2007.08.16. | Kézilabda
Bár még csak az alapozás elején jár a női kézilabda csapatunk, Papp György vezetőedző segítségével megpróbáltuk elemezni a felkészülés eddigi szakaszát, beszéltünk az újonnan igazoltakról, és arról, hogy a következő idényben mire számíthatnak a szurkolók.

Arra kérnénk először is, értékeld a felkészülés eddigi szakaszát, az elvégzett edzésmunkát illetve az edzőmeccseket.
- Az az igazság, hogy az első házi feladatos hét után, amikor is elkezdtük a közös munkát, zökkenőmentesebb felkészülésre számítottam. Az ifistákkal együtt vagyunk tizenhatan, ebből a létszámból az első héten megsérült Fehér Viki, ő így csak részfeladatokat tudott végezni. Azután Nagy Krisztát egy vírus döntötte le a lábáról, most pedig egy idegbecsípődés miatt eléggé komoly mozgásproblémái vannak. Ezen kívül jelentősen hátráltatta a dolgomat, hogy az első időszakban mind a három juniorválogatott játékosom edzőtáborban volt, igaz most a második héten visszakaptam Kovács Biankát. 
Végül is azért azt gondolom, hogy elvégeztük azt a munkát, amit célul kitűztem. Ezt bizonyítja, hogy a legutóbbi edzőmérkőzésen mind fizikálisan mind a játékelemek megvalósításában előrelépést tapasztaltam. Kezd kialakulni a csapat váza, de még sok munka áll előttünk, a csapatrészeket össze kell csiszolni és az erőnléten is van még mit javítani. Fontos kiemelnem, hogy ez egy nagyon fiatal együttes. 
Ami az edzőmérkőzéseket illeti: a junior válogatott elleni mérkőzések teljes mértékben kísérleti jellegűek voltak, kerestük a csapat felállását, és hogy kit milyen poszton tudunk mozgatni. Ez a kísérletezés az egész felkészülési időszakra jellemző lesz majd. Most úgy látom, hogy több olyan pozíció van, ami jelenleg egy emberes, vagyis egy rutinos felnőtt játékosunk van és mögöttük „csak” fiatalok jöhetnek szóba.

Kik alkotják a Vasas kézilabda csapatát a 2007/2008-as szezonban? Várhatóak még újabb igazolások?
- Szeretnénk még egy balátlövőt igazolni, jelen pillanatban a keresés-kutatás időszakában vagyunk, így nem tudok konkrétumról beszámolni. Más igazolást igazából már nem tervezünk. 
Egy játékosnak a helyzete bizonytalan, Ferencz Judité, neki van egy svédországi lehetősége. Ha Judit elfogadja az ajánlatot, akkor vele se tudunk számolni, ha marad, akkor a jövő hét során meg kell vele állapodnunk, hiszen lejárt a szerződése. Reméljük nálunk marad, hiszen azon a bizonyos balátlövő poszton, amire embert keresünk, jelen pillanatban, ő az aki az utánpótlásból bevethető és elfogadható teljesítményt tud nyújtani.

Sok új arcot láthattunk az edzőmérkőzéseken. Mindenki aki pályára lépett a Vasas keretét fogja alkotni jövőre?
- Így van, nagyjából azok alkotják majd a keretet, akik eddig pályára léptek az edzőmérkőzéseken. Egyedül Mocsai Dóra nem, aki edzés lehetőséget kért tőlünk, ő nem a mi játékosunk.

