Dr. Budavári Imre kilenc bajnoki cím részese volt a Vasas csapatában, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmesnek, olimpiai és Eb bronzérmesnek, valamint kétszeres BEK győztesnek is mondhatja magát. Az 1983-as esztendőben pedig Magyarország legjobb vízilabdázójának választották. A Vasas Örökös bajnoka, Örökös Tagja és Aranygyűrű kitüntetéseinek is birtokosa.

Tekintélyes a dicsőséglistája, nem bánta meg, hogy jó fél évszázaddal ezelőtt pólósnak állt?
- Dehogy bántam! Életem legjobb döntése volt, hogy vízilabdázó lettem, annak ellenére, hogy  úszóként indult a pályafutásom. Tízéves kisgyerekként, a KSI-ben Széchy Tamás csapatához tartoztam, együtt róttam a hosszokat Hargitay Andrással, Verrasztó Zoltánnal és Soós Csabával. Egy vakbélgyulladás szólt közbe, a gyógyulásom után nem tudtam visszaszerezni a legendás mester bizalmát. Én szívem szerint ekkor futballozni mentem volna, ám édesapám tanácsára tettem még egy próbát az uszodában a pólósoknál, és ott ragadtam. Jó döntés volt.

A KSI-ből tizennyolc éves korában kiöregedett, miért választotta a Vasas címeres sapkát és köpenyt annál a klubnál, ahol a póló sikersportággá válása éppen az Ön érkezésétől datálódik?
- 1974 őszén KSI-s jó barátommal, Kenéz Gyurival igazoltunk a piros-kék klubba, elsősorban Rusorán Péter és Faragó Tamás szavára hallgatva. Könnyű volt beilleszkedni, remek emberek alkottak ott egy nagyon jó közösséget. Az első vasasos idényemben bajnokságot nyertünk, igaz ekkor még csak a szezon második felében kaptam szerepet. Kiváló játékosok alkották a csapatot, nem volt meglepetés a siker, de nagyon örültünk annak, hogy miénk lett az arany. Ez aztán a következő kilenc esztendőben még nyolcszor megismétlődött. Nemzetközi porondon, a Bajnokcsapatok Európa Kupájában nehezebb volt, ám kétszer, 1979-ben és 1984-ben ott is sikerült az élen végezni. Igaz, ebben a sorozatban sokszor nem a játéktudás, hanem a sportdiplomácia döntött, ebben akkoriban nem voltunk annyira erősek. Persze a sikerekhez kellettek a kudarcok által átélt tapasztalatok is.

Az 1981-es bajnokcsapat

A nyolcvanas évek elején Kínát és Észak-Koreát is megjárták, gondolom maradandó élmények érték ott a csapatot.
- Az valóban fantasztikus volt. Kína akkoriban nyitott a világ felé. Elképesztő rokonszenvvel, udvariassággal fogadták a külföldieket. Koreából már lényegesen kevesebbet tapasztalhattunk, csak a szállodában és az uszodában mozoghattunk. Igaz, embereket is alig láttunk az utcákon. Furcsa arra gondolni, hogy az országban uralkodó ideológia máig sem változott.

1986-tól Olaszországban folytathatta pólós karrierjét…
- Szerencsém is volt. Idehaza akkoriban az volt a szabály, hogy harminc éves korunk után mehettünk külföldre játszani, én meg akkor még csak huszonkilenc és fél voltam, ám mégis kiengedtek (talán kompenzálásként az 1984-ben számunkra elmaradt olimpiáért). Hat évig éltem Itáliában, ezalatt a jogi egyetemet is elvégeztem. Kilencvenkettőben hagytam abba az aktív játékot, hiszen az ügyvédi pálya egész embert kívánt.

Manapság milyen benyomások érik, milyen a kapcsolata szeretett sportágával?
- Rengeteget változott a világ, felgyorsult az élet ritmusa, információözön zúdul az emberekre, és az uszodai élet hangulata is megváltozott. Ennek ellenére, ha a régi társakkal összejövünk, mindig vidámak vagyunk, jól érezzük magunkat együtt, felidézzük a régi emlékeket. A póló mai formája, a birkózás annyira nem tetszik, remélem jó irányba, a játékosság visszahozása érdekében reformálják majd az arra hivatottak a szabályokat. A megváltozott világot egyébként otthon is gyakran megtapasztalom, a gyerekeim  jókat mosolyognak rajtam, amikor a manapság divatos, modern „eszközökkel” küzdök.

Hat évtized elég idő ahhoz, hogy az ember tapasztalatokat vonjon le az életéről, megfordul időnként a fejében, hogy egy esetleges olimpiai arannyal szegényebb az akkori politikai viszonyok miatt?
- Inkább azért van hiányérzetem, mert Los Angelesben meg sem próbálhattuk megszerezni azt. Az élet azonban adott más dolgokat helyette, így le tudtam magamban rendezni, el tudom fogadni ezt a tényt. Ugyan a legnagyobb célomat nem értem el a sportban, de mégis boldog emberként élek, jól érzem magamat a bőrömben. Ha a Jóisten úgy akarta, hogy ekként alakuljon a sorsom, akkor jó szívvel elfogadom azt.