Jenkei András, 2015.11.24. | Kézilabda

A Vasas kézilabdázói Kozármislenyben elszenvedtek második vereségüket a bajnokságban.

Kozármisleny – Vasas 21-20 (14-9)
Kozármisleny, 150 néző.
Vezette: Altmár, Horváth M.

Vasas: Tzintzis – Hárs 2, Barczi 1, Mester 1, Becséri 4, Katona 3, Rózsa 6, Csere: Márity (kapus), Pados 3 (2), Kocsis, Németh N., Tóth B.
Vezetőedző: Csík János

Eleinte felváltva estek a gólok, aztán 8:7-es vezetésünk után érthetetlenül leblokkoltunk, vendéglátóink 7:1-es szériát produkálva, tetemes előnnyel mehettek a szünetre.

A folytatásban szigorúbb védekezésre váltottunk, de sokáig így sem tudtuk csökkenteni a hátrányt. A 38. perc után kaptuk el a fonalat, 5:0-ás sorozattal egyenlítettünk. A hajrába megint a hazaiak kerültek kétgólos előnybe, ebből csak egyet sikerült lefaragni, pedig a  végén három percünk volt az egyenlítésre.

Csík János vezetőedző:
- Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, de a félidő második felében jött egy olyan rövidzárlat, amiből nehezen tudtunk kikecmeregni. A második félidő nagy részében jól játszottunk, sajnos az utolsó két percet emberhátrányban kellett teljesítenünk, talán emiatt sem sikerült az egyenlítés. Sajnálhatjuk az elveszített pontokat, amikre biztos nagy szükségünk lenne majd a végelszámoláskor. Ugyanakkor nem hibáztatom a lányokat, harcosak voltak, készültek rendesen a mérkőzésre, de idegenben – hosszú utazás után – az ilyen meccseken, amikor erős csapat az ellenfél nem lehet biztosra menni.
Talán két olyan dolog van amit ha másként tudunk megoldani, az eredmény is más lehetett volna. A mérkőzés első szakaszában sokkal keményebben kellett volna védekezni, főleg a beállós ellen, másrészt pedig nehéz dolog húsz góllal meccset nyerni. Különösen az átlövéseink voltak ezúttal kevésbé hatékonyak.


Hirdetések