Akkor nézzük kik azok, akik majd a piros-kék színeket képviselik a bajnokságban.
- A kapus poszton vagyunk a legjobb helyzetben, itt van egy nagyon rutinos, és tapasztalt hálóőrünk Guiu személyében. Megfelelő védekezéssel, egy kemény határozott védőfallal nagyon jó teljesítmény várható tőle. Remélem, Tóth Zsanett is élni tud majd a lehetőséggel és az elmúlt évi produkciójánál képes jóval jobbat és többet nyújtani, kulcsszerepe lehet idén. A harmadik kapus Kószó Andi junior válogatott kerettag. Úgy gondolom, hogy ez a három kapus megfelelő hátteret nyújt a csapatnak.
A baloldali szélső pozícióban Balog Beára nagyon nagy teher fog hárulni, hiszen Gorova kevesebbet edz, ő már levezet ebben az évben. Férjhez megy, családalapításon gondolkozik, így valószínűleg nem fog az idény végéig a rendelkezésünkre állni. Remélem Beán az elmúlt év kevesebb játéka nem fog meglátszani és bízom abban, hogy kellően motivált lesz. Nagyon sokat várok tőle, de állóképességben és a helyzetek kihasználásban még fejelődnie kell.
A baloldali átlövő posztján jelenleg Pollakova az első számú játékos, aki mérkőzéshiánnyal küszködik, remélem a felkészülés során sikerül elhitetni vele, hogy képességei alapján meghatározó embere tud lenni a csapatnak. Neki van tapasztalata ezen a poszton, de egyedül van nagyon, ezért gondoltam, hogy keressünk még – nem a fiatalokat leminősítve – egy megbízható, rutinosabb játékost.  Itt jelenleg Ferencz Judittal és a Szeberényi Blankával tudjuk Pollakovát cserélni. Mindketten nagyon fiatalok, tapasztalatlanok, de nagy lövő erővel rendelkeznek, lelkesen készülnek, óriási bennük a bizonyítási vágy. 
Irányító poszton az új igazolásunk Olga Kuprichenkova, ő egy nagyon ügyes, jó szellemű játékos. A beilleszkedés idejét éli, barátkozik a nyelvvel, a környezettel, a játékstílusunkkal. Nagyon korrekt a hozzáállása a dolgokhoz, már most nagyon sok mindent megtanult, sőt a figurákat is már be tudja mondani magyarul. Fontos hogy a játékostársak megértsék és elfogadják az irányítót. Olgától nagyon sokat várok mind támadásban mind védekezésben. Nem átlövő alkat, ő egy cselezős-betörős és bejátszó-előkészítő, azaz klasszikus irányító jellemmel rendelkezik.
Jelen pillanatban még nem tudom 100%-osan megmondani, hogy milyen szintű lövőerővel fogunk rendelkezni ott középen, a Pollakova, Kuprichenkova, Nagy Kriszta trió nagyon jó belsőhármas lehetőségét hordozza magában. Nagy Kriszti most sérült, úgy gondolom, hogy amint felépül, hamar összeszedi magát. Sterbik Andrea megbízható játékos, az ő leigazolása jó húzás volt a részünkről. Gyors, agresszív, határozott támadásban és védekezésben egyaránt. Neki is a ziccer kihasználásokban kell előre lépnie, de nagyon jó teljesítményre lehet képes.
Beállóban Gaál Adrienn fog szerepelni, több játéklehetőséget adok neki, a támadásoknál is fent marad majd a pályán, tavaly Mocsai Lajosnál többnyire csak védekezett. Újra bele kell rázódnia a folyamatos támadós – védekezős munkába. Pillére lehet a csapatnak , nagyon sokat várok tőle hiszen ő a csapatkapitány is. Ezért neki nem csak a pályán, hanem az öltözőben és a közösségben is vezéregyéniségnek kell lennie.
Balszélen számításba vehető a már említett Natasa Gorova, ha ő nincs akkor az ifiből kiöregedő Roszinszki Nóra pótolhatja, vagy éppen Szalontai Edit is meg tudja oldani ezt a feladatot. Egyikük sem klasszikus balszélső de jelen pillanatban ők állnak a rendelkezésemre és van még egy junior játékos, a tehetséges, de még tapasztalatlan Turcsányi Krisztina, aki most sérült, porccal műtötték.  Kb. 2 hét múlva, kezdheti el újra a munkát, de úgy gondolom, hogy a bajnokság folyamán őt néhány mérkőzésre be lehet rakni.
Jobboldali átlövőben Kovács Bianka az első számú jelölt. Biának gyorsulnia, erősödnie kell átlövésben és védekezésben egyaránt. A felkészülés során meg is próbálom felkészíteni őt erre a feladatra. 
Jobbszélen a junior válogatott Kolos Dorottya és Sterbik Andi jelentheti a megoldást és van még egy fiatal és nagyon tehetséges játékos, Fehér Viki, akit mind a két oldalon be lehet vetni, hiszen kétkezes játékos. Viki nagyon tehetséges, de rutintalan, nagyon sokat kell tanulnia és erősödnie, hogy a felnőtt mezőnyben érdemlegesen tudjon teljesíteni. 
Említettem Szalontai Editet, aki nem csak a balszélen, hanem beállóban is bevethető, tavaly az utánpótlásban és az NB II-ben beállóban játszattam. Edit szorgalmas lány meglátjuk, hogy mennyit fog fejlődni, és hogy meg tud e felelni a felnőtt mezőny elvárásainak.
Szeberényi Blankáról nem beszéltem még, aki nem csak lövőt tud játszani, hanem beállóban is használható. A jövőben ő meghatározó játékos lehetne, hiszen testalkata és képességei nagy jövőt jósolnak neki.
Nagyjából így néz ki a csapatunk, a játékosok nagy része fiatal és tapasztalatlan, türelemre van szükségük.

