Jenkei András, 2015.12.11. | Sakk

Sakk szakosztályunk igazgatója,  a Magyar Sakkhagyományokért Díját vehette át szombaton.

A Magyar Sakkozásért Alapítvány által rendezett egész napos, a sportágról szóló fesztiválon, első alkalommal adták át a díjat, amelynek odaítéléséről egy Portisch Lajos vezette három fős testület döntött, és amellyel a tervek szerint minden esztendőben egy olyan személynek köszönik meg a munkáját, aki élete során a háttérben dolgozva tett nagyon sokat a magyar sakkhagyományért.

Ebben az esztendőben Káposztás Miklóst díjazták."Szerencsére gyakran kapok elismeréseket, amelyekkel a munkámat értékelik. Nagyon örülök, hogy ezúttal egy ilyen rangos testület tisztelt meg, és annak is, hogy a rendezvényen emléket tudtunk állítani két esztendeje elhunyt tanítványomnak, Szabó Zsolt József nemzetközi mesternek."


Hirdetések