit akkor az Elzett Művek biztosított. 1974-ben viszont már nem tudtam nemet mondani a Vasasnak.

Micsoda Vasas volt!
- Bizony, kilenc bajnoki címet és hét kupagyőzelmet nyertem a csapattal, bele sem kezdek, hogy milyen remek társakkal együtt, mert biztos kihagynék valakit. Dolgoztam együtt Fleck Ottóval, Csík Jánossal és Mocsai Lajossal, minden mester más jellegű edzéseket tartott, de egytől egyig remek szakemberekkel dolgozhattam együtt.

Lehetett szó egy ilyen sztárcsapatnál barátságokról?
- Hogyne! A mai napig tartjuk a kapcsolatot, most már a Facebook az elsődleges csatorna, ahol kommunikálunk. Nagyon jó mentalitású csapat voltunk, olyan közeg, amiben nem lehetett sikertelennek lenni. Bujdosó Ágota például mindenkit magával ragadó szigorú, de igazságos csapatkapitány volt. Rajta kívül még sok olyan egyéniség játszott a Vasasban, akik vezérekké váltak, ez pedig rengeteget számított. Tényleg összetartott a csapat, és ha volt is néha nézeteltérés, annak a pályán sose látták nyomát. Ezt az eredmények is bizonyítják.

Figyelték a többi sportágat is?
- Isteni élet volt a Fáy utcában! Kezdjük ott, hogy reggel héttől az akkori Vasas Székházba Maminál – a székház gondnokánál - találkoztunk mindig kávézni. Az akkori Vasas labdarugók például Komjáti, Müller, Mészáros, Gass, Kiss Laci, is bejártak rendszeresen. De Faragó Tamást, Gedó Gyurit és sok más sportág neves képviselőit is fel lehetne sorolni. Sokan elmondták, mondják de én is csak megerősíthetem, hogy igazi családi közösség volt az akkori Vasas. Egyébként nemcsak a Fáy utcában lévők tartoztak a közösséghez, mert ugyanúgy jóban voltunk Gerevich Paliékkal vagy éppen Németh Miklósékkal, akik Pasaréten edzettek.

Hogy emlékszik vissza a válogatottban eltöltött időszakra?
- A válogatottban 146-szor szerepeltem.  Kijevben 1975-ben és Pozsonyban 1978-ban voltam világbajnoki harmadik helyezett csapat tagja. Az 1980-as moszkvai olimpián pedig negyedikek lettünk. Ez egy nagyon pozitív és sikeres időszak volt az életemnek.

Azonban - nagy csalódásomra - az 1976-os montreali olimpiáról rajtam kívülálló okok miatt lemaradtam. Ott harmadik lett a magyar csapat, nekem pedig a mai napig könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, hogy elvettek tőlem egy olimpiai érmet. Az egy nagyon nehéz időszak volt az életemben. Akkoriban szokatlan módon a válogatottságot is lemondtam. Az is megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a kézilabdát. Végül Csík János győzött meg a folytatásról. Utólag persze inkább a szépre emlékszem. A nemzeti csapatoknál Balogh Endre, Lengyel Gábor, és Török Bódog személyében remek edzőim voltak, akiktől sokat tanultam.

Emellett a Vasassal is kijutott nemzetközi sikerekből…
- Négy BEK- döntőt élhettem át. Az 1982-es győzelmet csak a nézőtérről, hiszen nem sokkal azelőtt tértem vissza a gyermekszülésből. Hatalmas meccseket játszottunk, mai ésszel felfoghatatlan hangulatot varázsoltak a hazai meccseken a szurkolók.  Emlékezetes számomra, hogy megnehezítettük a szovjet válogatott gerincét adó Kijev dolgát és a német a Leipzig csapatával is késhegyre menő csatákat vívtunk.   

Nehéz volt abbahagyni az aktív játékot?
- Márti kislányom születése sok mindenben befolyásolt, egy idő után már sokkal nehezebb volt otthonhagyni és mondjuk elmenni hosszú napokra egy edzőtáborba. Miután abbahagytam, kínáltak sportállást, de én mindig ódzkodtam attól, hogy azért foglalkoztassanak valahol, mert sportoló voltam. Voltak még céljaim, amit szerettem volna megvalósítani. 1969-ben is döntenem kellett, hogy elmegyek az ifi válogatottal edzőtáborba, vagy pedig elkezdem a közgazdasági egyetemet. Akkor a sportot választottam, de megfogadtam, hogy ha egyszer befejezem, az aktív sportot, akkor lediplomázom. Ez így is lett, és végül pénzügyi-gazdasági mérnöki diplomát valamint könyvvizsgálói végzettséget szereztem. Pénzügyi területen helyezkedtem el. Jelenleg nyugdíjas vagyok, Réka és Luca unokáim boldog nagymamája.

Mit szól ahhoz, hogy ismét Csík János ül a Vasas kézilabdázók kispadján?
- A Vasas Sport Club honlapján, követem a sporteseményeket. Mindig jó érzés, ha a régiekkel látok egy-egy interjút. Annak is nagyon örültem, hogy Csík János visszatért a csapathoz. Az ő szakmai és emberi kvalitásaiban látom a feljutás zálogát. Mérkőzéseken személyesen tapasztaltam, hogy már tavaly is nagyot fejlődött a csapat, és bízom benne jövőre pedig sikerülni fog az első osztály kiharcolása.