Hányadik helyre érhet oda ez a csapat?
- Ideális esetben akár a 7.-8. helyen is végezhetünk, de mivel szűk a játékosállományunk, az kellene ehhez, hogy a sérülések elkerüljenek minket.

A szakmai stábot kik alkotják?
Varga Márti lett az én jobb kezem, az utánpótlás csapatoknál edzőként segíti a munkámat, a felnőtt csapatnál pedig másodedzőként lesz ott a mérkőzéseken. Hang Györgyit sikerült megnyernünk kapusedzőnek. Györgyi nagyon komoly kapusmúlttal és komoly felkészültséggel rendelkező kollega. Emil Guiu a csapat gyúró feladatait fogja ellátni. Gyömörey István a szakosztály technikai vezetője. Szalontai Edit pedig a játék mellett, sportmenedzseri feladatokat lát el. 
Megalakult egy új szakosztályvezetőség, ennek tagjai: Bakonyi Tibor szakosztály elnök, Csenkey Lajos  utánpótlás vezető, Eperjesiné Muts Éva az ASI elnöke, Gyömörey István, Varga Márta, Papp György.
Lényegében belülről építkezünk a régi Vasasos  és Angyalföldi kötődésű emberek vállalták fel, hogy segítik a szakosztály munkáját.

Mik a Vasas kézilabda szakosztályának hosszú távú tervei?
- Nagyon hosszútávról nem tudunk beszélni. Szeretnénk, ha ebben az évben a szponzori hátteret és a játékos keretet tovább tudnánk bővíteni, erősíteni. 
Ez az év kemény lesz. Elsősorban a jelen problémáit kell megoldanunk. A Vasas által biztosított alapköltségvetés arra lesz elég, hogy tisztességesen, becsületesen végigcsináljuk az évet. Ez az összeg jóval szerényebb, mint az elmúlt években volt. 
A jövő attól is függ, hogy a következő évben milyen erőket tudnak megmozgatni a támogatóink, kik állnak a csapat mellé, mennyire sikerül a játékosokkal ezt az évet úgy  megcsinálni, hogy a szakosztályt  "eladhatóvá" váljék. 
Talán tavasszal azért már látható lesz, hogy mire lesz elég ez az összefogás, ami most a szakosztály körül kialakult. Ehhez nagyon szükséges, hogy a szurkolók is a csapat mellett álljanak. A szurkolók türelme és megértése nagyon fontos. Tudni kell, hogy nem egy 200 milliós költségvetésből gazdálkodó és nem válogatott sztárokat felvonultató csapat a Vasas. Ez nem azért van, mert éppen a Vasas vezetői ne akarnának egy 200 milliós csapatot, vagy én ne akarnék válogatott szintű játékosokkal dolgozni, de jelen pillanatban ezeket a körülményeket nem tudjuk létrehozni. 
Van egy mondás, mégpedig az, hogy azzal főzünk, amink van és az arra lesz elég. Nem gondolom, hogy az első öt csapattal szemben mi csodákra leszünk képesek, de hiszem, hogy  tisztességes, becsületes kis csapatot sikerül majd építeni ebből a társaságból, amely együttes a lehető legjobbat próbálja meg kihozni magából. 

Nagy Attila               

 


Hirdetések