, 2016.04.12. | Kézilabda

Hétvégén az Érd csapatát fogadtuk a Fáy utcában.

Vasas SC – Haladás-Érd II. 29-20 (13-8)
Vasas: Márity (kapus), Bottlik, Zatlukál, Sági 3, Horváth 5, Kuczora 4, Szatmári 3.
Csere: Magera (kapus), Huszár, Kolev 2, Keszthelyi 1, Szeberényi 3, Arany 4, Kerék 4, Dóczi 2, Kindlik.

Kiállítás: 8 perc, ill. 6 perc
Hétméteres: 7/4, ill. 7/6

Varga Márta értékelése:
„A nap második találkozóján megpróbáltam pihentebb játékosokkal kezdeni a mérkőzést. Kuczora Csenge, Horváth Kinga és Szatmári Melinda góljaival a félidő felénél már jelentős volt az előnyünk. Védekezésünk kellően agresszív volt, eltekintve az utolsó három perctől, ahol zsinórban három gólt kaptunk. A második félidőt egy új sorral kezdtük, Dóczi Sára, Szeberényi Flóra és Kerék Fanni játszott gólerősen. Védekezésünk is hasonlóan kemény volt, mint az első játékrészben. A végjáték is kísértetiesen hasonlóra sikerült, öt gólt kaptunk öt perc alatt ezzel ellenfelünk csökkenteni tudta hátrányát. A rövidzárlatok ellenére is nagyarányú győzelmet arattunk, ám ezekkel a hibákkal mindenképpen foglalkozni fogunk. Megoldottuk a feladatunkat két mérkőzés négy pont, ez mindenképpen dicséretes.”


Hirdetések